10 cikk rendezése:
1. cikk / 10 Önéletrajz feltöltése részvételi szándék jelzésénél
Kérdés: Részvételi szándék jelzésénél szükséges az önéletrajzok feltöltése?
2. cikk / 10 Többes megjelenés tilalma elektronikus katalógusban
Kérdés: Abban az esetben, ha az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás tárgyait elektronikus katalógusba foglalja, egy ajánlattevő megjelenhet-e az elektronikus katalógus különböző sorain egy másik ajánlattevő alvállalkozójaként, vagy ez a Kbt. 36. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti együttes megjelenés tilalmába ütközik?
3. cikk / 10 DBR működése
Kérdés: Élelmiszer-beszerzés keretében hosszú távra szeretnénk szerződni. A keretmegállapodás nem vált be, ennél lényegesen több szállítóra lenne szükségünk, azonban a szállítók, főleg a helyiek többsége nem képes mindenre ajánlatot tenni, nyolcvan részre pedig nem tudunk kiírni eljárást, és nem is szeretnénk, ezt egyébként az EKR sem támogatja. A FAKSZ írt egy szakvéleményt, amelyben a dinamikus beszerzési rendszert promotálja, de nem derül ki abból, hogy az mivel lenne jobb megoldás. Kérdésünk tehát, hogy miért a DBR a megfelelő megoldás?
4. cikk / 10 Eljárásrend szakember cseréje esetén
Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
5. cikk / 10 Értékelési szempontnak való megfelelés igazolásának módja
Kérdés: Van-e arra lehetőség, hogy az ajánlattevő alvállalkozó/magánszemély/egyéni vállalkozó bevonásával, megbízási/alvállalkozói szerződéssel igazoljon értékelési szempontnak való megfelelést? Ha igen, az értékelési szempont(ok) igazolására igénybe vett alvállalkozó magánszemély/szervezet is kapacitást biztosító személynek/szervezetnek minősül-e? Vagy csak az alkalmassági minimumkövetelmények igazolására igénybe vett személy/szervezet minősül annak?
6. cikk / 10 Kapacitást nyújtó szervezet bevonása a bírálat második szakaszában alkalmassági követelmények teljesítése érdekében
Kérdés: Az ajánlatkérő a bírálat második szakaszában megállapítja, hogy az ajánlattevő által benyújtott referencia nem felel meg az alkalmassági követelményeknek. Ebben az esetben – a bírálat második szakaszában – van-e arra lehetőség, hogy az ajánlattevő az alkalmassági követelmények teljesítése érdekében bevonjon kapacitást nyújtó szervezetet? Ugyanis, ha a válasz igen, akkor EEKD-t kell benyújtani a kapacitást nyújtó szervezet vonatkozásában, és ezzel az ajánlatkérő újra a bírálat első szakaszába kerül, amelyet már egyszer lezárt.
7. cikk / 10 10 százalék alatti alvállalkozó megjelölése
Kérdés: A teljesítéshez alvállalkozót kívánunk igénybe venni, de a közreműködés mértéke 10 százalék alatti lesz. Meg kell neveznünk ezt az alvállalkozót? A kiírásban ezt kérte az ajánlatkérő.
8. cikk / 10 Ajánlattal elfogadott szerződéses feltételek módosíthatósága az ajánlatkérő által
Kérdés: Az ajánlatunkban, illetve külön nyilatkozatban a szerződéstervezetet elfogadtuk. Az ajánlatkérő a szerződés aláírását megelőzően jelezte, hogy további, a tervezetben, az eljárásban közölt tartalomban nem szereplő feltételekkel kívánja a szerződést kiegészíteni, és a feltételeket kéri beemelni a végleges szerződésbe. Ezt megteheti? Kötelesek vagyunk ebben az esetben megkötni a kívánt tartalommal a szerződést?
9. cikk / 10 Közbeszerzési szerződések új szabályai
Kérdés: Úgy tudjuk, hogy a közbeszerzési szerződésekre vonatkozó szabályok jelentősen változtak. E körben tágabb lehetőség van-e a szerződések módosítására? Kérdésünk még, hogy a szerződésekkel kapcsolatos jogviták mely részei tartoznak a Közbeszerzési Hatóság elé?
10. cikk / 10 Összeférhetetlenség értelmezése
Kérdés: Bizonytalan vagyok abban, hogy pontosan mit is jelent az összeférhetetlenség szabálya. Arra szeretnék választ kapni, hogy pontosan kik azok, akik az összeférhetetlenség miatt ki vannak zárva az ajánlatadás lehetőségéből? Szeretnék erről egy kis magyarázatot, hogyan kell ezt értelmezni?