Eljárásrend szakember cseréje esetén

Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
Részlet a válaszából: […] ...kerül bevonásra a teljesítés során:Alvállalkozó bevonása során, amennyiben nem jelölte meg az ajánlatkérő sem az ajánlatban, sem a szerződés megkötésekor, az ajánlattevőt csak bejelentési kötelezettség terheli. Arra kell figyelemmel lennie, hogy ha a tevékenység,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 10.

2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás

Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
Részlet a válaszából: […] ...uniós szabályozásban is külön szabályok érvényesülnek. Az 1370/2007/EK rendelet 5. cikkének (1) bekezdése alapján a közszolgáltatási szerződéseket a rendeletben megállapított szabályokkal összhangban kell odaítélni. Az autóbusszal vagy villamossal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 24.

Ajánlattevők száma tárgyalásos eljárásban

Kérdés: Tárgyalásos eljárásban hány ajánlattevőt kell meghívni? Ha csak egy ajánlat érkezik, és az érvényes, az eljárás érvényes, vagy új eljárást kell kezdeményeznie az ajánlatkérőnek?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlattételi felhívást küldeni, amelyekmikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősülnek, vagy költségvetési szervek,és amelyek a szerződés teljesítésére való alkalmasság feltételeit azajánlatkérő megítélése szerint feltehetőleg teljesíteni tudják. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.

Nyilatkozat kkv-státuszról

Kérdés: Az ajánlatkérő nyilatkozatot kér tőlünk, hogy kis- és középvállalkozásnak minősülünk-e. A vonatkozó törvény szerint ugyan nem, de anyavállalatunktól függetlenül azok lennénk. Mi a megoldás, mit nyilatkozhatunk?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlattételi felhívástküldeni, amelyek mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősülnek, vagyköltségvetési szervek, és amelyek a szerződés teljesítésére való alkalmasságfeltételeit az ajánlatkérő megítélése szerint feltehetőleg teljesíteni tudják.A kis-...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.

Kkv-k a közbeszerzésben

Kérdés: Változik-e a kkv-kkel kapcsolatos szabályozás?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlattételi felhívástküldeni, amelyek mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősülnek, vagyköltségvetési szervek, és amelyek a szerződés teljesítésére való alkalmasságfeltételeit az ajánlatkérő megítélése szerint feltehetőleg teljesíteni tudják.A kis-...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 6.

Hirdetményfeladási kötelezettség nemzeti rezsimbe tartozó eljárás esetén 2012-től

Kérdés: Az új közbeszerzési törvény rendelkezései értelmében minden nemzeti eljárásrendbe tartozó közbeszerzés esetén hirdetményt kell majd feladni az eljárás megindításáról? E szerint a jelenlegi Kbt. 251. §-ának (2) bekezdésében foglalt lehetőség (az ajánlattevők közvetlen felhívása az ajánlattételre) megszűnik?
Részlet a válaszából: […] ...gazdasági szereplőknek kell ajánlattételi felhívást küldeni,amelyek mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősülnek, és amelyek aszerződés teljesítésére való alkalmasság feltételeit az ajánlatkérő megítéléseszerint feltehetőleg teljesíteni tudják – új Kbt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 21.

Új rendelet a "nemzetbiztonsági" beszerzésekre

Kérdés: Változnak-e a nemzetbiztonsági eljárás szabályai, vagy marad a régi törvény és az eltérő eljárástípusok a Kbt.-hez képest? Fennmarad-e továbbá, hogy a nemzetbiztonsági eljárások szabályai eltérhetnek a Kbt.-től, azaz a Közbeszerzési Döntőbizottságnak továbbra sem fog hatáskörébe tartozni ez a terület? Hogyan történhet, hogy a központosított ellenőrzés mégis kiterjed a nemzetbiztonsági beszerzésekre is?
Részlet a válaszából: […] ...akkor kell alkalmazni,ha a beszerzés becsült értéke eléri vagy meghaladja – az árubeszerzésre és szolgáltatás megrendelésére irányulószerződések esetében a 101 738 430 forint, – az építési beruházásra irányuló szerződések esetében az 1273 702 050...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 21.

Egyszerű eljárás

Kérdés: Változtak-e, és ha igen, mennyiben az egyszerű eljárás szabályai?
Részlet a válaszából: […] ...vonatkozó jognak a megszerzése) már a nemzeti szabályok semsorolják az árubeszerzések közé. Ebből következően az ingatlanszerződésekrehirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást sem kell lefolytatni, azok közvetlenülmegköthetőkké váltak.Bővítésre került...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 10.

Egyszerű közbeszerzési eljárás szabályainak változása

Kérdés: Változtak-e az egyszerű közbeszerzési eljárás szabályai a Kbt. legutóbbi módosításakor?
Részlet a válaszából: […] ...készítése csak építési beruházás esetében leszkötelező, továbbá áru és szolgáltatás beszerzése esetében elegendő szerződésesfeltételeket közölni, nincs szükség szerződéstervezet készítésére azajánlatkérő részéről.Változnak az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 30.

Hirdetménnyel induló tárgyalásos eljárás feltétel nélküli alkalmazása

Kérdés: A KT elnökének tájékoztatója szerint (2009. 09. 16., KÉ 108. sz.) "...a Kbt. kizárólag a közszolgáltatók által megvalósított közbeszerzések tekintetében engedi meg a hirdetménnyel induló tárgyalásos eljárás feltétel nélküli alkalmazását..." Én erre nem találtam paragrafust, pedig én ezt a mondatot úgy értelmezem, közösségi és nemzeti eljárásrendben is alkalmazhatnám. Jól értem?
Részlet a válaszából: […] ...illetőleg a kutatásfejlesztés költségeitfedezi;– szolgáltatás megrendelése esetében, ha a szolgáltatástermészete miatt a szerződéses feltételek meghatározása nem lehetséges olyanpontossággal, amely lehetővé tenné a nyílt vagy a meghívásos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. október 19.
1
2