Felhívás "egyéb nyilatkozatok" csatolására

Kérdés: Mi a véleményük arról a közbeszerzési gyakorlatról, mely szerint az ajánlatkérő úgy igyekszik előre kibújni a hirdetmény és a dokumentáció közti esetleges ellentmondásból eredő felelősség alól, hogy a hirdetményben rögzíti azt, hogy "az ajánlathoz az ajánlati dokumentációban meghatározott egyéb nyilatkozatokat is csatolni kell"? Rendszeresen megtörténik, hogy erre hivatkozással olyan nyilatkozatot is bekérnek, mely sem a hirdetményben, de még a dokumentációban sem, hanem csupán a nyilatkozatminták közt szerepel. A nyilatkozatmintában – mely tételesen több területet érint – tehát van egy olyan nyilatkozatelem, melyről való nyilatkozati kötelezettség sem a hirdetményben, sem a dokumentációban nem szerepel. A nyilatkozatmintáról kimondja, hogy annak használata nem kötelező, ugyanakkor kérdésre mégis azt a tájékoztatást kapják az ajánlattevők, mint amit idéztünk. Véleményünk az, hogy a hirdetményben nem lehet általános jellegű (lásd "egyéb" nyilatkozatok) kötelezettséget megállapítani, minden nyilatkozatnak, igazolásnak konkrétnak kell lennie. Jól gondoljuk?
Részlet a válaszából: […] ...Ezzel egyrészt az ajánlatkérő segítheti az együttműködéstannak érdekében, hogy az esetleges szakértőcsere során ne legyen fennakadás aszerződés teljesítése során. Ha azonban a nyilatkozattal visszaélve azajánlattevőt kizárja a versenyből, mondván, hogy már...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 27.

Referencia alakulás előtti időszakra

Kérdés: Műszaki szakmai alkalmasság terén – referencia kérdéskörén belül – merült fel a következő problémánk. Ajánlattevő 2008-ban alakult. a felhívásban követelmény 2007-2008-2009. években évente meghatározott négyzetméter nagyságú épület építése mint építési referencia. Jól gondoljuk-e, hogy ha a cég 2007-ben még nem létezett, akkor nem tud igazolni referenciát önállóan? Illetve csak akkor tud, ha az együttes megfelelés keretében a 10 százalék feletti alvállalkozót vagy a közös ajánlattevőt bevonja ezen alkalmasság igazolására?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlattevőnekés a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe vennikívánt alvállalkozójának a szerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyi ésgazdasági alkalmassága árubeszerzés, építési beruházás,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. szeptember 20.

E-közbeszerzés lehetősége a jelenlegi szabályok alapján

Kérdés: Most milyen szempontból van lehetőség elektronikus közbeszerzésre? Mert a hirdetmény-ellenőrzések közölték velem, hogy nem folytathatok le elektronikusan közbeszerzést, és én ezzel nem értek egyet.
Részlet a válaszából: […] ...mellőzésével történő beszerzésesetében a szerződés megkötésének időpontjától, illetőleg ha ez nem állapíthatómeg, akkor a szerződés teljesítésének bármelyik fél által történő megkezdésétőlszámított tizenöt napon belül nyújtható be – Kbt. 323....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 6.

Ajánlattevő és erőforrás-szervezet közötti jogviszony ismertetése

Kérdés: A felhívás lehetőséget ad erőforrás-szervezet igénybevételére. Ezzel kapcsolatban csatolni kell az erőforrás-szervezet kötelezettségvállaló nyilatkozatát, amelynek egyebek mellett tartalmaznia kell az ajánlattevő és az erőforrás-szervezet jogviszonyának leírását. E mit jelent? És: milyen részletességűnek kell lennie a leírásnak?
Részlet a válaszából: […] ...2007. évi 40. (2007. 04. 06.)számában megjelent 1/2006. Közbeszerzések Tanácsa ajánlása az ajánlattevők,illetőleg alvállalkozók szerződés teljesítésére való alkalmasságávalösszefüggésben (módosított ajánlás), mely szerint: "a Kbt. 66. § (2)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 3.

Jelentkezők számának korlátozása meghívásos és tárgyalásos eljárásban

Kérdés: Meghívásos és tárgyalásos eljárás esetén mikor korlátozható a jelentkezők száma, és milyen indokkal? Mit jelent a korlátozásra vonatkozó objektív szempont kitétel? Mi minősül objektívnak a gyakorlatban?
Részlet a válaszából: […] ...rangsorolás módjátis arra az esetre, ha a keretszám felső határát meghaladja az alkalmasjelentkezők száma. A rangsorolást a jelentkező szerződés teljesítéséhezszükséges műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságának igazolása körében lehetmeghatározni;– az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 1.

