Referencia felhasználása konzorciális együttműködésben elvégzett munka esetében

Kérdés: Társaságunk közös ajánlattevőként szerződő félként részt vett nagy értékű építőipari kivitelezési feladatok elvégzésében. Az egyik ilyen projekt keretében három kivitelezést végző vállalkozó közötti együttműködési megállapodás értelmében a projekt során az együttműködési szerződésben rögzítettek szerint felek együttműködtek és az építési vállalkozási munkát közös tevékenység keretében teljesítették. Társvállalkozóként működtek együtt akként, hogy a kivitelezési feladat lebonyolítása és összehangolása a felek által létrehozott mérnöki iroda feladata volt. Az eredmény felosztása az alábbi módon történt: vállalkozó 1:40%, vállalkozó 2:50%, vállalkozó 3:10%. Társaságunknak az eredményből az együttműködési megállapodás szerint 10% járt, ami nem egyenlő a szerződés összegének 10%-ával. A teljesítést érintő években társaságunknál az árbevételi oldalon csak az eredmény jelent meg összegszerűen. A valóságban társaságunk a projekt kivitelezésére létrehozott mérnöki irodában a projekt szervezésében és irányításában működött közre, viszont alvállalkozói és szállítói szerződéseket a saját nevében nem kötött, és a megrendelő felé sem bocsátott ki számlát. Bevétele a társvállalkozók felé számlázott mérnöki feladatok elvégzéséből és az eredményből származott. Közbeszerzési eljárásban hogyan használható fel az a referencia, mely szerint a szerződéses összeg (a tárgyi vállalás szerződéses összegének 10%-a) meghaladja az éves árbevételt, azaz a 10%-os szerződéses összegre jutó eredmény összegét?
Részlet a válaszából: […] A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. kormányrendelet 16. §-ának (6) bekezdése kifejezetten szól a közös teljesítés elszámolásáról.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 14.

Számlázás építési beruházásoknál konzorciumi részvétel esetén

Kérdés: A Kbt. és az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló kormányrendelet 14. §-a szerint, ha építési beruházás esetén egy eljárást közös ajánlattevők nyernek, akkor a számlát (részszámlákat) külön-külön kötelesek minden esetben kiállítani?
Részlet a válaszából: […] ...részletesen elemzünk.A 14. § (1) bekezdése szerint az ajánlatkérőként szerződő fél, vagy – európai uniós támogatás esetén szállítói kifizetés során – a kifizetésre köteles szervezet (e paragrafus alkalmazásában a továbbiakban együtt:...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 17.

Külföldi beszállító minősítése a közbeszerzési eljárásban

Kérdés: Külföldi beszállító adja a referenciát (gép-eszköz beszerzés). Ebben az esetben ő közös ajánlattevő, alvállalkozó vagy kapacitást nyújtó szervezet?
Részlet a válaszából: […]  A Kbt. 55. § (6) bekezdésének b) pontja nem kötelezi azajánlattevőt az alkalmasságot igazoló szervezet bevonása során arra, hogyalvállalkozóként jelölje meg az adott szervezet. Míg az a) pont esetébenlehetőségként veti fel, továbbá a c) pont esetében külön...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 27.

Gyártó pozíciója a közbeszerzési eljárásban

Kérdés: A régi Kbt. szerint abban az esetben, ha a közbeszerzési pályázatot kizárólagos magyarországi forgalmazó nyújtja be, akkor az ajánlattevő alkalmassága igazolható-e a beszállítónak, mint a termék gyártójának a referenciáival, vagy a referenciák miatt a beszállítót, mint a termék gyártóját alvállalkozónak kell minősíteni? A referenciákat kizárólag a beszállító, vagyis a termék gyártója tudja igazolni. A referencia igazolása miatt a gyártót szükséges közös ajánlattevőnek bevonni ebben az esetben, mivel mint a termék előállítója több mint 25 százalékos résztvevő a szerződés teljesítésében? 2012-től változott ez a szabály?
Részlet a válaszából: […] ...kizárólagosjog alapján végzi,– a szerződés teljesítéséhez igénybe venni kívánt gyártót,forgalmazót, alkatrész- vagy alapanyag-szállítót,– építési beruházás esetén az építőanyag-szállítót.Az alkalmasságot igazoló szervezeti formában ugyanakkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 9.

