Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban

Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
Részlet a válaszából: […] ...de nem azt jelenti, hogy más szabály alkalmazására ne lenne lehetőség.A Kbt. 104. §-ának (3) bekezdése értelmében a feleket szerződéskötési kötelezettség terheli, melynek nem mond ellent a feltételes hatályba léptető rendelkezés léte."104. § (3)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 8.

Igazolás elfogadása kiegészítő tájékoztatáskérés hiányában

Kérdés: Pénzügyi alkalmasság tekintetében az ajánlattevőtől az ajánlatkérő nem negatív mérleg szerinti eredmény igazolását kérte. Az ajánlattevők között volt egyéni vállalkozó, aki igazolásként a vállalkozói személyijövedelemadó-bevallását nyújtotta be, amelyből megállapítható, hogy nem volt veszteséges a vállalkozás. Azonban az ajánlattevő a 310/2011. kormányrendelet 14. §-ának (3) bekezdése szerint nem kért kiegészítő tájékoztatást, arra vonatkozóan, hogy az ajánlattevő milyen formában fogadja el az igazolást. Kérdésként merül fel, hogy az alkalmasság igazolásaként benyújtott dokumentumok megfelelése esetén, azonban a kiegészítő tájékoztatás kérésének elmulasztása ellenére elfogadható-e, illetve hiánypótlás kérhető-e a mérleg szerinti eredmény benyújtására (egyéni vállalkozó kizárólag kapacitásnyújtóval tudná ezt megtenni), avagy érvénytelenek kell-e minősíteni az annak hiányában benyújtott ajánlatot?
Részlet a válaszából: […] ...alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet az eljárásból kizárták;– az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező nem felel meg a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmassági követelményeknek;– egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. augusztus 19.

Ellentmondó ajánlattételi dokumentumok kezelése

Kérdés: Ha a dokumentáció, az ajánlattételi felhívás és a műszaki leírás egyes részei egymással ellentétes rendelkezéseket tartalmaznak, van-e hivatalos sorrend arra nézve, hogy elsődlegesen mely dokumentáció az irányadó ebben a helyzetben?
Részlet a válaszából: […] ...vagy e törvénytől. A dokumentáció semmisnek nyilvánított eleme, előírása a közbeszerzési eljárásban és a közbeszerzési szerződésben nem alkalmazandó.A rendelkezés szerint az eljárást megindító felhívás, illetve az ajánlattételi felhívás és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. augusztus 19.

Kiírás és dokumentáció ellentmondásának jelzése az ajánlatkérő számára

Kérdés: A kiírás és a dokumentáció helyenként ellentmond egymásnak. Jelezzük-e ezt a körülményt az ajánlatkérőnek, ha igen, milyen formában? Ebben az esetben melyik dokumentum az irányadó?
Részlet a válaszából: […] ...vagy e törvénytől. A dokumentáció semmisnek nyilvánított eleme, elő­­írása a közbeszerzési eljárásban és a közbeszerzési szerződésben nem alkalmazandó – Kbt. 45. §-ának (6) bekezdése.Ha az ellentmondást az ajánlatkérő nem veszi észre,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. május 13.

Kiegészítő tájékoztatás iránti kérelem benyújtásának módja

Kérdés: Az ajánlat benyújtására megjelölt helyszínen leadhatom a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmemet?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlatkérőhöz az ajánlati, ajánlattételi felhívással, vagy a dokumentációval, vagy a közbeszerzési műszaki leírással, vagy a szerződéstervezettel kapcsolatban. Ennek érdekében a rendelkezések határidőt is megállapítanak a kiegészítő tájékoztatás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 12.

Referenciaként elfogadható szerződések

Kérdés: Referenciaként ismertetett szerződés teljesítésének csak a befejező időpontja esik a felhívásban szereplő időintervallumba, a teljesítés kezdő időpontja – három hónap eltéréssel – nem az ajánlattételi felhívás megküldését megelőző három évből származik. Az ajánlatkérő a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdésének a) pontjára hivatkozva dönthet úgy, hogy emiatt az ajánlattevő nem alkalmas a műszaki és szakmai alkalmasság követelményének való megfelelés igazolására?
Részlet a válaszából: […] ...vagy megküldésétől – visszafelé számított 3 év legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetésével. Tekintettel arra, hogy a szerződések megkötése nem igazodik az ajánlatkérő közbeszerzési eljárásának megkezdéséhez, nagyon ritka az olyan eset, amikor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. július 9.

Felhívás és dokumentáció tartalmának eltérése

Kérdés: Mi a teendő, ha az ajánlattételi felhívás és a dokumentáció tartalma egymástól eltér? Ez orvosolható, vagy új eljárást kell kiírni?
Részlet a válaszából: […] ...vagy e törvénytől. A dokumentáció semmisnek nyilvánított eleme, előírása a közbeszerzési eljárásban és a közbeszerzési szerződésben nem alkalmazandó.Fenti esetben azonban szükség van arra, hogy a dokumentáció letöltőjét, átvevőjét ismerje...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. december 11.

Ajánlattételi határidő hosszabbítása kiegészítő tájékoztatással

Kérdés: Mi lehet a jogkövetkezménye annak, ha nemzeti rezsimben kis önkormányzatként eddig is hosszabbítottunk ajánlattételi határidőt kiegészítő tájékoztatás alkalmazásával? Ezek szerint eddig ezt nem tehettük volna meg?
Részlet a válaszából: […] ...olyan mértékű jogszabálysértés, ami miatt az eljárást eredménytelennek kellene nyilvánítani, esetleg az annak alapján megkötött szerződést semmisnek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. augusztus 14.

2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás

Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
Részlet a válaszából: […] ...uniós szabályozásban is külön szabályok érvényesülnek. Az 1370/2007/EK rendelet 5. cikkének (1) bekezdése alapján a közszolgáltatási szerződéseket a rendeletben megállapított szabályokkal összhangban kell odaítélni. Az autóbusszal vagy villamossal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 24.

Felhívástól eltérő dokumentáció

Kérdés: Ha a közzétett ajánlattételi felhívás és a dokumentáció tartalma között eltérés van, melyik az irányadó?
Részlet a válaszából: […] ...hogy a dokumentáció mely eleme, előírása, követelménye semmis.Ez a semmisnek nyilvánított elem a továbbiakban sem az eljárásban, sem aszerződésben nem alkalmazható.A rendelkezések azt mutatják, hogy eltérés esetén afelhívásban szereplőket kell irányadónak tekinteni,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. december 12.
1
2
3