Beszedési megbízások jogszerűsége a hatályos szabályozás tükrében

Kérdés: A Kbt. november 1-jei változásához kapcsolódóan kérdeznék. A Kbt. 305. §-ának (4) bekezdése alapján az ajánlatkérőként szerződő fél által igazolt szerződésszerű teljesítés esetén "...az ajánlattevőként szerződő fél...az ajánlatkérőként szerződő fél által adott hozzájárulás, felhatalmazó nyilatkozat alapján beszedési megbízást nyújthat be a 22. § (1) bekezdése szerinti ajánlatkérő fizetési számlája terhére". Értelmezésbeli problémák adódtak azonban a felhatalmazó nyilatkozat ki­adásával kapcsolatosan: egyrészt a törvény 54. §-a a szerződéstervezet kötelező tartalmi elemeként, a 99. §-a a szerződés kötelező tartalmi elemeként határozza meg a nyilatkozat meglétét. Azonban mindkét esetben úgy szerepel, hogy "az ajánlatkérő részéről a pénzforgalmi szolgáltatójának adott hozzájárulását, nyilatkozatát". A szerződés megkötésekor, amikor már tudjuk, hogy ki a nyertes, lehet ilyet produkálni, azonban az ajánlati szakaszban nem tartjuk értelmezhetőnek az "adott" szót, legfeljebb az "adandó"-t, mivel ekkor akár több ajánlattevőről is beszélhetünk. Tehát igazából a törvény szövegéből – az azonos megfogalmazás miatt – nem derül ki egyértelműen, hogy mikor is kell ezt a pénzforgalmi szolgáltatóhoz benyújtani. (Véleményünk szerint legfeljebb csak a nyertes ajánlattevőre kellene kiállítani.) Másrészt kérdés, hogy fogalmilag a felhatalmazó nyilatkozat megegyezik-e a Magyar Államkincstár által alkalmazott, a MÁK honlapján megjelenő "felhatalmazó levél"-lel. Amennyiben igen, úgy komoly aggályok merülnek fel a felhatalmazó levél kiadásával kapcsolatosan, mivel a januártól hatályos, a pénzforgalom lebonyolításáról szóló 18/2009. MNB rendelet 3. számú mellékletének 4. számú mintája szerinti felhatalmazó levelet a Kincstár a kincstári számlavezetés és finanszírozás, a feladatfinanszírozási körbe tartozó előirányzatok felhasználása, valamint egyes államháztartási adatszolgáltatások rendjéről szóló 46/2009. PM rendelet 23. §-ának (6) bekezdése alapján semmilyen feltétel teljesülése szempontjából nem vizsgálja, és okirat csatolása nélkül kéri annak benyújtását, az ennek alapján benyújtott megbízást vizsgálat nélkül teljesíti. Megítélésünk szerint ez alapot adhat a jogosulatlan beszedési megbízások benyújtására. Jól gondoljuk?
Részlet a válaszából: […] ...nyilatkozat a szerződés nevesítettmellékletét képezi, így akár az ajánlatkérő, akár az ajánlattevő eljuttathatjaazt az ajánlatkérői számlát vezető pénzintézethez.Tekintettel arra, hogy a Kbt. 305. §-ának (4) bekezdéseszerint a hozzájáruló nyilatkozat akkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 26.

Visszalépés ajánlat benyújtását követően

Kérdés: Ajánlatot nyújtottunk be egy közbeszerzési eljárásban, de a benyújtást követően úgy döntöttünk, hogy mégsem kívánunk indulni. Mit tehetünk ebben az esetben?
Részlet a válaszából: […] ...bocsátotta.A biztosíték az ajánlattevő választása szerint teljesíthetőaz előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő fizetési számlájára történőbefizetésével, bankgarancia biztosításával vagy biztosítási szerződés alapjánkiállított –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 16.

Hiánypótlás ajánlati biztosítékra

Kérdés: Az ajánlatkérő lehetőséget biztosított teljes körű hiánypótlásra, azonban az ajánlati biztosíték esetében úgy rendelkezett, hogy ott hiánypótlásra nincs lehetőség. Azaz ha az ajánlati biztosíték nyújtása nem igazolt, vagy a rendelkezésre bocsátását igazoló dokumentum tartalmilag vagy formailag nem felel meg a kiírásban foglaltaknak, az ajánlat érvénytelen. Nem diszkriminatív ez a kitétel?
Részlet a válaszából: […] ...A (2) bekezdés értelmében biztosíték az ajánlattevőválasztása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérőbankszámlájára történő befizetésével, bankgaranciával vagy biztosításiszerződés alapján kiállított –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. október 13.

Ajánlati és teljesítési biztosíték a Kbt.-ben

Kérdés: Az ajánlati felhívásnak a szerződést biztosító mellékkötelezettségek című pontja a következőt tartalmazza: "Teljesítési biztosíték: összege a nettó szerződéses ár 10 százaléka a Kbt. 53. § (5) bekezdése a) pontja szerinti formában az ajánlattevőként szerződő fél választásának megfelelően." Mit jelent a felhívásban ez a megfogalmazás?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlattevőként szerződő félválasztása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérőként szerződőfél bankszámlájára történő befizetéssel, bankgarancia biztosításával,biztosítási szerződés alapján kiállított...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. október 13.

Bankgarancia-meghatározások

Kérdés: A Kbt.-ben vagy valamely jogszabályban meg van-e határozva, hogy mit tartalmazzanak az alábbi igazolások: ajánlati bankgarancia, teljesítési bankgarancia, jótállási bankgarancia?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlattevőként szerződő félválasztása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérőkéntszerződő fél bankszámlájára történő befizetéssel, bankgarancia biztosításával,biztosítási szerződés alapján kiállított...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 16.

Teljesítési biztosíték "kezelése"

Kérdés: Az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban teljesítési garanciát kér, amelyet az ajánlattételi anyagban banki (biztosítói) kötelezettségvállaló nyilatkozattal kell dokumentálni. Kérdésünk a következő: jogszerűen jár-e el az ajánlatkérő, amikor nem fogadja el a banki, biztosítói szándéknyilatkozatot a teljesítési garancia nyújtására vonatkozóan az ajánlat benyújtásakor, hanem már az ajánlat benyújtásakor is a banki, illetve biztosítói kötelezettségvállaló nyilatkozat csatolását kéri minden ajánlattevőtől, egyúttal az ajánlati dokumentációban az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevő figyelmét arra, hogy ha az ajánlattevő nem nyeri meg a munkát, a banki kötelezettségvállaló nyilatkozat eredeti példányát nem áll módjában visszaadni, és hivatkozik a közbeszerzésekről szóló, módosított 2003. évi CXXIX. törvény 7. §-ának (2) bekezdésére, ami szerint a szabályosan lezárt dokumentációkat 5 évig sértetlenül meg kell őriznie, s ezért a dokumentációban elhelyezett dokumentumok eredeti példányát nem tudja visszaadni?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlattevőként szerződő félválasztása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérőkéntszerződő fél bankszámlájára történő befizetéssel, bankgarancia biztosításával,biztosítási szerződés alapján kiállított –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. szeptember 4.