62 cikk rendezése:
1. cikk / 62 Kapacitást biztosító bevonása mérleg szerinti eredmény igazolására
Kérdés: Bevonható-e kapacitást biztosító, amennyiben nem árbevételt, hanem mérleg szerinti eredményt kell igazolni?
2. cikk / 62 Fővállalkozói kifizetés alvállalkozóval szembeni jogvita esetén
Kérdés: Egy közbeszerzési beruházáshoz kapcsolódóan a fővállalkozó és az alvállalkozó között vita keletkezett. Az alvállalkozóval szemben a fővállalkozó több jogcímen is követelést érvényesített, ezért az 50%-os teljesítéshez kapcsolódó alvállalkozói teljesítésigazolás 33 millió forint összegű lett – az alvállalkozó 74 millió forintos tényleges teljesítése helyett. A fővállalkozó felmondta az alvállalkozó szerződését, már új alvállalkozók dolgoznak a területen. A megrendelő kiadta a teljesítésigazolást a fővállalkozónak az 50%-os teljesítésre, azonban a fővállalkozói díjat nem akarja megfizetni, mivel számára kétséges, hogy az alvállalkozót nem illeti meg a díj. Van arra vonatkozóan valamiféle gyakorlat, hogy a megrendelő mi alapján minősítheti a fővállalkozó nyilatkozatát, és mit köteles elfogadni "hitelt érdemlő iratnak"? A fővállalkozó jogosult a nemfizetésre tekintettel felmondani a fővállalkozói szerződését, esetleg felfüggeszteni a munkavégzést? Ha van szakvélemény vagy egyéb dokumentum arról, hogy az alvállalkozónak nem jár pénz, akkor feloldható a megrendelői blokkolás? A következő fővállalkozói teljesítéseket – amelyeket már új alvállalkozók végeztek el – tudja-e blokkolni a korábbi alvállalkozó?
3. cikk / 62 Alkalmasságot igazoló szervezet választható kizáró ok alá kerülése igazolási szakaszban
Kérdés: Igazolási szakaszban vagyunk nyílt eljárásban, de kizáró okok alá került az alkalmasságot igazoló szervezetünk – választható kizáró ok miatt. Gondot okoz-e, ha választható kizáró ok miatt történik, nem pedig kötelező miatt, illetve az, hogy 69. § (4) bekezdés az aktuális eljárási cselekményünk, nem pedig hiánypótlás?
4. cikk / 62 Kárigény érvényesítése konzorciummal szemben felelősségbiztosítás alapján
Kérdés: Közös ajánlattevők esetében összeadódhatnak-e a felelősségbiztosítások limitösszegei, együttes megfelelés formájában? Hogyan tudjuk a kárigényt érvényesíteni, ha két szerződőnk van, ahol egyetemleges a felelősség?
5. cikk / 62 Alvállalkozó kifizetése peres eljárás mellett
Kérdés: A 322/2015. kormányrendelet szerinti számlaellenőrzés során vita van a teljesítő fél és az alvállalkozó között, a per jelenleg is tart, ellenben az ajánlatkérő és az ajánlattevő között nincs vita. Hogyan tud az ajánlatkérő mielőbb fizetni? (Az uniós forrás elszámolása miatt le kellene zárnia az ügyletet.)
6. cikk / 62 Referencianyilatkozattal kapcsolatos hamis adatszolgáltatás
Kérdés: Ha egy referenciát előre lenyilatkozom, majd kiderül, hogy nem kapom meg arra a referencialevelet, akkor az hamis adatszolgáltatásnak minősül automatikusan, és három évig nem tudok ajánlatot tenni? (Mivel itt nincs szándékos félrevezetésről szó, úgy vélem, ilyen kockázata nem lehet egy nyilatkozatnak.)
7. cikk / 62 DBR működése
Kérdés: Élelmiszer-beszerzés keretében hosszú távra szeretnénk szerződni. A keretmegállapodás nem vált be, ennél lényegesen több szállítóra lenne szükségünk, azonban a szállítók, főleg a helyiek többsége nem képes mindenre ajánlatot tenni, nyolcvan részre pedig nem tudunk kiírni eljárást, és nem is szeretnénk, ezt egyébként az EKR sem támogatja. A FAKSZ írt egy szakvéleményt, amelyben a dinamikus beszerzési rendszert promotálja, de nem derül ki abból, hogy az mivel lenne jobb megoldás. Kérdésünk tehát, hogy miért a DBR a megfelelő megoldás?
8. cikk / 62 Sub-alvállalkozó bevonásának korlátja
Kérdés: Miért kell arról nyilatkoznunk, hogy az alvállalkozónk milyen mértékben szervezi ki a munkáját további alvállalkozónak? Ez mennyiben releváns információ az ajánlatkérő számára?
9. cikk / 62 Fogvatartottak kötelező foglalkoztatása keretében nyújtott szolgáltatások, előállított áruk, építési beruházások beszerzése
Kérdés: Sajnálatos módon azon kormányrendelet hatálya alá tartozunk, mely szerint a büntetés-végrehajtási intézetekhez kell fordulnunk beszerzési igényeinkkel. A problémát az okozza, hogy több olyan igényünk is van, ami közösségi értékhatár alatti, de valójában egybe kellene számítani azokat a Kbt. 19. §-a szerint. A vonatkozó kormányrendelet azonban csak a beszerzési igényre utal, emiatt nem tudjuk, mi az irányadó, hiszen a kormányrendelet eltérhet a Kbt.-től. Mi a véleményük, mi minősül ebben az esetben az igény mértékének?
10. cikk / 62 Minőségi paraméterek meghatározása a gyakorlatban
Kérdés: Sok esetben az értékelési szempontok kialakításánál (főleg szolgáltatás és építési beruházás során) gondot okoz az ún. "minőségi paraméterek" előírása a legjobb ár-érték arány kapcsán. A jótállás megajánlása általában nem elfogadott, pedig a hétköznapi életben is sokszor ez alapján részesítünk előnyben bizonyos megajánlásokat, és a jótállás, mint olyan, jellemzi is az elvégzett munka minőségét. Építési beruházásnál ez fontosabb lenne, mint például a megengedett "előteljesítés" versenyeztetése. Kényszermegoldásként gyakran előnyben részesítjük a képzettebb szakembereket (ami valójában nem javít a minőségen.) Van-e kialakult gyakorlat a témában?