Felhívás "egyéb nyilatkozatok" csatolására

Kérdés: Mi a véleményük arról a közbeszerzési gyakorlatról, mely szerint az ajánlatkérő úgy igyekszik előre kibújni a hirdetmény és a dokumentáció közti esetleges ellentmondásból eredő felelősség alól, hogy a hirdetményben rögzíti azt, hogy "az ajánlathoz az ajánlati dokumentációban meghatározott egyéb nyilatkozatokat is csatolni kell"? Rendszeresen megtörténik, hogy erre hivatkozással olyan nyilatkozatot is bekérnek, mely sem a hirdetményben, de még a dokumentációban sem, hanem csupán a nyilatkozatminták közt szerepel. A nyilatkozatmintában – mely tételesen több területet érint – tehát van egy olyan nyilatkozatelem, melyről való nyilatkozati kötelezettség sem a hirdetményben, sem a dokumentációban nem szerepel. A nyilatkozatmintáról kimondja, hogy annak használata nem kötelező, ugyanakkor kérdésre mégis azt a tájékoztatást kapják az ajánlattevők, mint amit idéztünk. Véleményünk az, hogy a hirdetményben nem lehet általános jellegű (lásd "egyéb" nyilatkozatok) kötelezettséget megállapítani, minden nyilatkozatnak, igazolásnak konkrétnak kell lennie. Jól gondoljuk?
Részlet a válaszából: […] ...Ezzel egyrészt az ajánlatkérő segítheti az együttműködéstannak érdekében, hogy az esetleges szakértőcsere során ne legyen fennakadás aszerződés teljesítése során. Ha azonban a nyilatkozattal visszaélve azajánlattevőt kizárja a versenyből, mondván, hogy már...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 27.

Új kizáró okok és alkalmassági feltételek

Kérdés: A legutóbbi törvénymódosítás tartalmaz-e új kizáró okokat és alkalmassági feltételeket? Ha igen, azok mikortól alkalmazandók?
Részlet a válaszából: […] ...§ i) pontjába. E szerint kizáró ok, ha az ajánlattevő a korábbiközbeszerzési eljárásban 2010. szeptember 15-ét követően kötött szerződésévelkapcsolatban a 71. § (1) bekezdés a), b) pontjai szerinti alvállalkozó feléfennálló (vég- vagy részszámlából...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. december 13.

Érvénytelenség eljárásban részt vevő téves megjelölése miatt

Kérdés: Ha az ajánlatkérő a bontást követően észleli, hogy az ajánlattevő alvállalkozóként jelölte meg – közös ajánlattevő helyett – a 25 százalék feletti gazdasági szereplőt, akkor ajánlata érvénytelen?
Részlet a válaszából: […] ...hatálya alá nem tartozó – személy (szervezet) a közbeszerzésértékének huszonöt százalékát meghaladó mértékben fog részt venni a szerződés -részajánlat-tételi lehetőség biztosítása esetén egy részre vonatkozó szerződés- teljesítésében, akkor nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 22.

Dokumentációkészítés mellőzhetősége

Kérdés: A Kbt. 54. §-ának (3) és (4) bekezdése értelmében a közbeszerzési eljárás keretében dokumentáció készítése részlegesen felesleges, ugyanakkor nagymértékben növeli az ajánlati felhívás terjedelmét (akár 100-200 oldal is lehet). Véleményem szerint valamennyi feltételt az ajánlati felhívásban kell szerepeltetni, különben nem védhető az esetleges eltérés, ellentmondás felvetése. Jól gondolom?
Részlet a válaszából: […] ...– eleme, előírásasemmis. A dokumentáció semmisnek nyilvánított eleme, előírása a közbeszerzésieljárásban és a közbeszerzési szerződésben nem alkalmazandó.A 2010. szeptember 15-től hatályos módosítás indokolásaértelmében az ajánlati felhívásban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 22.

