19 cikk rendezése:
11. cikk / 19 Ajánlat érvénytelenségének megállapíthatósága a Kbt. módosítása után
Kérdés: Egy eljárásban "B" ajánlattevőnek a benyújtott ajánlata mind tartalmi, mind formai szempontból megfelel az ajánlati felhívásban és dokumentációban foglaltaknak, az ajánlati felhívásban előírt alkalmassági követelményeket pedig akként igazolja a Kbt. 66. §-ának (2) és a Kbt. 67. §-ának (4) bekezdése alkalmazásával, hogy azt nyilatkozza: "bár én magam alkalmatlan vagyok, azonban X Kft. erőforrásaira támaszkodom". Ebben az ajánlatban X Kft. nyilatkozik: kötelezettséget vállalok a szerződés teljesítéséért, és az erőforrásokat rendelkezésre bocsátom, kezességet is vállalok. Egyúttal a Kbt. 63. § (6) bekezdésének megfelelően X Kft. nyilatkozik a közjegyző előtt, hogy nem állnak fenn vele szemben a kizáró okok. Ugyanebben a közbeszerzési eljárásban X Kft. ajánlattevőként is megjelent – hiszen a Kbt. alapján ez megengedett a számára –, és az ajánlatkérő megállapítja, hogy mind pénzügyi-gazdasági szempontból, mind pedig műszaki-szakmai szempontból alkalmatlan a szerződés teljesítésére, ezért a Kbt. 88. § (1) bekezdésének e) pontja alapján az X Kft. által benyújtott ajánlatról megállapítja, hogy érvénytelen. Ennek ellenére a jelenlegi Kbt.-szabályozás alapján, amennyiben a B ajánlattevő ajánlata a legkedvezőbb ajánlat a bírálati szempontok szerint, úgy az ajánlatkérő köteles ezt az ajánlatot nyertesnek kihirdetni. Látnak-e Önök törvényes lehetőséget arra a jelenleg hatályos Kbt. alapján, hogy a "B" ajánlatról az ajánlatkérő megállapíthassa azt, hogy érvénytelen?
12. cikk / 19 Alkalmassági feltételek igazolása az új szabályok szerint
Kérdés: Egy önkormányzat által kiírt, 3 milliárd forintos becsült értékű beszerzésről van szó. Uszoda és élményfürdő PPP konstrukcióban történő megvalósítására és annak 20 éves futamidejű üzemeltetésére irányuló közbeszerzési eljárásban két ajánlat érkezik. "A" ajánlattevő az ajánlatételi határidőt megelőző egy hónapban alakult, 3 millió forintos bejegyzett tőkével rendelkező kft., amellyel szemben a Kbt.-ben szabályozott kizáró okok fennállása nem állapítható meg, és ezt igazolja is. Az ajánlatkérő által kért alkalmassági feltételrendszerre azt nyilatkozza, hogy "én magam alkalmatlan vagyok, de Z Kft. erőforrásaira támaszkodom". Z Kft. minden kizáró okra a Kbt. alapján nyilatkozik, kezességet vállal a szerződés teljesítéséért stb. Az ajánlatkérő beszerzi Z Kft. cégkivonatát, és megállapítja, hogy 15 napja a Bahamákon bejegyzett off-shore társaság, amelyről nem állapítható meg, hogy honnan van 3 milliárd forint összegű tőkéje, kik állnak mögötte, honnan ered ez a pénz, ha egyáltalán rendelkezésre áll stb. "B" ajánlattevővel szemben a kizáró okok nem állnak fenn, ezt megfelelően igazolja, minden, az ajánlatkérő által előírt rendkívül szigorú alkalmassági feltételt a Kbt.-ben előírt módon igazol. "A" ajánlattevő ajánlata azonban a bírálati szempontok alapján 1 százalékkal kedvezőbb. Biztosít-e a Kbt. törvényes lehetőséget arra, hogy az önkormányzat – szándéka ellenére – részt vegyen az "A" ajánlattevő által megvalósítani kívánt pénzmosásban?
13. cikk / 19 Szubjektív bírálat, szakértők a bírálati eljárásban
Kérdés: A hatályos szabályozás szerint van-e lehetőség ún. szubjektív bírálatra? Igénybe vehetők-e a bírálat során független szakértők?
14. cikk / 19 Alkalmassági kritériumok és bírálati szempontok kapcsolata
Kérdés: Hogyan különíthetők el egymástól az alkalmassági kritériumok és a bírálati szempontok?
15. cikk / 19 Ajánlattevők értesítése irreálisan alacsony ár alkalmazásakor
Kérdés: Írásbeli indoklás kérésekor – irreálisan alacsony ár megadása esetén – az ajánlattevők értesítése csak arról szól, hogy valamelyik tárgykörben a meghatározott ajánlattevőt megkereste az ajánlatkérő, vagy teljes körű tájékoztatást is meg kell adni minden ajánlattevőnek? Amennyiben irreális vállalásról indoklást kér az ajánlatkérő, és az indoklásból kiderül, hogy nem tudja fenntartani az ajánlattevő ajánlatát (például elírás miatt), lesz-e lehetőség az indoklás elfogadása mellett érvénytelenné nyilvánítani az adott ajánlatot? (Jelenleg az indoklás el nem fogadhatóságára van szabályozás.)
16. cikk / 19 "Lényeges változtatás" gyakorlati értelmezése a közbeszerzési eljárásokban
Kérdés: Eredménytelen az eljárás a Kbt. 92. §-ának c) pontja – a fedezet mértéke – alapján. Hirdetmény közzététele nélküli eljárást indítanának a 125. § (1) bekezdése alapján. Mi számít a felhívás és a dokumentáció feltételei lényeges változásának? Változtatható-e "a bírálati szempont összességében..." helyett legalacsonyabb ellenszolgáltatásra? Változtathatóak-e a szerződés mellékkötelezettségei kevésbé szigorúra (garanciák csökkentése)? Változtathatóak az alkalmassági feltételek (csökkenthetőek-e)? Be lehet-e vonni (felhívni) új ajánlattevőket is? Elég-e csak az "újaknak" kiadni a teljes dokumentációt, a "régieknek" csak a módosítást? Újra be kell-e kérni minden nyilatkozatot, igazolást, vagy a "régiektől" nem?
17. cikk / 19 Építési koncesszió sajátosságai
Kérdés: Építési koncesszióként meghirdetett közbeszerzésben az ajánlattételkor mire kell különösen figyelni, milyen speciális szabályok vannak az építési koncesszióval kapcsolatban?
18. cikk / 19 Érvénytelen ajánlat egyszerű eljárásban
Kérdés: Egyszerű eljárás bírálati szempontjaként a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást határoztuk meg. Rendelkezni kívántunk arra az esetre, ha egyenértékű ajánlatok érkeznek be úgy, hogy az a nyertes, aki a Kbt. 66. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti nyilatkozattal magasabb forgalmat igazol. A jogi lektor véleménye szerint ez ellentétes a Kbt. 1. §-ának (2) bekezdésével, így ezt kiemeltük a felhívásból. Ezek után mi a teendő, ha egyenértékű ajánlatok érkeznek be? Amennyiben eredménytelenné kell nyilvánítani az eljárást, akkor azt a Kbt. mely pontjára hivatkozva kell megtenni?
19. cikk / 19 Alvállalkozóval szemben fennálló kizáró ok kihatása az ajánlattevőre
Kérdés: Ki kell-e zárni az ajánlattevőt az adott közbeszerzési eljárásból, ha az ajánlattevő 10 százalék alatti alvállalkozójával szemben felszámolási eljárást kezdeményeztek?