Eljárásrend szakember cseréje esetén

Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
Részlet a válaszából: […] ...élt. A nyertes ajánlattevő a szerződés megkötésének időpontjában, majd – a később bevont alvállalkozók tekintetében – a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles előzetesen az ajánlatkérőnek valamennyi olyan alvállalkozót bejelenteni, amely...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 10.

Be nem jelentett alvállalkozó igényérvényesítésének kezelése

Kérdés: Egy építési beruházás kivitelezése során a nyertes ajánlattevő nem jelentett be alvállalkozót, és a benyújtott számlában sem jelezte, hogy annak van alvállalkozói tartalma. Ugyanakkor írásban megkeresett minket egy helyi kkv, és jelezte, hogy az érintett beruházásban alvállalkozó volt, és a nyertes ajánlattevő nem hajlandó a munkájának ellenértékét kifizetni. Alvállalkozói tevékenysége semmilyen dokumentumban (például építési napló) nem jelenik meg, csupán a nyertes ajánlattevő felé benyújtott számlájával tudja az alvállalkozó igazolni a közreműködését. Milyen lehetőség van ilyenkor az ajánlatkérő kezében? Hogyan járhatunk el?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlattevő nem jelentette be az alvállalkozóját, akkor jogsértést követett el. A szerződés teljesítése során a Közbeszerzési Döntőbizottság több esetben súlyos jogsértésnek minősített hasonló hiányosságot, így 90 napig az érintett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 10.

Kkv-k részére kiírt pályázatban részt vevők köre

Kérdés: Kkv-k részére írtak ki pályázatot. Alvállalkozóként vagy erőforrásként bevonható vagyok-e a kkv ajánlattevő oldalán mint nem kkv, hanem a vonatkozó törvény hatálya alá nem tartozó gazdasági társaság-nagyvállalat?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlattételi felhívást küldeni, amelyek mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősülnek vagy költségvetési szervek, és amelyek a szerződés teljesítésére való alkalmasság feltételeit az ajánlatkérő megítélése szerint feltehetőleg teljesíteni tudják. A kis-...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. június 19.

Gyártó pozíciója a közbeszerzési eljárásban

Kérdés: A régi Kbt. szerint abban az esetben, ha a közbeszerzési pályázatot kizárólagos magyarországi forgalmazó nyújtja be, akkor az ajánlattevő alkalmassága igazolható-e a beszállítónak, mint a termék gyártójának a referenciáival, vagy a referenciák miatt a beszállítót, mint a termék gyártóját alvállalkozónak kell minősíteni? A referenciákat kizárólag a beszállító, vagyis a termék gyártója tudja igazolni. A referencia igazolása miatt a gyártót szükséges közös ajánlattevőnek bevonni ebben az esetben, mivel mint a termék előállítója több mint 25 százalékos résztvevő a szerződés teljesítésében? 2012-től változott ez a szabály?
Részlet a válaszából: […] ...szerződés– teljesítésében, akkor nem lehet alvállalkozónak minősíteni, hanem azajánlatban (részvételi jelentkezésben) és a szerződés teljesítése során közösajánlattevőként (a közbeszerzési eljárás részvételi szakaszában részvételrejelentkezőként)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 9.