Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról

Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
Részlet a válaszából: […] ...és-ha a kizárás miatt jogorvoslatra nem került sor, az ajánlatkérő megítélése szerint a kizárás alapjául szolgáló cselekmény miatt a szerződés teljesítése vonatkozásában a megbízhatósága alapos okkal megkérdőjelezhető, az érintett közbeszerzési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 16.

Ajánlatkérő vizsgálati kötelezettsége részajánlattétel esetén

Kérdés: Meglepetéssel olvastam, hogy a jövőben egy jogeset szerint nekem, mint ajánlatkérőnek, minden egyes részt meg kell vizsgálnom, hogy vajon megfelelő helyre töltötte-e fel azt az ajánlattevő, és ha nem, akkor is figyelembe kell vennem. Mi erről a véleményük? (Az eset száma D. 322/2019.)
Részlet a válaszából: […] ...lenne, hiszen pontosan azért függetlenek az egyes részek egymástól, mert ugyan egy hirdetményben jelentek meg, mégis külön-külön szerződés köttetik az egyes részek nyerteseivel. Az egyes részek egységes kezelése során a felek akarata nem tud érvényesülni, hiszen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 11.

Ajánlatok tartalmának vizsgálata bontáskor

Kérdés: Van-e lehetőség arra, hogy az ajánlatok bontásakor az ajánlatkérő vizsgálja az ajánlatok tartalmát is? Ha igen, mikor? Illetve: jogszerű-e az, és ha igen, milyen rendelkezés alapján, ha az ajánlatkérő a bontási jegyzőkönyvben rögzíti, hogy az ajánlat tartalmi vizsgálatára, minősítésére az ajánlatok bontásakor nem került sor? Ilyen esetben az ajánlatkérőnek milyen határidővel kell megvizsgálnia az ajánlatokat?
Részlet a válaszából: […] ...lejárta előtt köteles a halasztásról és annakindokáról, valamint, ha szükséges, a törvény 99. §-ának (2) bekezdése szerint aszerződéskötés új időpontjáról – 99. § (2) bekezdés – az összes ajánlattevőtegyidejűleg, közvetlenül,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. augusztus 11.

Ajánlattételi határidő lejárta után érkezett ajánlat elbírálhatósága

Kérdés: A Kbt. egyértelműen kizárja-e, hogy az ajánlattételi határidő letelte után beérkezett ajánlatokat az ajánlatkérő elbírálhassa? A gyakorlatban volt-e példa ilyen elbírálásra? Lehetséges-e, és ha igen, milyen indokkal az ajánlattételi határidő elmulasztásának igazolása?
Részlet a válaszából: […] ...ha ezt az ajánlatkérő előírta – aközbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívántalvállalkozó szerződés teljesítésére való alkalmasságát vagy alkalmatlanságát.Ennek során az igazolások eredetiségét, illetőleg a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. augusztus 11.

Újabb forduló lefolytatásának feltételhez kötése

Kérdés: Jogszerű-e a kiírásnak az a kitétele, miszerint az ajánlatkérő a pénzügyi ajánlatok beérkezését követően dönt arról, hogy kíván-e újabb fordulót lefolytatni, avagy sem, és ha nem, akkor a pénzügyi ajánlatok beérkezését követően értékeli a pályázatokat teljeskörűen, egy – valamennyi ajánlattevőre érvényes – egységes szempontrendszer szerint?
Részlet a válaszából: […] ...hogy az eljárási szabályok lehetőséget adnak arra, hogy a komplettajánlat beadását követően a felek tárgyaljanak egymással a szerződésifeltételekről – így az árról is. A tárgyalási szabályokat pedig lehet oly módonis alakítani, hogy annak során a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. augusztus 11.

Részszempontok értékelése

Kérdés: A részszempontokat azonos módszerekkel kell-e értékelni egy pályázaton belül? Hol található erre vonatkozóan iránymutatás, illetve hogyan szabályozza a kérdést a közbeszerzési törvény?
Részlet a válaszából: […] ...az alábbi követelmények együttes érvényre juttatásával kellmeghatároznia:– a részszempontok körében nem értékelhető az ajánlattevőszerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki,illetőleg szakmai alkalmassága;– a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. január 28.

Az ajánlat fogalmának értelmezése

Kérdés: A Kbt. 114. § (1) bekezdésének b) pontja szerint a részvételi jelentkezés érvénytelen, ha a részvételre jelentkező ajánlatot tesz. Az a kérdésünk, hogy mi számít ajánlatnak? A Ptk. 4. része szerinti egyoldalú nyilatkozat, vagy ajánlatnak tekintendő már az is, ha a részvételi jelentkező egy-egy szerződéses feltétel vonatkozásában közöl olyan információt, mely ajánlati elemnek tekinthető, vagy ha például olyan információt ad, nyilatkozatot tesz, mely az ajánlatok elbírálásánál értékelendő szempontot jelent?
Részlet a válaszából: […] ...Azajánlatnak tartalmaznia kell különösen – az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát az ajánlatifelhívás feltételeire, – a szerződés teljesítésére és – a kért ellenszolgáltatásra.Az ajánlattevőnek a kizáró okokkal kapcsolatban a törvény63....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. október 24.