24 cikk rendezése:
11. cikk / 24 Felhívás "egyéb nyilatkozatok" csatolására
Kérdés: Mi a véleményük arról a közbeszerzési gyakorlatról, mely szerint az ajánlatkérő úgy igyekszik előre kibújni a hirdetmény és a dokumentáció közti esetleges ellentmondásból eredő felelősség alól, hogy a hirdetményben rögzíti azt, hogy "az ajánlathoz az ajánlati dokumentációban meghatározott egyéb nyilatkozatokat is csatolni kell"? Rendszeresen megtörténik, hogy erre hivatkozással olyan nyilatkozatot is bekérnek, mely sem a hirdetményben, de még a dokumentációban sem, hanem csupán a nyilatkozatminták közt szerepel. A nyilatkozatmintában – mely tételesen több területet érint – tehát van egy olyan nyilatkozatelem, melyről való nyilatkozati kötelezettség sem a hirdetményben, sem a dokumentációban nem szerepel. A nyilatkozatmintáról kimondja, hogy annak használata nem kötelező, ugyanakkor kérdésre mégis azt a tájékoztatást kapják az ajánlattevők, mint amit idéztünk. Véleményünk az, hogy a hirdetményben nem lehet általános jellegű (lásd "egyéb" nyilatkozatok) kötelezettséget megállapítani, minden nyilatkozatnak, igazolásnak konkrétnak kell lennie. Jól gondoljuk?
12. cikk / 24 Új kizáró okok és alkalmassági feltételek
Kérdés: A legutóbbi törvénymódosítás tartalmaz-e új kizáró okokat és alkalmassági feltételeket? Ha igen, azok mikortól alkalmazandók?
13. cikk / 24 Ellentmondásos gyakorlat újonnan alakult cég alkalmassága vonatkozásában
Kérdés: A Közbeszerzési Levelek 101. számban, a 2076. számú dokumentumban az újonnan alakult céggel kapcsolatosan megfogalmazottakkal kapcsolatban ellentmondás van. Közelmúltban – 2009. 05. 31-e előtt – indított közbeszerzési eljárásban alkalmassági feltétel volt, hogy az elmúlt két évben (2006. és 2007. években) az ajánlattevő mérlege/eredménye nem lehet negatív. Az ajánlattevőt hiánypótlásra szólították fel, hogy csatolja a 2006. és 2007. évi mérlegeit az alkalmasság ellenőrzése érdekében. Az ajánlattevő nyilatkozott, hogy a csatolt cégkivonat tanúsítása szerint is a cég a 2008. évben alakult, és az adott időszakra a későbbi alakulásra tekintettel nem rendelkezik mérleggel. Az ajánlattevőt a hiánypótlásra benyújtott nyilatkozat ellenére kizárták – Kbt. 88. § (1) bekezdés f) pont, mert "hiánypótlás ellenére" sem csatolta be a hivatkozott és kért mérlegeit. A kizárás miatt döntőbizottsági eljárás indult, mivel a negatív mérleg/eredmény alkalmatlansági feltétel az újonnan alakult céggel szemben nem állapítható meg. A döntőbizottsági eljárás alapján meghozott határozat az eljárást lezáró eredményhirdetés ezen pontját nem semmisítette meg. Azaz a számviteli jogszabályok szerinti beszámoló benyújtásának elmaradásával kapcsolatban a KD-nek nem az volt a "gyakorlata", hogy nem tekinthető érvénytelenségi oknak, amennyiben az ajánlattevő később alakult, és ezért nem képes teljesíteni a feltételt. Ebben az esetben, az ajánlattevő milyen eljárást kezdeményezhet (mit tehet) a levélben megfogalmazott döntőbizottsági "gyakorlat" alkalmazása érdekében?
14. cikk / 24 Felkerülés a minősített ajánlattevők jegyzékére
Kérdés: A gyakorlatban hogyan lehet felkerülni a minősített ajánlattevők jegyzékére?
15. cikk / 24 Erőforrás-szervezet alkalmasságát igazoló dokumentumok
Kérdés: A Kbt. 66. § (1) bekezdésének a)-c) pontja szerinti körülmény esetében az erőforrás-szervezet a gyakorlatban milyen dokumentumokkal igazolja (igazolhatja) az alkalmasságot?
16. cikk / 24 Újonnan alakult, átalakult cég igazolásai, alkalmassága
Kérdés: Építési beruházásra irányuló közbeszerzésnél cégünk – mint ajánlatkérő – a megelőző évekre vonatkozóan előírt pénzügyi (gazdasági) és műszaki (szakmai) alkalmassági feltételeket. Ezzel kapcsolatos kérdéseink: Hogyan teljesítheti a feltételeket egy tárgyévben (2009-ben) alakult ajánlattevő? Milyen igazolásokat kell bizonyításul benyújtani egy olyan ajánlattevőnek (gazdasági társaságnak), aki nemrég szétválással jött létre, és az igazolások benyújtásakor fel kívánja használni a szétválás előtti gazdasági társaság referenciáit?
17. cikk / 24 Minősített ajánlattevők jegyzékére felkerülés "haszna"
Kérdés: Mi az értelme a minősített ajánlattevők jegyzékére felkerülésnek, ha gyakorlatilag szinte valamennyi ajánlatkérő szigorúbb minősítési szempontokat határoz meg a kizáró okok és azok igazolási módja tekintetében?
18. cikk / 24 Ajánlattevő és erőforrás-szervezet közötti jogviszony ismertetése
Kérdés: A felhívás lehetőséget ad erőforrás-szervezet igénybevételére. Ezzel kapcsolatban csatolni kell az erőforrás-szervezet kötelezettségvállaló nyilatkozatát, amelynek egyebek mellett tartalmaznia kell az ajánlattevő és az erőforrás-szervezet jogviszonyának leírását. E mit jelent? És: milyen részletességűnek kell lennie a leírásnak?
19. cikk / 24 Közbeszerzési eljárásba bevont erőforrással kapcsolatos igazolási kötelezettség gyakorlati szempontjai
Kérdés: A Kbt. 66. §-ának (2) és 67. §-ának (4) bekezdésében lehetőség van külső erőforrások bevonására. A bevonandó erőforrástól azonban csak kötelezettségvállalásra vonatkozó nyilatkozatot kér. Ez azt jelenti, hogy nem kell igazolni az erőforrás gazdasági, illetve műszaki megfelelőségét?
20. cikk / 24 Alkalmassági kérdések a gyakorlatban "más szervezet" bevonása esetén
Kérdés: Alkalmasság tekintetében a "más szervezet"-től nyilatkozaton túl igazolások becsatolására kötelezhető-e az ajánlattevő?