11 cikk rendezése:
1. cikk / 11 Védett műhely minőség-ellenőrzése
Kérdés: Az új Kbt. alapján indítandó közbeszerzésünket védett műhelyek számára kívánjuk fenntartani. Korábbi, hasonló eljárásaink során az eljárásban a régi Kbt. által hivatkozott "jogszabályban meghatározottak" szerint, azaz a 302/2006. kormányrendelet szerint folytattuk le, figyelembe véve a Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatóját (KÉ. 2014. évi 109. szám) is. A védett műhely "státusz" igazolására a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal igazolását kértük a kormányrendelet 5. §-a (4) bekezdésének megfelelően. Kérdésünk, hogy véleményük szerint továbbra is alkalmazható-e a 302/2006. kormányrendelet annak ellenére, hogy a felhatalmazó rendelkezés – többszörösen – hatályon kívül került, és az új Kbt.-ben már hivatkozás sincs a "külön jogszabályra"? (Az új Kbt. csak a védett műhely fogalmát határozza meg, de az nem egyértelmű, hogy ajánlatkérő a védettműhely-minősítést az eljárás során miként ellenőrizhetné.)
2. cikk / 11 Kbt. mellőzésével igénybe vett szolgáltatások
Kérdés: Mi lehet a következménye annak, ha hosszú évek óta pályázatfigyelést rendeltünk meg saját tulajdonú cégünktől, de kiderült, ez nem közszolgáltatás, és nem volt in-house a szerződés?
3. cikk / 11 2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás
Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
4. cikk / 11 Számlázás építési beruházásoknál konzorciumi részvétel esetén
Kérdés: A Kbt. és az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló kormányrendelet 14. §-a szerint, ha építési beruházás esetén egy eljárást közös ajánlattevők nyernek, akkor a számlát (részszámlákat) külön-külön kötelesek minden esetben kiállítani?
5. cikk / 11 EU-illetőségű gazdasági szereplő részvétele nemzeti eljárásrendben kiírt eljárásban
Kérdés: Nemzeti eljárásrendben kiírt közbeszerzési eljárásban is lehet ajánlattevő/alvállalkozó/kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet bármely EU-ban letelepedett gazdasági szereplő?
6. cikk / 11 Régi Kbt. szabályainak alkalmazása alvállalkozói kifizetésekre
Kérdés: Alkalmazható-e 2012-ben a régi Kbt. kifizetésre vonatkozó szabálya? Amennyiben nem alkalmazható a 2011-ben hatályban lévő Kbt., abban az esetben a 2012-es Kbt.-ben van-e valamilyen utalás a 10 százalék alatti alvállalkozó kifizetési kötelezettségére? Milyen lehetőségek vannak arra az esetre, ha a fővállalkozó esetlegesen nem adja ki a teljesítési igazolást a munka elvégzését követően?
7. cikk / 11 Számlaellenőrzésre vonatkozó új szabályok
Kérdés: Mi értelme van a számlaellenőrzés fenntartásának? Ez csak az építésnél lesz így, vagy a kapcsolódó szolgáltatásokra is vonatkozik (például karbantartás)?
8. cikk / 11 Új szabályok a közbeszerzési szerződésekre
Kérdés: Az új törvény tartalmaz majd új szabályokat a szerződés megkötése és teljesítése vonatkozásában?
9. cikk / 11 Adatszolgáltatás titoktartási kötelezettség mellett
Kérdés: A szerződés alapján kötelesek vagyunk titoktartásra. Van-e olyan szervezet, melynek ennek ellenére kötelesek vagyunk adatszolgáltatásra a szerződés vonatkozásában?
10. cikk / 11 Törvény szerinti foglalkoztatás ellenőrzésének kötelezettsége
Kérdés: Köteles-e ellenőrizni az ajánlatkérő, hogy a szerződés teljesítésében részt vevő személyek foglalkoztatása a törvény szerint történik-e, és annál a cégnél, illetve nevesített alvállalkozójánál vannak-e bejelentve, aki elnyerte a pályázatot?