21 cikk rendezése:
1. cikk / 21 Összegzés kiadásának határideje
Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
2. cikk / 21 Cégnévváltozás kezelése az eljárás folyamatában
Kérdés: Hogyan lehetséges az, hogy érkezik egy ajánlat Kovács Bt.-től, majd felhívja az ajánlatkérő hiánypótlásra, ezt követően Takács Bt.-t hirdeti ki nyertesnek? Utólag látható, hogy névváltozás történt a cégnél az ajánlattétel alatt. Nem aggályos ez?
3. cikk / 21 Tárgyalások bírálati szakaszban szabadon kialakított eljárás lefolytatása esetén
Kérdés: A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (Kbt.) Harmadik Rész 121. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti esetben, ha az ajánlatkérő a 123. §-ban meghatározott esetben és módon szabadon kialakított eljárást folytat le, határozhat-e az egyszakaszos eljárás ajánlattételi felhívásában úgy, hogy a bírálati szakaszban az ajánlattevőkkel tárgyalásokat folytat?
4. cikk / 21 Ajánlatkérők saját eljárásrendje
Kérdés: Úgy hallottuk korábban, hogy az ajánlatkérők meghatározhatják az eljárás rendjét. Ez így lesz-e a jövő évtől, és ha igen, milyen keretek között?
5. cikk / 21 Rákérdezés irreálisan alacsony árra műszaki tartalom pontosítására irányuló tárgyalási folyamatban
Kérdés: Ha a tárgyalás témája a műszaki tartalom pontosítása, szükséges-e adott esetben az irreálisan alacsony árra rákérdezni ajánlattétel után a tárgyalás megkezdése előtt? Jól gondolom-e, hogy mivel itt a nem teljesen tisztázott műszaki tartalom miatt az ajánlati árak nem ugyanarra a műszaki tartalomra vonatkoznak, ezért nem összehasonlíthatók, és így nincs értelme magyarázatot kérni?
6. cikk / 21 Zártan kezelendő iratok
Kérdés: Ha a szakemberek vonatkozásában például diplomát kell csatolni, kérhető-e annak zártan kezelése?
7. cikk / 21 Kirívóan alacsony vagy magas ellenszolgáltatásra vonatkozó szabályok a gyakorlatban
Kérdés: A kirívóan alacsonynak vagy magasnak ítélt ellenszolgáltatásra vonatkozó új szabályok a gyakorlatban hogyan működnek? Folytat-e le bizonyítást az ajánlatkérő az ajánlattevő indokai vonatkozásában? Van-e jogorvoslati lehetőség, ha az ajánlatkérő elfogadja a nyilvánvalóan alaptalan indokolást?
8. cikk / 21 Kérelem adatok üzleti titokkénti kezelése iránt
Kérdés: Milyen módon kérheti az ajánlattevő, hogy az ajánlatkérő üzleti titokként kezelje egyes adatait?
9. cikk / 21 "Eredményhirdetés" tárgyalás nélküli eljárásban
Kérdés: Tárgyalás nélküli eljárásban hogyan értesülünk az eljárás eredményéről?
10. cikk / 21 Bírálati szempont, üzleti titok
Kérdés: A dokumentáció tartalmazza, hogy nem lehet – egyebek mellett – olyan adat nyilvánosságra hozatalát korlátozni vagy megtiltani – az eredményhirdetést követően –, melyet az ajánlatkérő az ajánlat elbírálásakor, döntéshozatalával összefüggésben figyelembe vett. És ha ez olyan adat, amely az ajánlatban közölt üzleti titok?