34 cikk rendezése:
1. cikk / 34 Szerződés felmondásával kapcsolatos közzétételi kötelezettség
Kérdés: A szerződés felmondásával kapcsolatos közzétételi kötelezettségre vonatkozik a kérdésem. A Kbt. 43. §-ának (1) bekezdése értelmében az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóság által működtetett nyilvános elektronikus szerződéstárban (a továbbiakban: CoRe) – valamint ha azt a törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály az egyes dokumentumok, adatok tekintetében kötelezővé teszi, az EKR-ben is – közzétenni a 9. § (1) bekezdés h)-i) pontjának, valamint a 12. § (1)–(5) bekezdésének alkalmazásával megkötött szerződéseket, a szerződéskötést, valamint a szerződésmódosításokat, a szerződés módosítását követően haladéktalanul. A Kbt. nem nevesíti, hogy a szerződés felmondását is közzé kell-e tenni, azonban a fenti hivatkozás értelmezhető úgy is, hogy a felmondás is szerződésmódosítás, tekintettel arra, hogy módosítja a meglévő szerződést (megszünteti azt).
2. cikk / 34 A Kbt.-módosítás hatása folyamatban lévő szerződésekre
Kérdés: Az új jogszabály hatálybalépése hogyan érinti a már folyamatban lévő szerződéseket?
3. cikk / 34 Alvállalkozó-cserére vonatkozó eljárásrend a közbeszerzési szerződésben
Kérdés: Lehet-e a szerződésbe alvállalkozó-cserére vonatkozó eljárásrendet beépíteni, szükségtelenné téve ezzel a szerződés módosítását ezekben az esetekben?
4. cikk / 34 Eredményről szóló tájékoztató közzététele
Kérdés: Több olyan jogesetet is látok, ahol az ajánlatkérő az eredményről szóló tájékoztatót nem tette közzé. Amennyiben a tájékoztató közzétételre kerül, de a KBA-ban történő közzététel esetleg nem történik meg, akkor ez is legalább ilyen megítélés alá esik? Hogyan tudja ellenőrizni a saját honlapon történő közzétételt a jogorvoslati fórum?
5. cikk / 34 Tájékoztatás közzététele szerződésteljesítésről
Kérdés: A hatályos jogszabályok szerint a szerződés teljesítéséről szóló tájékoztatást a CoRe szerződés-nyilvántartó rendszerben kellene közzétenni, ez azonban jelenleg technikailag nehezen megoldható. Megfelel ebben a helyzetben, ha az ajánlatkérő továbbra is a KBA-ban teszi közzé a tájékoztatást?
6. cikk / 34 Szerződésmódosítás az új Kbt. szerint
Kérdés: A Kbt. 141. §-ának (2), (4), (6) bekezdései határozzák meg, hogy a szerződés mikor módosítható újabb eljárás lefolytatása nélkül. A bekezdések és/vagy kapcsolata nem világos. Jól értelmezzük-e, hogy ha a módosítás megfelel a (2) bekezdésnek, akkor a (4) és (6) bekezdést nem kell vizsgálni? Ez azért lenne furcsa, mert akkor 10 százalékon, illetve 15 százalékon belül bármikor módosítható a szerződés, még a gazdasági egyensúlyt sem kell vizsgálni. Vagy a határidő is bármikor, bármennyivel módosítható? A (4) bekezdést a (2) "mellett" mikor kell vizsgálni, hiszen a törvény azt írja, hogy a (2) bekezdés vizsgálata mellett a (4) és (6) bekezdést nem kell vizsgálni? A (6) bekezdésnek megfelelő nem lényeges módosítás esetén kell-e vizsgálni a (2) és (4) bekezdést? Egy határidő-módosítás (nem volt elbírálási szempont, nem jelentős, tehát nem áll fenn, hogy más ajánlattevők is részt vettek volna) minek minősül?
7. cikk / 34 Szerződésmódosítási kötelezettség és dokumentálása
Kérdés: Keretszerződést kötöttünk az ajánlattevővel. A szerződésben a beszerzés tárgyát képező termékek vonatkozásában tételesen meghatároztuk, hogy melyik termékből mennyit rendelünk majd a szerződéses időszak alatt. Ha a szerződéses összeg, valamint a szerződés szerinti termékkör nem változik, azonban a megrendelendő termékek mennyiségi megosztásán változtatni kívánunk, akkor kell-e emiatt szerződést módosítani? Illetve ha módosítunk, hogyan és milyen módon kell dokumentálni?
8. cikk / 34 Cégadatváltozás jelentése folyamatban lévő szerződés esetén
Kérdés: Hároméves határozott időtartamú szerződést kötöttünk az ajánlatkérővel. Ha a cégadatainkban változás áll be, ezt jelentenünk kell, vagy az ajánlatkérő folyamatosan ellenőrzi a cégállapotot a szerződés fennállta alatt? Ha jelenteni kell, akkor a változás bejegyzését követően?
9. cikk / 34 Teljesítési határidő meghosszabbításának lehetősége
Kérdés: A Kbt. 132. §-ának (2) bekezdése alkalmazható a teljesítési határidő előre nem látható okból történő, utólagos szerződéshosszabbítására? Ilyen esetben az ajánlatkérőnek meg kell jelentetnie hirdetményt a szerződés módosításáról a Közbeszerzési Értesítőben?
10. cikk / 34 Beszerzés lejárt, határozott időre szóló szerződések esetén
Kérdés: Az ajánlatkérő bizonyos árukat folyamatosan közbeszerzési eljárásban szerez be, mivel az egybeszámított értékük eléri a közbeszerzési értékhatárt. A szerződések határozott időre szólnak. Az előző évben lebonyolított eljárás több rész tekintetében eredménytelenül zárult. A következő eljárás szerződéskötéséig hogyan oldhatjuk meg a beszerzést? Járható-e az az út, hogy az előző, még hatályban lévő szerződés határidejét meghosszabbítjuk, amit jegyzőkönyvben rögzítünk? (A megrendelés mennyisége a meghosszabbított idő alatt beszerzendő mennyiséggel együtt sem lépné túl az eredeti szerződésben meghatározott mennyiséget.)