23 cikk rendezése:
1. cikk / 23 Támogatott önkormányzat és támogatást nyújtó társulás beszerzése konzorciumban
Kérdés: Önkormányzatunk egy hazai forrású támogatásból közbeszerzés-köteles építési tevékenységet szeretne megvalósítani. A beruházást az önkormányzat egy, egyéb témákban is érdekelt társulásával közösen szeretné megvalósítani, oly módon, hogy a megvalósításához szükséges, valamennyi közbeszerzési tevékenység végzésével (műszaki ellenőr, közbeszerző projektmenedzser) megbízná a társulást. Kérdésként vetődik fel, hogy az önkormányzat mint támogatott (kb. 90 százalék) és a társulás mint a beruházás megvalósításához kb. 10 százalékos mértékű támogatást nyújtó által megvalósuló beruházásban létrejövő konzorcium megbízhatja-e minden közbeszerzési tevékenységgel a társulást? Lehet-e alkalmazni a Kbt. 29. §-ában meghatározott közös eljárást? Milyen módon kell a megbízást dokumentálni, vagy ilyen esetben a törvényből adódik, hogy a megbízott szabályzata, közbeszerzési terve stb., valamint egyéb dokumentumai alapján és elvárásainak megfelelően jár el a megbízott, a társulás? Ilyen esetben az esetleges szabálytalansági eljárás, és az abból adódó felelősség és terhek egyértelműen a megbízottat terhelik, vagy egyetemleges a felelősség? Mit jelent a 29. § (4) bekezdésében meghatározott együttes felelősség? Ha a társulás végül nem ad a beruházáshoz támogatást (a beruházás a támogatásból megvalósítható), de az önkormányzat megbízza a fenti feladatokkal a társulást (közbeszerzés lebonyolítása), akkor a társulás ajánlatkérőnek minősül? Utóbb ebből származhat-e az önkormányzatnak kötelezettsége? Ez esetben a közbeszerzés és egyéb feladatok ellátása szolgáltatási tevékenységnek minősül?
2. cikk / 23 Közbeszerzési szaktanácsadói tevékenységhez kapcsolódó kivételi kör a Kbt.-ben
Kérdés: A Kbt. 111. §-ának h) pontja szerinti kivétel alkalmazható akkor is, amikor a független akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó az eljárás teljes körű lebonyolítását végzi, vagy csak az ellenjegyzésre értjük? (Nem nagyon tudom a kettőt szétválasztani, de hallottam ilyen véleményt is.)
3. cikk / 23 Alapelvek sérelme
Kérdés: Bírálati szempontként meghatározott, hibaelhárítás megkezdése időpontjának megadása ("Hiba megkezdésének ideje 1 órán belül, 1,5 órán belül..., 2 órán belül") minősülhet-e versenykizáró, versenykorlátozó indoknak egy esetleges későbbi jogorvoslati eljárásban?
4. cikk / 23 Ajánlatok műszaki szempontú értékelése
Kérdés: Van-e törvényi lehetőség az ajánlatkérő által az eljárásra összeállított dokumentációk – például a közbeszerzési törvény 48. §-ának (3) bekezdése szerinti műszaki megfelelőség – értékelésére, illetve a megfelelőség mindenkori biztosítására?
5. cikk / 23 Erőforrással kapcsolatos igazolások
Kérdés: Hogyan változtak a törvénymódosítás után az erőforrással kapcsolatos igazolási kötelezettségek a kizáró okok és az alkalmasság vonatkozásában?
6. cikk / 23 Erőforrással igazolható körülmények
Kérdés: Az új szabályok szerint mit tudok igazolni erőforrás-szervezet igénybevételével?
7. cikk / 23 Referencia alakulás előtti időszakra
Kérdés: Műszaki szakmai alkalmasság terén – referencia kérdéskörén belül – merült fel a következő problémánk. Ajánlattevő 2008-ban alakult. a felhívásban követelmény 2007-2008-2009. években évente meghatározott négyzetméter nagyságú épület építése mint építési referencia. Jól gondoljuk-e, hogy ha a cég 2007-ben még nem létezett, akkor nem tud igazolni referenciát önállóan? Illetve csak akkor tud, ha az együttes megfelelés keretében a 10 százalék feletti alvállalkozót vagy a közös ajánlattevőt bevonja ezen alkalmasság igazolására?
8. cikk / 23 Alvállalkozás, erőforrás árajánlat "beajánlása" esetén
Kérdés: Amennyiben egy közbeszerzési eljárásban valamely ajánlattevő, nagykereskedő beajánlja cégünk termékeit a tőlünk kapott árajánlat alapján, akkor mi ebben az esetben alvállalkozónak vagy erőforrásnak minősülünk?
9. cikk / 23 Korábbi negatív mérleg szerinti eredmény mint kizáró ok
Kérdés: Kizáró ok-e az – és ha igen, a Kbt. mely szakasza alapján –, ha az ajánlattétel évét megelőző második évben az ajánlattevő mérleg szerinti eredménye negatív volt? Jogszerű-e ennek a kitételnek a szerepeltetése a kiírásban?
10. cikk / 23 Részszempontok értékelése
Kérdés: A részszempontokat azonos módszerekkel kell-e értékelni egy pályázaton belül? Hol található erre vonatkozóan iránymutatás, illetve hogyan szabályozza a kérdést a közbeszerzési törvény?