17 cikk rendezése:
1. cikk / 17 Feltételes közbeszerzés – felfüggesztett hatálybalépés
Kérdés: Önök szerint, ha feltételes közbeszerzést folytatunk le, akkor minden esetben elő kell írni a szerződésben a felfüggesztett hatálybalépést?
2. cikk / 17 Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban
Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
3. cikk / 17 Meghatalmazotti minőség megfelelősége szerződés aláírásához
Kérdés: A közbeszerzési eljárás eredményeként kötendő szerződést az ajánlattevő képviseletében eljárva aláírhat-e cégjegyzésre jogosult által meghatalmazott olyan személy, aki a cégjegyzék szerint cégjegyzési joggal nem rendelkezik, és az ajánlattevő a gazdasági szereplőkre vonatkozó nyilatkozatában (EEKD) sem tüntette fel?
4. cikk / 17 Eljárás szerződéskötési határidő elmulasztása esetén
Kérdés: Mi a teendő akkor, ha az összegezéstől számított (60 nap) ajánlati kötöttség ideje lejárt, és a nyertes ajánlattevő még nem írta alá a szerződést? (Ajánlati biztosíték nem került kiírásra az eljárás során.)
5. cikk / 17 A Kbt.-módosítás hatása folyamatban lévő szerződésekre
Kérdés: Az új jogszabály hatálybalépése hogyan érinti a már folyamatban lévő szerződéseket?
6. cikk / 17 Ajánlattevő kizárása alvállalkozója kizáró ok hatálya alá kerülése miatt
Kérdés: Ki kell-e zárnom az ajánlattevőt, ha az alvállalkozója – nem pedig a kapacitást biztosítója – kizáró ok hatálya alá kerül?
7. cikk / 17 Alvállalkozó bejelentése az ajánlat szerint nem alvállalkozásban teljesítendő feladatra
Kérdés: Ha az ajánlatkérő az ajánlatban kéri a Kbt. 66. §-ának (6) bekezdése szerinti ajánlattevői nyilatkozat becsatolását, akkor a teljesítés során az ajánlattevő a 138. § (3) bekezdés értelmében bejelenthet-e olyan új alvállalkozót, akinek/amelynek teljesítése olyan részre vonatkozik, amely az ajánlatban alvállalkozó által teljesítendő részként – Kbt. 66. § (6) bekezdés a) pont – nem került megjelölésre?
8. cikk / 17 Nem nevesített alvállalkozó cseréje
Kérdés: A szerződés teljesítéséhez igénybe vett alvállalkozó nem volt nevesítve az ajánlatban, és közreműködése mértéke 10 százalék alatti volt. Le szeretnénk cserélni, pontosabban bevonni egy másik alvállalkozót is. Ehhez elegendő, ha nyilatkoztatjuk az akkor hatályos törvény szerint a kizáró okokról a bevonni kívánt alvállalkozót? Vagy be is kell jelenteni az ajánlatkérőnek a változást?
9. cikk / 17 Alvállalkozó bejelentése kétszakaszos eljárás ajánlattételi szakaszában
Kérdés: Kétszakaszos eljárás részvételi szakaszában úgy nyilatkoztunk, hogy nem vonunk be alvállalkozót a teljesítéshez. Az ajánlatételi szakaszban ennek ellenére bejelenthetjük, hogy igénybe veszünk alvállalkozót?
10. cikk / 17 Ajánlatkérő visszalépési lehetősége az eljárástól az új Kbt. hatálybalépését követően
Kérdés: November 1-je után indítunk közbeszerzési eljárást uniós rezsimben. Ezt követően van-e visszalépési lehetősége az ajánlatkérőnek? Ha vissza kívánjuk vonni a felhívást, hogyan tehetjük meg azt?