12 cikk rendezése:
1. cikk / 12 Szakember bevonásával kapcsolatos alkalmassági feltétel előírási módjának jogszerűsége
Kérdés: Jogszerű-e az olyan alkalmassági feltétel előírása, amellyel az ajánlatkérő elsődlegesen a névjegyzékbe bejegyzett szakember bevonását követeli meg, emellett azonban lehetőséget teremt a névjegyzéken kívüli, de a névjegyzékbe kerüléshez szükséges végzettséggel és gyakorlati idővel rendelkező szakember elfogadására is?
2. cikk / 12 Védett műhely minőség-ellenőrzése
Kérdés: Az új Kbt. alapján indítandó közbeszerzésünket védett műhelyek számára kívánjuk fenntartani. Korábbi, hasonló eljárásaink során az eljárásban a régi Kbt. által hivatkozott "jogszabályban meghatározottak" szerint, azaz a 302/2006. kormányrendelet szerint folytattuk le, figyelembe véve a Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatóját (KÉ. 2014. évi 109. szám) is. A védett műhely "státusz" igazolására a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal igazolását kértük a kormányrendelet 5. §-a (4) bekezdésének megfelelően. Kérdésünk, hogy véleményük szerint továbbra is alkalmazható-e a 302/2006. kormányrendelet annak ellenére, hogy a felhatalmazó rendelkezés – többszörösen – hatályon kívül került, és az új Kbt.-ben már hivatkozás sincs a "külön jogszabályra"? (Az új Kbt. csak a védett műhely fogalmát határozza meg, de az nem egyértelmű, hogy ajánlatkérő a védettműhely-minősítést az eljárás során miként ellenőrizhetné.)
3. cikk / 12 Ajánlattevő tájékozódási kötelezettsége
Kérdés: A Kbt. 54. §-ának (1) bekezdésében foglaltak teljesítését kell-e valamilyen módon igazolni az ajánlatkérő felé? Mi a gyakorlati szerepe a Kbt. hivatkozott előírásának?
4. cikk / 12 Kbt. 54. §-a (1) bekezdésének teljesítése
Kérdés: A Kbt. 54. §-a (1) bekezdésében írtaknak a gyakorlatban hogyan kell eleget tenni? És hogyan kell igazolnom a tájékozódás megtörténtét?
5. cikk / 12 Védett foglalkoztatókra vonatkozó szabályok változása
Kérdés: Mennyiben változtak a védett foglalkoztatókra vonatkozó szabályok? Milyen arányban vesznek részt ezek a szervezetek a gyakorlatban a közbeszerzési eljárásokban?
6. cikk / 12 Projektszervezettel kapcsolatos követelmények a jelenlegi szabályozásban és 2012. január 1-jétől
Kérdés: A gyakorlatban hogyan kell alkalmazni a Kbt. 55. §-át? Jövőre is ugyanez marad a szabály?
7. cikk / 12 Ajánlati felhívás és dokumentáció eltérése
Kérdés: Az új szabályok hogyan rendelkeznek arról, ha eltér egymástól az ajánlati dokumentáció és az ajánlati felhívás szövege?
8. cikk / 12 Jogsértés tájékoztatás függvényében
Kérdés: Az NFÜ az alábbi tájékoztatást adta számunkra, mellyel nem tudunk mit kezdeni, mivel beszerzési tárgyunk olyan bonyolultságú, hogy fel sem merül nyílt eljárás lebonyolítása, mindenféleképpen tárgyalásos eljárást célszerű indítanunk. Ezek szerint ezzel törvényt sértünk? "2. A közbeszerzési eljárások esetében kiemelt elvárás, hogy a projektgazdák alapesetben a közbeszerzés nyílt eljárásos formáját alkalmazzák. Bár a hazai közbeszerzési törvény szerint megfelelő feltételek esetén tárgyalásos eljárás is alkalmazható, a közelmúltban lefolytatott európai uniós ellenőrzések tapasztalata az, hogy a tárgyalásos eljárással élő kedvezményezettek ellenőrzésének időigénye és a kilátásba helyezett szabálytalansági eljárások száma jelentősen nő. A tárgyalásos eljárás tehát kiemelkedő kockázatot jelent mind a kedvezményezett, mind a tagország számára. A nyílt eljárással lefolytatott közbeszerzések időigénye nem hosszabb a tárgyalásos eljárásnál, ugyanakkor előnye a széles körű verseny, átláthatóság, az esélyegyenlőség elvének fokozott érvényesítése. Mindezek alapján a kedvezményezettek számára ezúton szeretném megfogalmazni azt az elvárást, hogy általános gyakorlatként nyílt eljárást alkalmazzanak. Tájékoztatom Önöket arról, hogy a fentiek okán jogszabály-módosítást is kezdeményeztem, annak érdekében, hogy tekintettel a visszafizetési kockázatra, mindazon kedvezményezettek, akik a közbeszerzési törvényben meghatározott tárgyalásos eljárást kívánnak lefolytatni, 100 százalékos biztosítékot legyenek kötelesek nyújtani, amelytől csak külön engedély birtokában lehet eltérni."
9. cikk / 12 Ajánlatkérő bizonyítási lehetősége a Kbt. alapelveinek betartása vonatkozásában
Kérdés: Az ajánlatkérő hogyan tudja bizonyítani, hogy egy adott közbeszerzési eljárás megindítása előtt hónapokkal írt tanulmány során a tanulmányt író tudomására nem jutott olyan információ, amely a későbbi közbeszerzési eljárás során rontaná a többi ajánlattevő esélyegyenlőségét? (A szóban forgó tanulmányt író cég 10 százalék feletti alvállalkozóként van jelen az adott közbeszerzési eljárásban.)
10. cikk / 12 Ajánlattevő információs lehetősége szerződéstervezet értelmezési problémái esetén
Kérdés: A dokumentáció részét képező szerződéstervezet egyes pontjai ellentétesek a kiírással, emellett a tervezet félreérthető rendelkezéseket is tartalmaz. Lehetőség van-e kérdést intézni az ajánlatkérőhöz a szerződéstervezettel kapcsolatban?