Ajánlattételi határidő lejárta után érkezett ajánlat elbírálhatósága

Kérdés: A Kbt. egyértelműen kizárja-e, hogy az ajánlattételi határidő letelte után beérkezett ajánlatokat az ajánlatkérő elbírálhassa? A gyakorlatban volt-e példa ilyen elbírálásra? Lehetséges-e, és ha igen, milyen indokkal az ajánlattételi határidő elmulasztásának igazolása?
Részlet a válaszából: […] ...ha ezt az ajánlatkérő előírta – aközbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívántalvállalkozó szerződés teljesítésére való alkalmasságát vagy alkalmatlanságát.Ennek során az igazolások eredetiségét, illetőleg a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. augusztus 11.

Korábbi negatív mérleg szerinti eredmény mint kizáró ok

Kérdés: Kizáró ok-e az – és ha igen, a Kbt. mely szakasza alapján –, ha az ajánlattétel évét megelőző második évben az ajánlattevő mérleg szerinti eredménye negatív volt? Jogszerű-e ennek a kitételnek a szerepeltetése a kiírásban?
Részlet a válaszából: […] ...illetőleg a közbeszerzés értékének tíz százalékátmeghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozót alkalmasnak minősítse aszerződés teljesítésére – törvény 69. §-ának (2) bekezdése.A Kbt. 66. § (1) bekezdésének a)-d) pontjai...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. július 21.

Erőforrás-szervezet igénybevételével kapcsolatos ellentmondások

Kérdés: A Kbt. 67. §-ának (4) bekezdése alapján az ajánlattevő a szakmai, műszaki alkalmasságát igazolhatja ún. más szervezet erőforrásaira való támaszkodással is. Így a referencia meglétét is igazolhatja az ajánlattevő a más szervezet által kiállított nyilatkozattal, amely szerint a szerződés teljesítése során a szervezet az erőforrásait az ajánlattevő rendelkezésére fogja bocsátani. Számomra ez a gyakorlatban értelmezhetetlen szituációhoz vezet. Vagyis egy múltbeli cselekmény hiánya (referencia) egy jövőben bekövetkezendő eseménnyel (ígérettel) helyettesíthető. Nem beszélve arról, hogy a referencia esetében milyen erőforrást tud az ún. más szervezet az ajánlattevő rendelkezésére bocsátani. Elég abszurd helyzet. Ezen az alapon a szakmai, műszaki alkalmasság vizsgálata (de ugyanez vonatkozik a pénzügyi alkalmasságra is) feleslegessé, sőt mi több, értelmetlenné válik. Kérdezem, mi a véleményük, tanácsuk ennek a jogintézménynek a gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban?
Részlet a válaszából: […] ...ad, ugyanakkor meg kívántaőrizni azt a hazai törvényi lehetőséget is, hogy az ajánlattevőknek akkor isigazolniuk kelljen a közbeszerzési szerződés teljesítésére valóalkalmasságukat, ha más szervezet erőforrására támaszkodnak mind az alkalmasságigazolása, mind pedig...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. április 21.

További referencia benyújthatósága

Kérdés: Van egy nyílt közbeszerzési eljárás, melyben az ajánlatkérő teljes körű hiánypótlást biztosít. A műszaki-szakmai alkalmasság igazolására az ajánlatkérő az ajánlattal azonos nagyságrendű referenciát kér benyújtani. A benyújtott ajánlatban csatolt referenciák ajánlatkérő véleménye szerint nem teljesítik ezt a feltételt, szerintük a referenciák tartalma nem egyértelmű, ezért pontosítást kérnek a hiánypótlás keretében. Kérdésem, hogy a pontosítás megadása mellett benyújtható-e további, a feltételeknek szintén megfelelő referencia az alkalmasság igazolása érdekében, vagy ez az ajánlat módosításának minősül?
Részlet a válaszából: […] ...és azok tartalma teljes körű-e, azaz alkalmas-e arra, hogy annakalapján az ajánlatkérő megítélje az ajánlattevő szerződés teljesítésére valóképességét, alkalmasságát. Ebből következően, véleményünk szerint, ha az ajánlatkérőazt közli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. január 28.

Kbt.-módosítás külön törvényben

Kérdés: Úgy hallottuk, hogy megjelent egy bizonyos törvény az ún. körbetartozásokról, és az több ponton módosította a Kbt.-t. Mely rendelkezések változtak és mikortól?
Részlet a válaszából: […] ...lép: az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének tízszázalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának aszerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságaépítési beruházás esetében igazolható ... azoknak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. szeptember 17.
1
2
3