Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlatkérő az alábbi szabály alapján:"114. § (8) Ha az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel történő szerződéskötés esetén a szerződés értéke a becsült értéket meghaladná, és az ajánlatkérő az eljárást olyan szabályok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Nyilatkozatminta kiadása a 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalommal kapcsolatban benyújtandó nyilatkozattételi felhívás során

Kérdés: Kötelező-e az ajánlatkérőnek nyilatkozatmintát kiadni az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalommal kapcsolatban benyújtandó nyilatkozattételi felhívás során?
Részlet a válaszából: […] ...személy, szervezet vagy szerv, amely az a) vagy b) pontban említett valamely szervezet nevében vagy irányítása szerint jár el; ideértve a szerződés értékének 10%-át meghaladó alvállalkozókat, szállítókat vagy szervezeteket, amelyeknek a kapacitásait a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 15.

Felhívás feladásának időpontja a referencia bemutatásának kontextusában

Kérdés: Ajánlattevőként a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti referencia elkészítésénél a felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben teljesített referenciát kell feltüntetni. Mi számít pontosan a felhívás feladásának?
Részlet a válaszából: […] ...és a megküldést is normaszövegében.A 21. § (1) bekezdésének a) pontja alapján az ajánlattevőnek és a részvételre jelentkezőnek a szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, illetve szakmai alkalmasságának igazolása árubeszerzés esetében – figyelemmel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 14.

Ajánlatkérő vizsgálati kötelezettsége részajánlattétel esetén

Kérdés: Meglepetéssel olvastam, hogy a jövőben egy jogeset szerint nekem, mint ajánlatkérőnek, minden egyes részt meg kell vizsgálnom, hogy vajon megfelelő helyre töltötte-e fel azt az ajánlattevő, és ha nem, akkor is figyelembe kell vennem. Mi erről a véleményük? (Az eset száma D. 322/2019.)
Részlet a válaszából: […] ...lenne, hiszen pontosan azért függetlenek az egyes részek egymástól, mert ugyan egy hirdetményben jelentek meg, mégis külön-külön szerződés köttetik az egyes részek nyerteseivel. Az egyes részek egységes kezelése során a felek akarata nem tud érvényesülni, hiszen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 11.

Változások az építési beruházások szabályozásában 2017. június 1-jétől

Kérdés: Kifejezetten az építési beruházások vonatkozásában mi változott 2017. június 1-jétől?
Részlet a válaszából: […] ...tartalmazó hirdetmény feladásának vagy megküldésének napjától számított legalább negyvenöt napban kell meghatározni, kivéve ha a szerződés megkötésére a Kbt. 105. § (1)-(2) bekezdése szerint kerül sor. A Kbt. gyorsított eljárásokra vonatkozó szabályai...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 12.

"Saját" referencia

Kérdés: Az alkalmasság körében építési beruházás esetén kizárólag a korábbi szerződő partnerem adhat referenciát, vagy magam is benyújthatok referencianyilatkozatot korábbi szerződések teljesítéséről? Ha igen, ezt milyen feltételekkel fogadja el az ajánlatkérő?
Részlet a válaszából: […] ...és 23. §-aiban.A kormányrendelet 21. § (2) bekezdésének a) pontja alapján az ajánlattevőnek és a részvételre jelentkezőnek a szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, illetve szakmai alkalmassága építési beruházás esetében igazolható az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 17.

2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás

Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
Részlet a válaszából: […] ...uniós szabályozásban is külön szabályok érvényesülnek. Az 1370/2007/EK rendelet 5. cikkének (1) bekezdése alapján a közszolgáltatási szerződéseket a rendeletben megállapított szabályokkal összhangban kell odaítélni. Az autóbusszal vagy villamossal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 24.

Változások a Kbt.-ben

Kérdés: Mi módosul a közbeszerzési törvényben 2013-ban?
Részlet a válaszából: […] ...módosult rendelkezések öt csoportra oszthatók: a hatályt érintő, az egybeszámítást érintő, a támogatott beszerzéseket érintő, a szerződést érintő és az egyéb pontosítások kategóriába.Az alanyi hatály szempontjából történt változás azt eredményezi, hogy a Kbt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 20.

Közszolgáltatók az új Kbt. rendszerében

Kérdés: Mit tudunk a közszolgáltatók szabályairól? Nem is lesznek vagy csak annyi, amennyi az új törvény XIV. fejezetében olvasható?
Részlet a válaszából: […] ...közbeszerzéseire vonatkozórészletes szabályokat, valamint az építési beruházások megvalósítására irányulóközbeszerzési szerződések teljesítésének, a szerződésben foglalt ellenértékkifizetésének részletes szabályait, azaz a kifizetésre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 10.

Alkalmassági feltételek és igazolásuk meghatározásának módja

Kérdés: Van-e lehetősége az ajánlatkérőnek arra, hogy az ajánlattevők pénzügyi, gazdasági, továbbá műszaki és szakmai alkalmasságának feltételeit, és e feltételek igazolását az általános szabályokhoz képest szigorúbban állapítsa meg? Mi jogosítja fel erre az ajánlatkérőt, és a gyakorlatban mit jelent e feltételek körében a "szigorúbb" megállapítás?
Részlet a válaszából: […] ...törvénynek, hogy az alkalmasságmegítéléséhez szükséges adatok, tények meghatározása során azok nem lehetnektúlzók, azaz legfeljebb a szerződés teljesítéséhez ténylegesen szükségesmértékben lehet előírni.Az alkalmasság igazolásának módjára vonatkozóan a Kbt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 12.