27 cikk rendezése:
21. cikk / 27 Kétszakaszos eljárás részvételi szakaszában az ESPD mellett kérhető nyilatkozat
Kérdés: Kétszakaszos eljárásban, ha nem határozunk meg keretszámot, a részvételi szakaszban (uniós eljárás) az egységes európai közbeszerzési dokumentum kitöltése kötelező a kizáró okok tekintetében, a részletes igazolások, nyilatkozatok majd az ajánlattételi szakaszban, a sorrend megállapítása után kérhetők az ajánlattevőtől/ajánlattevőktől. A részvételi szakaszban kérhető-e az az egyszerű nyilatkozat, hogy a részvételre jelentkező a teljesítéshez nem vesz igénybe kizáró okok hatálya alá tartozó alvállalkozót, vagy ez is csak az ajánlattételi szakaszban kérhető a sorrend megállapítása után? Véleményünk szerint a Kbt. 65. § (6) bekezdésének megfelelő nyilatkozat kérhető már az ESPD mellett. Ez egyben egyértelművé teszi a kapacitást biztosító szervezetet is, melynek beillesztésére az ESPD-ben nincs hely. Jól értelmezzük a törvényt?
22. cikk / 27 Kapacitást nyújtó személlyel kapcsolatos hiánypótlási felhívás jogszerűsége
Kérdés: Kisvállalkozásunk közbeszerzési pályázatot nyújtott be a közelmúltban, melyben nyilatkoztunk arról, hogy kapacitást nyújtó személyre (felelős műszaki vezető) fogunk a projekt megvalósítása során támaszkodni. Az ajánlatkérő a pályázat első szakaszában hiánypótlásra szólított fel minket, miszerint pótlólag meg kell küldenünk ennek a személynek ügyvéd által ellenjegyzett aláírásmintáját vagy közjegyzői tanúsítványt. A megbízási szerződéssel, magánszemélyként bevont egyéntől jogosan követeli meg az ajánlatkérő az aláírásmintát vagy a közjegyzői tanúsítványt? A felelős műszaki vezetőként közreműködő személyt, ha kapacitást nyújtó szervezetként támaszkodunk rá, nevesített alvállalkozóként is szerepeltetnünk kell pályázati anyagunkban, vagy elegendő 10 százalék alatti, nevesített alvállalkozóként megjelölnünk? Jogosan kér tőlünk szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalást is tartalmazó okiratot az ajánlatkérő nevezett személyre vonatkozóan a pályázat ezen szakaszában?
23. cikk / 27 Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti nyilatkozat tartalma nemzeti rezsimben
Kérdés: Nemzeti eljárásrendben a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpont tekintetében kell-e külön nyilatkoznia az ajánlattevőnek, vagy elegendő, ha arról nyilatkozik, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez az eljárásban előírt kizáró okok – Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdés – hatálya alá eső alvállalkozót, valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetet?
24. cikk / 27 Előszerződés kapacitást nyújtó szervezettel
Kérdés: Milyen jogon kér az ajánlatkérő tőlem, mint ajánlattevőtől, olyan szerződést, melyben a kapacitást nyújtó szervezet előszerződésben kötelezettséget vállal? Az előszerződés olyan kötelezettségvállalás mindkét fél részéről, melynek tartalmát nem ismerhetjük az ajánlattétel pillanatában, viszont abban a felek a szerződés megkötésére vállalnak kötelezettséget?
25. cikk / 27 Ajánlatkérő eljárása versenykorlátozás esetén
Kérdés: Az 1996. évi LVII. törvény (a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról, Tpvt.) 11. §-a rendelkezik a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmáról. Egy többszakaszos közbeszerzési eljárás során, ahol az ajánlatkérő keretszámot határozott meg, nem versenykorlátozó-e az, ha a részvételi szakaszban jelentkezést benyújtó ajánlattevők közül például három cégnek részben azonos a tulajdonosi köre, illetve a céget jegyző személye is? Mennyiben más a helyzet akkor, ha az eljárás időszakos előzetes tájékoztatóval indul – amely nem tartalmaz még információt a keretszámra vonatkozóan –, részvételi szándékát a fent megjelölt kör nyújtja be, és az ajánlatkérő a részvételi felhívásban kívánja korlátozni az ajánlattételi szakaszba jutók körét? Ez esetben lehet-e szó versenykorlátozásról? Amennyiben bármelyik esetben felmerül a verseny korlátozása, mit kell tennie az ajánlatkérőnek?
26. cikk / 27 Kbt. mellőzésével igénybe vett szolgáltatások
Kérdés: Mi lehet a következménye annak, ha hosszú évek óta pályázatfigyelést rendeltünk meg saját tulajdonú cégünktől, de kiderült, ez nem közszolgáltatás, és nem volt in-house a szerződés?
27. cikk / 27 Eljárástípusok az új Kbt.-ben
Kérdés: Az új Kbt.-ben milyen eljárásfajták vannak? Melyek a főbb változások?