84 cikk rendezése:
11. cikk / 84 Alvállalkozói részvétel mértékét eltörlő szabály hatálybalépése
Kérdés: Mint ismeretes, a Kbt. rendelkezései közül 2018. november 29-i hatálybalépéssel kikerült az a szabály, amely építési beruházás esetén 65%-ra korlátozta az igénybe vehető alvállalkozói szerződés értékét [138. § (5) bekezdés]. A korlátozás eltörlésével kapcsolatban ugyanakkor a hatályba léptető rendelkezések nem tartalmaznak további részletszabályokat arra vonatkozóan, hogy e rendelkezések kizárólag a 2018. november 29-ét követően indult eljárások vonatkozásában alkalmazandóak, vagy a jogszabály erejénél fogva érvényesülnek a 2018. november 29-ét megelőzően megindított közbeszerzési eljárások, illetve megkötött szerződések esetén is. Kérdéseink a fenti jogszabály-módosítás vonatkozásában az alábbiak:
A hivatkozott, Kbt. 138. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezés eltörlése, azaz az alvállalkozók korlátozás nélküli bevonásának lehetősége kizárólag a 2018. november 29-ét követően indult eljárások vonatkozásában alkalmazandó, vagy ez a lehetőség érvényesül a 2018. november 29-ét megelőzően megindított közbeszerzési eljárások, illetve megkötött szerződések esetén is? Utóbbi esetben a rendelkezés a jogszabály erejénél fogva érvényesül, azaz további cselekmény (így például szerződésmódosítás) nélkül a nyertes ajánlattevő a 138. §-ban foglaltak alkalmazásával bevonhat a korábbi 65%-os korlátot meghaladóan további alvállalkozókat? Ha igen, akkor szerződésmódosítás olyan szerződések esetén sem szükséges, ahol a 138. § (5) bekezdésre történő hivatkozás akár a konkrét jogszabályhelyre történő utalással, akár a korlátozás szövegszerű megfogalmazásával is megjelent? Ha nem a jogszabály erejénél fogva érvényesül az alvállalkozók korlátozás nélküli bevonásának lehetősége, de az erre vonatkozó szerződésmódosítást követően a korlátozás feloldható lesz a 2018. november 29-ét megelőzően megindított közbeszerzési eljárások, illetve megkötött szerződések esetén is, abban az esetben a szerződésmódosítás során a Kbt. 141. §-ban foglaltak közül melyik jogalap alkalmazása jogszerű?

12. cikk / 84 Alvállalkozó bevonása a teljesítés során nemleges nyilatkozat mellett
Kérdés: Amennyiben az ajánlattétel során az ajánlattevő az EEKD II. rész D pontjában szereplő kérdésre – miszerint az ajánlattevő szándékozik-e a szerződés bármely részét alvállalkozásba adni harmadik félnek – nemmel válaszolt, van-e arra mód, hogy az ajánlattevő a teljesítés során mégis igénybe vegyen alvállalkozót?
13. cikk / 84 Fogvatartottak kötelező foglalkoztatása keretében nyújtott szolgáltatások, előállított áruk, építési beruházások beszerzése
Kérdés: Sajnálatos módon azon kormányrendelet hatálya alá tartozunk, mely szerint a büntetés-végrehajtási intézetekhez kell fordulnunk beszerzési igényeinkkel. A problémát az okozza, hogy több olyan igényünk is van, ami közösségi értékhatár alatti, de valójában egybe kellene számítani azokat a Kbt. 19. §-a szerint. A vonatkozó kormányrendelet azonban csak a beszerzési igényre utal, emiatt nem tudjuk, mi az irányadó, hiszen a kormányrendelet eltérhet a Kbt.-től. Mi a véleményük, mi minősül ebben az esetben az igény mértékének?
14. cikk / 84 Alvállalkozói kifizetésekkel kapcsolatos szerződésmódosítási kötelezettség
Kérdés: Az új alvállalkozói kifizetésre vonatkozó változást kötelező alkalmazni, tehát gyakorlatilag minden szerződést módosítanunk kell?
15. cikk / 84 ESPD alkalmazása hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Kötelező-e az egységes európai közbeszerzési dokumentum alkalmazása sürgősség esetében, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás során?
16. cikk / 84 Közbeszerzési szaktanácsadói tevékenységhez kapcsolódó kivételi kör a Kbt.-ben
Kérdés: A Kbt. 111. §-ának h) pontja szerinti kivétel alkalmazható akkor is, amikor a független akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó az eljárás teljes körű lebonyolítását végzi, vagy csak az ellenjegyzésre értjük? (Nem nagyon tudom a kettőt szétválasztani, de hallottam ilyen véleményt is.)
17. cikk / 84 Eltérő értékhatárok figyelembevétele egy ajánlatkérő beszerzéseinél, tevékenysége függvényében
Kérdés: Előfordulhat-e, hogy ugyanazon szervezetnek más-más jellegű tevékenységeihez kapcsolódó beszerzései esetében más-más értékhatárokat kell figyelembe vennie?
Konkrétan: egy 100 százalékos önkormányzati tulajdonban lévő cég sokrétű tevékenységet folytat. Például: a cég üzemelteti a helyi strandfürdőt, de feladatai közé tartozik a település autóbusz-közlekedésének üzemeltetése is. Az első esetben a klasszikus ajánlatkérőkre vonatkozó értékhatárokat kell figyelembe vennie, a második esetben viszont – tekintettel arra, hogy a 2012. évi XLI. törvény 23. §-ának (1) bekezdése alapján ez utóbbit csak közszolgáltatási szerződés keretében lehet folytatni – a közszolgáltatókra vonatkozó értékhatárokat?

18. cikk / 84 Kizárólagos jog jogosultjának megjelenése ajánlattevőként ugyanazon eljárásban
Kérdés: Ha egy gazdasági szereplő egy közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés teljesítésében közvetlenül részt venne, ám mivel tevékenységét kizárólagos jog alapján végzi, és egyben kizárólagos forgalmazója és gyártója is egy szoftvernek, így a Kbt. 3. §-ának (2) bekezdése szerint kivételnek tekinthető, emiatt az ajánlattevő nem nevezi meg alvállalkozóként a részvételre jelentkezésében/ajánlatában, akkor ez a gazdasági szereplő ugyanabban az eljárásban lehet-e részvételre jelentkező/ajánlattevő?
19. cikk / 84 Közbeszerzési kötelezettség uniós támogatás felhasználása esetén
Kérdés: Ha egy mezőgazdasági őstermelő vagy egyéni vállalkozó uniós támogatásban részesül, a pályázati pénz felhasználásakor vonatkozik-e rá a közbeszerzési kötelezettség? Ha igen, a Kbt. mely része alapján minősül ajánlatkérőnek?
20. cikk / 84 Jogorvoslat szabályozása nemzetbiztonsági tárgyú beszerzésnél
Kérdés: Nemzetbiztonsági eljárás esetében milyen jogorvoslati szabály érvényesül? (Kérdésünk indoka, hogy jelenleg a törvény nem szabályozza ezt a kört.)