11 cikk rendezése:
1. cikk / 11 Feltételes közbeszerzés – felfüggesztett hatálybalépés
Kérdés: Önök szerint, ha feltételes közbeszerzést folytatunk le, akkor minden esetben elő kell írni a szerződésben a felfüggesztett hatálybalépést?
2. cikk / 11 Visszavont ajánlat érvénytelenné nyilvánítása
Kérdés: Az ajánlattevő az ajánlattételi határidőben ajánlatot nyújtott be az EKR-ben, majd ezt követően visszavonta azt, valamint úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszi az ajánlata érvénytelenné nyilvánítását. Mindezek alapján az ajánlatkérő megállapította, hogy az ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy annak visszavonása sérti a Kbt. 81. §-ának (11) bekezdésében előírt ajánlati kötöttséget. Az érvénytelenítés jogcíme: Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont: egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit. Ez miért nem ütközik a Kbt.-be, amikor erre a lehetőségre külön eljárási cselekmény is létezik az EKR-ben?
3. cikk / 11 Online tárgyalástartás a koronavírusra hivatkozással
Kérdés: Koronavírus miatt van-e lehetőség a tárgyalás online formában történő megtartására?
4. cikk / 11 Be nem jelentett alvállalkozó igényérvényesítésének kezelése
Kérdés: Egy építési beruházás kivitelezése során a nyertes ajánlattevő nem jelentett be alvállalkozót, és a benyújtott számlában sem jelezte, hogy annak van alvállalkozói tartalma. Ugyanakkor írásban megkeresett minket egy helyi kkv, és jelezte, hogy az érintett beruházásban alvállalkozó volt, és a nyertes ajánlattevő nem hajlandó a munkájának ellenértékét kifizetni. Alvállalkozói tevékenysége semmilyen dokumentumban (például építési napló) nem jelenik meg, csupán a nyertes ajánlattevő felé benyújtott számlájával tudja az alvállalkozó igazolni a közreműködését. Milyen lehetőség van ilyenkor az ajánlatkérő kezében? Hogyan járhatunk el?
5. cikk / 11 Értékelési és alkalmassági szempont elválasztása
Kérdés: Az értékelési szempont a szakember tapasztalata úgy, hogy közben az alkalmasságban is ugyanez a feltétel szerepel egy meghatározott tapasztalattal, ami felett az ajánlatkérő értékeli annak mértékét. Lehet ezt egybemosni? Nem kell különválasztani az értékelési szempontot és az alkalmasságot? Nincs itt átfedés? Nem számszakilag, hanem mert ugyanannak a szakembernek a tapasztalatára vonatkozik? Ha igen, akkor hogyan kell hiánypótolni, ha esetleg hiányosság merül fel?
6. cikk / 11 ESPD alkalmazása hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Kötelező-e az egységes európai közbeszerzési dokumentum alkalmazása sürgősség esetében, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás során?
7. cikk / 11 Új fakultatív kizáró ok a Kbt.-ben
Kérdés: Az új Kbt.-ben szerepel fakultatív kizáró okként, miszerint az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki/amely megszegte a 73. § (4) bekezdésében említett környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeket és ezt három évnél nem régebben meghozott, jogerős bírósági, közigazgatási vagy annak felülvizsgálata esetén bírósági határozat megállapította. A hivatkozott rendelkezés általános fogalmazása alapján nem tudjuk értelmezni, hogy milyen súlyú követelményszegések tartoznak ide. Például ha egy munkavállalónk üzemi balesetet szenvedett, és emiatt megállapították a felelősségünket, az már kizáró oknak minősül? (A hivatkozott melléklet alapján ennél súlyosabb kötelezettségszegést tartunk kizáró oknak.) És ha igen, lehetőségünk van öntisztázásra?
8. cikk / 11 Igazolás elfogadása kiegészítő tájékoztatáskérés hiányában
Kérdés: Pénzügyi alkalmasság tekintetében az ajánlattevőtől az ajánlatkérő nem negatív mérleg szerinti eredmény igazolását kérte. Az ajánlattevők között volt egyéni vállalkozó, aki igazolásként a vállalkozói személyijövedelemadó-bevallását nyújtotta be, amelyből megállapítható, hogy nem volt veszteséges a vállalkozás. Azonban az ajánlattevő a 310/2011. kormányrendelet 14. §-ának (3) bekezdése szerint nem kért kiegészítő tájékoztatást, arra vonatkozóan, hogy az ajánlattevő milyen formában fogadja el az igazolást. Kérdésként merül fel, hogy az alkalmasság igazolásaként benyújtott dokumentumok megfelelése esetén, azonban a kiegészítő tájékoztatás kérésének elmulasztása ellenére elfogadható-e, illetve hiánypótlás kérhető-e a mérleg szerinti eredmény benyújtására (egyéni vállalkozó kizárólag kapacitásnyújtóval tudná ezt megtenni), avagy érvénytelenek kell-e minősíteni az annak hiányában benyújtott ajánlatot?
9. cikk / 11 Alkalmassági feltétel előírása a szerződéskötés időpontjára
Kérdés: Előírható-e a dokumentációban egy alkalmassági feltétel úgy, hogy annak az ajánlat benyújtásának időpontjában még nem kell megfelelni, de az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy a szerződéskötés időpontjában az előírt alkalmassági feltételnek megfelel majd?
10. cikk / 11 EU-illetőségű gazdasági szereplő részvétele nemzeti eljárásrendben kiírt eljárásban
Kérdés: Nemzeti eljárásrendben kiírt közbeszerzési eljárásban is lehet ajánlattevő/alvállalkozó/kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet bármely EU-ban letelepedett gazdasági szereplő?