43 cikk rendezése:
11. cikk / 43 Megállapodás szakértő közreműködéséről
Kérdés: Megállapodhat-e (ún. előszerződéses okiratban) az ajánlattevő és a vele az ajánlat benyújtásának időpontjában munkaviszonyban még nem lévő, a 321/2015. kormányrendelet 21. § (3) bekezdésének b) pontja szerinti, alkalmasságot igazoló szakértő egybehangzóan úgy, hogy az ajánlattevő nyertessége esetén egymással munkaszerződést fognak kötni? Ilyen okirat birtokában mentesül-e a szakértő az erőforrást biztosító szervezetre vonatkozó előírások (leginkább a saját EEKD-dokumentum benyújtása) teljesítése alól?
12. cikk / 43 Kapacitást nyújtó személlyel kapcsolatos hiánypótlási felhívás jogszerűsége
Kérdés: Kisvállalkozásunk közbeszerzési pályázatot nyújtott be a közelmúltban, melyben nyilatkoztunk arról, hogy kapacitást nyújtó személyre (felelős műszaki vezető) fogunk a projekt megvalósítása során támaszkodni. Az ajánlatkérő a pályázat első szakaszában hiánypótlásra szólított fel minket, miszerint pótlólag meg kell küldenünk ennek a személynek ügyvéd által ellenjegyzett aláírásmintáját vagy közjegyzői tanúsítványt. A megbízási szerződéssel, magánszemélyként bevont egyéntől jogosan követeli meg az ajánlatkérő az aláírásmintát vagy a közjegyzői tanúsítványt? A felelős műszaki vezetőként közreműködő személyt, ha kapacitást nyújtó szervezetként támaszkodunk rá, nevesített alvállalkozóként is szerepeltetnünk kell pályázati anyagunkban, vagy elegendő 10 százalék alatti, nevesített alvállalkozóként megjelölnünk? Jogosan kér tőlünk szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalást is tartalmazó okiratot az ajánlatkérő nevezett személyre vonatkozóan a pályázat ezen szakaszában?
13. cikk / 43 10 százalék alatti alvállalkozó megjelölése
Kérdés: A Kbt. 40. § (1) bekezdésének a) és b) pontjai szerinti ajánlattevői nyilatkozatban nem nevesítjük a szerződés teljesítéséhez igénybe kívánt venni alvállalkozót, mert a közreműködés mértéke 10 százalék alatti. Szükséges megnevezni ezt a 10 százalék alatti alvállalkozót a Kbt. 55. §-ának (5) bekezdése vonatkozásában az alkalmasság igazolásához kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetről szóló nyilatkozatban? (Az ajánlatkérő által előírt alkalmassági követelményeket az ajánlattevő egyedül teljesíti, alvállalkozó ezek megfelelésében nem vesz részt; a szerződés teljesítésében szakemberként erőforrásaira támaszkodunk.)
14. cikk / 43 Szakember és az őt bevonó szervezet (személy) közötti jogviszony
Kérdés: Az alkalmasság igazolásában részt vevő szakembernek rendelkezni kell-e bármilyen jogviszonnyal az ajánlattevő, vagy az őt bevonó alvállalkozó, erőforrás-szervezet irányába az ajánlatadás időpontjában?
15. cikk / 43 Együttes megfelelés alvállalkozóval
Kérdés: Mely esetben lehetséges az együttes megfelelés az alvállalkozóval a műszaki alkalmasság területén?
16. cikk / 43 Gyártói tanúsítvány szerepe a közbeszerzésben
Kérdés: Lehet-e gyártói tanúsítvány alkalmassági követelmény? Mindez az adott termékre vonatkozik, nem a gyártóra. Ha pedig lehet alkalmassági követelmény, akkor be kell-e vonnom az eljárásba mint alvállalkozót, vagy kell-e definiálnom erőforrást nyújtó szervezetként a tanúsítvány kiállítóját?
17. cikk / 43 Állandó megbízás keretében foglalkoztatott személy nevesítése az ajánlatban
Kérdés: Állandó megbízási szerződés keretén belül foglalkoztatott személyt kell-e nevesíteni alvállalkozóként vagy erőforrásként, ha a műszaki-szakmai alkalmassági feltételnek történő megfelelés érdekében az ajánlatban bemutatásra, majd a szerződés teljesítésébe bevonásra kerül?
18. cikk / 43 Erőforrás-szervezet nyilatkozata az ajánlatban
Kérdés: A kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek kell-e nyilatkoznia az ajánlatban, és ha igen, miről? Igazolásokat kell csatolnia? Hogyan igazolható az alkalmasság, ha annak érdekében erőforrás-szervezetet veszünk igénybe?
19. cikk / 43 Többszörös megjelenés tilalma egy eljárásban
Kérdés: Nyílt eljárásban indulunk, ajánlattevők vagyunk két részben, de egy cég szeretné, ha alkalmasságot igazoló szervezete lennénk egy másik részben. Van-e erre lehetőség abban az esetben, ha a szakember biztosítása az általunk érdekelt rész és a partner által érdekelt rész vonatkozásában átfedett?
20. cikk / 43 Szakember rendelkezésre állásának igazolása
Kérdés: A szakemberek vonatkozásában követelmény, hogy az Étv. előírása alapján rendelkezni kell a tevékenység végzéséhez megfelelő szakemberrel, csak így folytatható kivitelezési tevékenység. Ez hogyan, miért lenne igazolható egyéb módon?