35 cikk rendezése:
1. cikk / 35 Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról
Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
2. cikk / 35 Eredményről szóló tájékoztató közzététele
Kérdés: Több olyan jogesetet is látok, ahol az ajánlatkérő az eredményről szóló tájékoztatót nem tette közzé. Amennyiben a tájékoztató közzétételre kerül, de a KBA-ban történő közzététel esetleg nem történik meg, akkor ez is legalább ilyen megítélés alá esik? Hogyan tudja ellenőrizni a saját honlapon történő közzétételt a jogorvoslati fórum?
3. cikk / 35 Gyártó bejelentése a közbeszerzésben
Kérdés: A gyártót be kell jelentenem közreműködőként az ajánlatomban?
4. cikk / 35 Közbeszerzési eljárás jogtalan mellőzésének következményei
Kérdés: Ajánlatkérőként közbeszerzés nélkül kötöttünk szolgáltatási szerződést ez év tavaszán. Korábbi szerződő partnerünk jogorvoslati eljárást indított a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. A Döntőbizottság jogerős határozatában azt állapította meg, hogy közbeszerzési eljárás jogtalan mellőzésével kötöttük meg a szerződést, bírságot is kiszabott, és a jogorvoslati határozatban jelezte, hogy pert fog indítani a szerződés semmisségének megállapítása iránt. Mi várható ez ügyben? A bíróság is megbírságolhat bennünket?
5. cikk / 35 Ajánlatkérő visszalépési lehetősége az eljárástól az új Kbt. hatálybalépését követően
Kérdés: November 1-je után indítunk közbeszerzési eljárást uniós rezsimben. Ezt követően van-e visszalépési lehetősége az ajánlatkérőnek? Ha vissza kívánjuk vonni a felhívást, hogyan tehetjük meg azt?
6. cikk / 35 Ajánlati ár módosítása fedezetcsökkentés miatt, szerződés megkötését követően
Kérdés: Pályázat benyújtását megelőzően önkormányzatunknál feltételes közbeszerzési eljárást folytattunk le, a Kbt. 122/A. § alkalmazása mellett építési beruházást végző kivitelező kiválasztására. Az eljárás eredményes volt, a nyertes ajánlattevővel megkötöttük a feltételes vállalkozási szerződést, melynek hatálybalépési feltétele a benyújtandó pályázat pozitív elbírálása volt. A pályázat bírálati szakaszában a pályázati felhíváson olyan mértékű módosítást eszközöltek a kiírók, mely jelentős mértékben lecsökkentette az önkormányzat szerződés teljesítésére szánt fedezetét (tervek szerint kizárólag a pályázatból finanszírozta volna az önkormányzat a megrendelt munkákat, mely pályázat időközben pozitív elbírálásban részesült). Tekintettel arra, hogy a pályázat megvalósítására biztosított idő szűkös, amennyiben lehetséges, nem szeretnénk új közbeszerzési eljárást lebonyolítani. Lehetséges-e a kivitelezési szerződésben az ajánlati ár módosítása, csökkentése a fenti tényezők miatt, amennyiben e feltételek a szerződést kötő másik fél, kivitelező számára is megfelelőek?
7. cikk / 35 Referenciaként elfogadható szerződések
Kérdés: Referenciaként ismertetett szerződés teljesítésének csak a befejező időpontja esik a felhívásban szereplő időintervallumba, a teljesítés kezdő időpontja – három hónap eltéréssel – nem az ajánlattételi felhívás megküldését megelőző három évből származik. Az ajánlatkérő a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdésének a) pontjára hivatkozva dönthet úgy, hogy emiatt az ajánlattevő nem alkalmas a műszaki és szakmai alkalmasság követelményének való megfelelés igazolására?
8. cikk / 35 Adatszolgáltatás titoktartási kötelezettség mellett
Kérdés: A szerződés alapján kötelesek vagyunk titoktartásra. Van-e olyan szervezet, melynek ennek ellenére kötelesek vagyunk adatszolgáltatásra a szerződés vonatkozásában?
9. cikk / 35 Hirdetményekkel kapcsolatos fizetési kötelezettség az új Kbt. hatálybalépése után
Kérdés: Ha az új közbeszerzési törvény hatályba lép, kell fizetnünk még azokért a teljesítésről szóló hirdetményekért, amelyekért most is fizetünk, vagy már egyáltalán nem kell fizetünk semmilyen hirdetményért csak azért, hogy közzétegye a Közbeszerzések Tanácsa?
10. cikk / 35 Szerződéskötés jogorvoslati eljárás mellett
Kérdés: Közbeszerzési eljárás során eredményhirdetést követően az ajánlatkérő annak ellenére szerződést köt az általa megjelölt nyertes ajánlattevővel, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz az egyik ajánlattevő hivatalosan jogorvoslati kérelmet nyújt be. Ebben az esetben milyen következmények terhelik az ajánlatkérőt, és a szerződés minden esetben érvényteleníthető-e? A továbbiakban érvényes maradhat-e a megkötött szerződés annak ellenére, hogy a Kbt.-t megsértette, vagy csak bírságot fizettetnek az ajánlatkérővel?