Ellentmondásos gyakorlat újonnan alakult cég alkalmassága vonatkozásában

Kérdés: A Közbeszerzési Levelek 101. számban, a 2076. számú dokumentumban az újonnan alakult céggel kapcsolatosan megfogalmazottakkal kapcsolatban ellentmondás van. Közelmúltban – 2009. 05. 31-e előtt – indított közbeszerzési eljárásban alkalmassági feltétel volt, hogy az elmúlt két évben (2006. és 2007. években) az ajánlattevő mérlege/eredménye nem lehet negatív. Az ajánlattevőt hiánypótlásra szólították fel, hogy csatolja a 2006. és 2007. évi mérlegeit az alkalmasság ellenőrzése érdekében. Az ajánlattevő nyilatkozott, hogy a csatolt cégkivonat tanúsítása szerint is a cég a 2008. évben alakult, és az adott időszakra a későbbi alakulásra tekintettel nem rendelkezik mérleggel. Az ajánlattevőt a hiánypótlásra benyújtott nyilatkozat ellenére kizárták – Kbt. 88. § (1) bekezdés f) pont, mert "hiánypótlás ellenére" sem csatolta be a hivatkozott és kért mérlegeit. A kizárás miatt döntőbizottsági eljárás indult, mivel a negatív mérleg/eredmény alkalmatlansági feltétel az újonnan alakult céggel szemben nem állapítható meg. A döntőbizottsági eljárás alapján meghozott határozat az eljárást lezáró eredményhirdetés ezen pontját nem semmisítette meg. Azaz a számviteli jogszabályok szerinti beszámoló benyújtásának elmaradásával kapcsolatban a KD-nek nem az volt a "gyakorlata", hogy nem tekinthető érvénytelenségi oknak, amennyiben az ajánlattevő később alakult, és ezért nem képes teljesíteni a feltételt. Ebben az esetben, az ajánlattevő milyen eljárást kezdeményezhet (mit tehet) a levélben megfogalmazott döntőbizottsági "gyakorlat" alkalmazása érdekében?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének tíz százalékátmeghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának a szerződés teljesítéséhezszükséges pénzügyi és gazdasági alkalmassága árubeszerzés, építési beruházás,illetőleg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. november 9.

Ajánlatok pontosítása

Kérdés: Az ajánlatkérő nem biztosított hiánypótlást. Ehhez képest mit jelent az ajánlatokkal kapcsolatos pontosítás lehetősége? Mit értünk pontosításon?
Részlet a válaszából: […] ...egy vagy többmegoldási javaslat teljes vagy részleges felhasználásával meghatározni aközbeszerzési műszaki leírást és a szerződés feltételeit. Ebben az esetben azajánlatkérő köteles új dokumentációt készíteni;– az előző bekezdés szerinti esetben –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. május 18.

Erőforrás-szervezet igénybevételével kapcsolatos ellentmondások

Kérdés: A Kbt. 67. §-ának (4) bekezdése alapján az ajánlattevő a szakmai, műszaki alkalmasságát igazolhatja ún. más szervezet erőforrásaira való támaszkodással is. Így a referencia meglétét is igazolhatja az ajánlattevő a más szervezet által kiállított nyilatkozattal, amely szerint a szerződés teljesítése során a szervezet az erőforrásait az ajánlattevő rendelkezésére fogja bocsátani. Számomra ez a gyakorlatban értelmezhetetlen szituációhoz vezet. Vagyis egy múltbeli cselekmény hiánya (referencia) egy jövőben bekövetkezendő eseménnyel (ígérettel) helyettesíthető. Nem beszélve arról, hogy a referencia esetében milyen erőforrást tud az ún. más szervezet az ajánlattevő rendelkezésére bocsátani. Elég abszurd helyzet. Ezen az alapon a szakmai, műszaki alkalmasság vizsgálata (de ugyanez vonatkozik a pénzügyi alkalmasságra is) feleslegessé, sőt mi több, értelmetlenné válik. Kérdezem, mi a véleményük, tanácsuk ennek a jogintézménynek a gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban?
Részlet a válaszából: […] ...ad, ugyanakkor meg kívántaőrizni azt a hazai törvényi lehetőséget is, hogy az ajánlattevőknek akkor isigazolniuk kelljen a közbeszerzési szerződés teljesítésére valóalkalmasságukat, ha más szervezet erőforrására támaszkodnak mind az alkalmasságigazolása, mind pedig...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. április 21.

"Veszteséges" ajánlattevő megítélése közbeszerzési eljárásokban

Kérdés: Kizáró ok-e a közbeszerzési eljárásban az, ha a pályázni kívánó cég veszteséges?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének tíz százalékátmeghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának a szerződésteljesítéséhez szükséges pénzügyi és gazdasági alkalmassága árubeszerzés,építési beruházás, illetőleg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. április 23.