9 cikk rendezése:
1. cikk / 9 Teljes körű iratbetekintés
Kérdés: Van-e joga az ajánlatkérőnek a teljes ajánlatot végigmutatni csak azért, mert az ajánlattevő egy általános betekintéskérésben az ajánlat érvénytelenségét feltételezi?
2. cikk / 9 Új fakultatív kizáró ok a Kbt.-ben
Kérdés: Az új Kbt.-ben szerepel fakultatív kizáró okként, miszerint az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki/amely megszegte a 73. § (4) bekezdésében említett környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeket és ezt három évnél nem régebben meghozott, jogerős bírósági, közigazgatási vagy annak felülvizsgálata esetén bírósági határozat megállapította. A hivatkozott rendelkezés általános fogalmazása alapján nem tudjuk értelmezni, hogy milyen súlyú követelményszegések tartoznak ide. Például ha egy munkavállalónk üzemi balesetet szenvedett, és emiatt megállapították a felelősségünket, az már kizáró oknak minősül? (A hivatkozott melléklet alapján ennél súlyosabb kötelezettségszegést tartunk kizáró oknak.) És ha igen, lehetőségünk van öntisztázásra?
3. cikk / 9 Közbeszerzési Döntőbizottság jogköre jogorvoslati eljárásban
Kérdés: Az ajánlatkérő uniós, nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le árubeszerzésre, melyben nyertes ajánlattevőként kerültünk megnevezésre. A szerződést az írásbeli összegezés megküldését követő 10. napon kötöttük meg, és a teljesítést is megkezdtük. Az eljárásban három ajánlattevő nyújtott be ajánlatot rajtunk kívül. A nem nyertes ajánlattevők egyike, szintén a 10. napon, megtámadta az eljárást lezáró döntést, és emiatt jogorvoslati eljárás indult a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt. A jogorvoslati kérelemben a kérelmező kérte az eljárást lezáró döntés és a szerződés megsemmisítését, arra hivatkozással, hogy a moratóriumi idő alatt kötöttünk szerződést. A Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisítheti emiatt a döntést és a szerződést? Megbírságolhat-e nyertes ajánlattevőként bennünket?
4. cikk / 9 Jogorvoslati eljárások díja
Kérdés: Milyen összeget kellene fizetni jogorvoslati díjként az ajánlatkérő döntésének megtámadásához? Milyen mértékű az eljárás díja, ha például közérdekű keresettel fordul az ajánlattevő a DB-hez vagy a KH elnökéhez?
5. cikk / 9 Ellentmondásos gyakorlat újonnan alakult cég alkalmassága vonatkozásában
Kérdés: A Közbeszerzési Levelek 101. számban, a 2076. számú dokumentumban az újonnan alakult céggel kapcsolatosan megfogalmazottakkal kapcsolatban ellentmondás van. Közelmúltban – 2009. 05. 31-e előtt – indított közbeszerzési eljárásban alkalmassági feltétel volt, hogy az elmúlt két évben (2006. és 2007. években) az ajánlattevő mérlege/eredménye nem lehet negatív. Az ajánlattevőt hiánypótlásra szólították fel, hogy csatolja a 2006. és 2007. évi mérlegeit az alkalmasság ellenőrzése érdekében. Az ajánlattevő nyilatkozott, hogy a csatolt cégkivonat tanúsítása szerint is a cég a 2008. évben alakult, és az adott időszakra a későbbi alakulásra tekintettel nem rendelkezik mérleggel. Az ajánlattevőt a hiánypótlásra benyújtott nyilatkozat ellenére kizárták – Kbt. 88. § (1) bekezdés f) pont, mert "hiánypótlás ellenére" sem csatolta be a hivatkozott és kért mérlegeit. A kizárás miatt döntőbizottsági eljárás indult, mivel a negatív mérleg/eredmény alkalmatlansági feltétel az újonnan alakult céggel szemben nem állapítható meg. A döntőbizottsági eljárás alapján meghozott határozat az eljárást lezáró eredményhirdetés ezen pontját nem semmisítette meg. Azaz a számviteli jogszabályok szerinti beszámoló benyújtásának elmaradásával kapcsolatban a KD-nek nem az volt a "gyakorlata", hogy nem tekinthető érvénytelenségi oknak, amennyiben az ajánlattevő később alakult, és ezért nem képes teljesíteni a feltételt. Ebben az esetben, az ajánlattevő milyen eljárást kezdeményezhet (mit tehet) a levélben megfogalmazott döntőbizottsági "gyakorlat" alkalmazása érdekében?
6. cikk / 9 Felkerülés a minősített ajánlattevők jegyzékére
Kérdés: A gyakorlatban hogyan lehet felkerülni a minősített ajánlattevők jegyzékére?
7. cikk / 9 Szerződéskötés Döntőbizottság általi megtiltásával kapcsolatos problémák
Kérdés: Nem tekinthető-e prejudikálásnak, ha a Közbeszerzési Döntőbizottság végzésével megtiltja a szerződés megkötését az ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő között? További kérdésünk, hogy melyek azok az esetek a gyakorlatban, amikor a Döntőbizottság alkalmazza ezt az intézkedést?
8. cikk / 9 Bírság meghatározásakor irányadó szempontok
Kérdés: Kivel szemben szabhat ki a Döntőbizottság bírságot, és milyen szempontokat tekint irányadónak a bírság mértékének megállapításakor a gyakorlatban?
9. cikk / 9 Szerződés teljesíthetetlensége irreálisan alacsony ár miatt
Kérdés: Mit lehet tenni, ha a helyi és speciális körülmények ismeretében látható, hogy a nyertes biztosan nem tudja majd az általa ajánlott ár alapján a közbeszerzés tárgyára irányuló megállapodást jogkövető magatartással reálisan és szakszerűen teljesíteni? Például az ajánlatban megadott óraszám ismeretében a díj jelentősen alatta marad a minimálbérnek.