Közbeszerzés elmulasztásának szankciója

Kérdés: Egy klasszikus ajánlatkérőnél (központi költségvetési szerv) létszámleépítés volt, ami az adatelemzőket, kutatókat is érintette. A sürgető határidős feladatok miatt várni nem lehetett, ezért szerződés alapján egy külső céget is bevontak a feladatok megoldásába. A feltételek kb. az alábbiak voltak: megbízás minden negyedévben 4 millió forintig, de mindig a konkrét munkához igazodóan, konkrétan számla alapján. Az intézmény vezetőjét felmentették, s az egyik fő indok az volt, hogy pályáztatás nélkül kötött szerződést. Ha a havi szerződéses keretösszeget a szerződés végéig, azaz 2004 decemberéig felszorozzuk, akkor ez csekély mértékben túllépte az értékhatárt, de a várható feladatátcsoportosítás és a konkrét számlás elszámolás miatt valószínűsíthető volt, hogy a tényleges kifizetések a közbeszerzési értékhatár alatt maradnak, továbbá a nagyon közeli jelentéstételi kötelezettséghez kapcsolódó feladatok miatt még az egyszerű eljárás sem fért volna bele a rendelkezésre álló időbe. Tényleges túllépésre nem került sor, mert négy hónappal a megállapodás megkötése után, közös megegyezéssel felbontották a szerződést, de ezt már nem a felmentett vezető eszközölte. A közbeszerzés elmulasztását hasonló körülmények között (leépítések, átszervezések, teljesítési kényszer, bizonytalanságok, az értékhatár csekély túllépése) hogyan szokták szankcionálni? Van-e esetleg erre precedens? Tudnak-e esetleg olyanról, hogy ilyesmi felmentési indokként szerepelt, vagy felmentéshez vezetett?
Részlet a válaszából: […] ...a Kbt. 327.§ (1) bekezdésének a)-h) pontjai szerint a Közbeszerzési Döntőbizottsághivatalból való eljárását a következő szervezetek vagy személyekkezdeményezhetik, ha a feladatkörük ellátása során a közbeszerzési törvénybeütköző magatartás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. május 14.

Dokumentáció ellenértékének visszatéríthetősége szerződés azonnali felmondása esetén

Kérdés: Egy dokumentációban az alábbi hivatkozásra leltünk: "Amennyiben a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság a 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet alapján a kiemelt termékek tárgyában megköti a keretszerződést vagy keretmegállapodást, Ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy jelen szerződés 2. részteljesítésre vonatkozó részét azonnali hatállyal felmondja. Ajánlatkérő központi költségvetési szerv, így a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozik, és a keretszerződés hatálybalépésével kezdődően alkalmazási kötelezettsége van." Ez így jogszerű-e? Mit lehet tenni, hogy a dokumentáció árát visszakapjuk?
Részlet a válaszából: […] ...központosított közbeszerzési rendszerről, valamint aközponti beszerző szervezet feladat- és hatásköréről szóló 168/2004. Korm.rendelet az alanyi hatálya alá tartozó intézmények tekintetében határoz megszabályokat, az 1. számú mellékletében felsorolt ún....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. március 12.

Bűncselekmény közbeszerzési eljárásban

Kérdés: A Kbt. mely rendelkezése határozza meg, hogy egy adott eljárásban mi valósít meg bűncselekményt? Mi a szankció ilyen esetekben?
Részlet a válaszából: […] ...tevékenységre vonatkozóankiírt nyílt vagy zártkörű pályázat eredményének befolyásolása érdekében avállalkozások társadalmi szervezete, a köztestület, az egyesülés és más hasonlószervezet olyan döntésének a meghozatalában vesz részt, amely a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. szeptember 25.

Szerződéskötés jogorvoslati eljárás esetén

Kérdés: Az ajánlatkérő az ajánlattevő ajánlatát a Kbt. 88. §-ának (1) bekezdése alapján érvénytelenné nyilvánítja, és az eljárás további szakaszaiból kizárja, és erről a döntésről a Kbt. 93. §-ának (1) bekezdése szerint az ötödik napon írásban értesíti az érvénytelen ajánlatot tevőt. Ez esetben előfordulhat, hogy az írásbeli értesítés kézhezvételéig a döntéshozó az eljárást lezáró határozatot meghozza. Ha a kizárásról szóló döntést az ötödik (vagy a kézbesítési okok miatt hatodik) napon tudja csak az érvénytelen ajánlattevő a döntőbizottságnál megtámadni, a szerződést meg kell-e kötni az érvényes ajánlattevővel az eredményhirdetést követő nyolcadik napon abban az esetben, ha az érvénytelen ajánlatot tevő a kizárás megtámadására vonatkozó kérelmét az ajánlatkérőhöz is eljuttatja, de a döntőbizottság még nem kereste meg az ajánlatkérőt?
Részlet a válaszából: […] ...a szerződéstmeg kell kötni (hiszen a közbeszerzési eljárást visszterhes szerződés megkötésecéljából folytatják le az arra kötelezett szervezetek), tehát nem ütközik aközbeszerzési törvénybe a szerződés létrehozása abban az esetben, ha azajánlatkérő a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 21.

Egyéb szolgáltatás egyszerűsített eljárásban

Kérdés: A Kbt. 4. számú mellékletében szereplő 27. pontjában az egyéb szolgáltatásokon mit kell érteni? Például az önkormányzat városi, ingyenes újságot szeretne készíttetni és megjelentetni, ez belefér-e az egyszerűsített eljárásba az egyéb szolgáltatások között?
Részlet a válaszából: […] ...(1) bekezdéseértelmében a törvény szerint kell eljárni a közbeszerzési eljárásokban,amelyeket az ajánlatkérőként meghatározott szervezetek visszterhes szerződésmegkötése céljából kötelesek lefolytatni megadott tárgyú és értékű...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. január 24.
1
3
4