39 cikk rendezése:
1. cikk / 39 Bírságmérték arányossága
Kérdés: A 181/2022. ügyben a Közbeszerzési Döntőbizottság kiszabott egy 5 millió forintos bírságot azért, mert egy alvállalkozó későn lett bejelentve. Más ügyekben sokkal kisebb bírságokat látok. Miért fontos egy bejelentés akkor, amikor egyébként a határozat szerint nem a teljesítéssel van gond? Ebben az esetben mi az oka annak, hogy nem közös bírság kerül kiszabásra, amit a T-Systems ügy lehetővé tesz?
2. cikk / 39 Alvállalkozó és kapacitást nyújtó szervezet elhatárolása
Kérdés: A hatályos Kbt. szerint melyik gazdasági szereplő minősül alvállalkozónak, és melyik kapacitást nyújtó/erőforrást biztosító szervezetnek?
3. cikk / 39 Védett műhely minőség-ellenőrzése
Kérdés: Az új Kbt. alapján indítandó közbeszerzésünket védett műhelyek számára kívánjuk fenntartani. Korábbi, hasonló eljárásaink során az eljárásban a régi Kbt. által hivatkozott "jogszabályban meghatározottak" szerint, azaz a 302/2006. kormányrendelet szerint folytattuk le, figyelembe véve a Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatóját (KÉ. 2014. évi 109. szám) is. A védett műhely "státusz" igazolására a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal igazolását kértük a kormányrendelet 5. §-a (4) bekezdésének megfelelően. Kérdésünk, hogy véleményük szerint továbbra is alkalmazható-e a 302/2006. kormányrendelet annak ellenére, hogy a felhatalmazó rendelkezés – többszörösen – hatályon kívül került, és az új Kbt.-ben már hivatkozás sincs a "külön jogszabályra"? (Az új Kbt. csak a védett műhely fogalmát határozza meg, de az nem egyértelmű, hogy ajánlatkérő a védettműhely-minősítést az eljárás során miként ellenőrizhetné.)
4. cikk / 39 Értékelési szempontokra vonatkozó szabályok az új Kbt.-ben
Kérdés: A 2015. november 1-jétől hatályba lépő Kbt.-szabályok hoznak-e változást az ajánlatok értékelési szempontjai vonatkozásában?
5. cikk / 39 Objektív alapú indokolás értelmezése állami támogatás esetén
Kérdés: Állami támogatást kaptunk a beszerzés tárgyához kapcsolódó szolgáltatás nyújtásához, ezért tudtunk kedvezőbb árakat adni, mint a többi ajánlattevő. Az ajánlatkérő indokolásunkat nem fogadta el, az ajánlatot érvénytelennek nyilvánította. Jogszerű volt az eljárása? Ilyen esetben mi az ajánlatkérő eljárásrendje?
6. cikk / 39 Kbt.-változások 2015-ben
Kérdés: Nagyon sok jogszabályváltozást láttunk az év végén. A Kbt.-t milyen módon érintették a módosítások?
7. cikk / 39 Kbt. mellőzésével igénybe vett szolgáltatások
Kérdés: Mi lehet a következménye annak, ha hosszú évek óta pályázatfigyelést rendeltünk meg saját tulajdonú cégünktől, de kiderült, ez nem közszolgáltatás, és nem volt in-house a szerződés?
8. cikk / 39 Önkormányzat saját cége és a kkv-minősítés kapcsolata
Kérdés: Önkormányzat saját cégénél figyelemmel kell-e lenni a tulajdonos más cégeire, és így az árbevételi, munkavállalói korlátot figyelni kkv-ként történő megítéléskor?
9. cikk / 39 Beszerzési tárgyak "in house" szerződéseknél
Kérdés: "In house" szerződésekkel kapcsolatos a kérdésem. Ha van olyan önkormányzati cég, amelynek a bevétele legalább 80 százalékban az önkormányzat(ok)tól származik – figyelemmel a Kbt. 9. §-ának (3) bekezdésére (az ellenértéket a közszolgáltatást igénybe vevők fizetik meg) –, valamennyi közbeszerzési tárgyra (építés, szolgáltatás) lehet vele ötéves szerződést kötni, vagy csak a szolgáltatásnál van kivétel [vö. 9. § (1) bekezdés ka) pont, illetve (5) bekezdés g) pont]?
10. cikk / 39 EU-illetőségű gazdasági szereplő részvétele nemzeti eljárásrendben kiírt eljárásban
Kérdés: Nemzeti eljárásrendben kiírt közbeszerzési eljárásban is lehet ajánlattevő/alvállalkozó/kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet bármely EU-ban letelepedett gazdasági szereplő?