Alvállalkozó "cseréje"

Kérdés: A Kbt. szerint van lehetőség az alvállalkozó cseréjére, így javasolt mindenképpen bevonni egy alvállalkozót, arra az esetre, ha szükség lenne a végrehajtás során új vagy másik szakértelemre. Ez a megoldás csak 10 százalék feletti alvállalkozóra vonatkozik, aki az alkalmasságban segít, vagy 10 százalék alattira is, akit a teljesítésbe vonok be? Van lehetőségem külső szakértőt (10 százalék alatti alvállalkozó) cserélni akkor, ha az alkalmassági kritériumoknak megfelel az új bevonni kívánt szakértő? Továbbá házon belüli (ajánlattevőnél munkaviszonyban álló) szakértőt kicserélhetek-e külső szakértőre?
Részlet a válaszából: […] ...kizárólagos jog alapján végzi,– a szerződés teljesítéséhez igénybe venni kívánt gyártót,forgalmazót, alkatrész- vagy alapanyag-szállítót,– építési beruházás esetén az építőanyag-szállítót – a)-d)pontok.A 10 százalékot meg nem haladó mértékben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 21.

Uniós anyavállalat referenciájának felhasználása magyarországi forgalmazója által

Kérdés: Európai Unióban levő gyártó anyavállalat szállítási referenciáit magyarországi ajánlatában felhasználhatja-e (például mennyiségi okokból) az anyavállalat termékeinek magyarországi forgalmazója (megbízási szerződés alapján), ha nem leányvállalata az uniós anyavállalatnak?
Részlet a válaszából: […] ...kizárólagos jog alapján végzi,– a szerződés teljesítéséhez igénybe venni kívánt gyártót,forgalmazót, alkatrész- vagy alapanyag-szállítót,– építési beruházás esetén az építőanyag-szállítót(4. § 2. pont).Mivel főszabályként a gyártó nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 31.

Alkalmasság igazolására alvállalkozóként igénybe vett gyártó minősítése

Kérdés: Ajánlattevő Magyarországon elsősorban kereskedelmi tevékenységet folytat, melynek során a külföldi gyárak termékeit igyekszik értékesíteni. A törvénymódosítás fényében egyértelművé vált, hogy a teljesítés során igénybe venni kívánt gyártó nem minősül alvállalkozónak. Értelmezésünk szerint ez akkor is így van, ha a gyártótól származó teljesítés értéke a 25 százalékot meghaladja, vagy akár annál nagyobb értékű, lévén hogy ki van emelve – kivételként – az alvállalkozók köréből. A gyártó révén azonban lehetőség van alkalmasság igazolására is, de ebben az esetben a gyártóra is vonatkoznak a (10 százalék feletti) alvállalkozókra érvényes szabályok. Éppen ezért, ha a beszerzés teljes nettó értékének 25 százalékot meghaladó része az alkalmasság igazolására igénybe vett – egyébként alvállalkozói körből kivételnek számító – gyártól származik, akkor a gyárral mint alkalmasság igazolására igénybe vett alvállalkozóval közös ajánlatot kellene tennünk a közbeszerzési eljárás során?
Részlet a válaszából: […] ...kizárólagos jog alapján végzi,– a szerződés teljesítéséhez igénybe venni kívánt gyártót,forgalmazót, alkatrész- vagy alapanyag-szállítót,– építési beruházás esetén az építőanyag-szállítót – a)-d)pontok.Fentiek alapján tehát a gyártó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. december 13.