37 cikk rendezése:
1. cikk / 37 Feltételes közbeszerzés – felfüggesztett hatálybalépés
Kérdés: Önök szerint, ha feltételes közbeszerzést folytatunk le, akkor minden esetben elő kell írni a szerződésben a felfüggesztett hatálybalépést?
2. cikk / 37 Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban
Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
3. cikk / 37 Szerződés tartalmának változtathatósága tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Van-e lehetőség a szerződésről tárgyalni még aláírás előtt, ha már kihirdettek minket nyertesnek?
4. cikk / 37 Változások az építési beruházások szabályozásában 2017. június 1-jétől
Kérdés: Kifejezetten az építési beruházások vonatkozásában mi változott 2017. június 1-jétől?
5. cikk / 37 Fedezethiány jogkövetkezményei
Kérdés: A Kbt. 75. §-ának (4) bekezdéséből következik-e, hogy fedezethiány miatt csak abban az esetben nyilvánítható eredménytelennek az eljárás, ha a fedezetet az ajánlatkérő az ott meghatározottak szerint ismerteti az ajánlattevőkkel?
6. cikk / 37 Ajánlati kötöttség speciális közbeszerzési eljárásban
Kérdés: A 188/2015. kormányrendelet szerinti közbeszerzési eljárás során az ajánlatkérőnek a "végleges ajánlat" benyújtását követően is van lehetősége újabb tárgyalás lefolytatására?
7. cikk / 37 Ajánlatkérő visszalépési lehetősége az eljárástól az új Kbt. hatálybalépését követően
Kérdés: November 1-je után indítunk közbeszerzési eljárást uniós rezsimben. Ezt követően van-e visszalépési lehetősége az ajánlatkérőnek? Ha vissza kívánjuk vonni a felhívást, hogyan tehetjük meg azt?
8. cikk / 37 Kötelezettségek az ajánlati felhívás visszavonása esetén
Kérdés: Ha az ajánlatkérő visszavonja az ajánlattételi felhívást, akkor elegendő, ha erről hirdetményt tesz közzé, vagy külön tájékoztatnia kell a már ismert ajánlattevőket is?
9. cikk / 37 Ajánlattal elfogadott szerződéses feltételek módosíthatósága az ajánlatkérő által
Kérdés: Az ajánlatunkban, illetve külön nyilatkozatban a szerződéstervezetet elfogadtuk. Az ajánlatkérő a szerződés aláírását megelőzően jelezte, hogy további, a tervezetben, az eljárásban közölt tartalomban nem szereplő feltételekkel kívánja a szerződést kiegészíteni, és a feltételeket kéri beemelni a végleges szerződésbe. Ezt megteheti? Kötelesek vagyunk ebben az esetben megkötni a kívánt tartalommal a szerződést?
10. cikk / 37 Ajánlat módosítása az írásbeli összegzést megelőzően
Kérdés: Lejárt az ajánlattételi határidő, de még nem történt meg az összegezés eljuttatása. Az ajánlatunkat néhány ponton módosítanunk kellene. Az egyik az egységár, és a szerződéstervezetre is tennénk javaslatot. Megtehetjük? Esetleg hiánypótlási eljárás keretében? Milyen körben és mértékig?