19 cikk rendezése:
11. cikk / 19 Előszerződés kapacitást nyújtó szervezettel
Kérdés: Milyen jogon kér az ajánlatkérő tőlem, mint ajánlattevőtől, olyan szerződést, melyben a kapacitást nyújtó szervezet előszerződésben kötelezettséget vállal? Az előszerződés olyan kötelezettségvállalás mindkét fél részéről, melynek tartalmát nem ismerhetjük az ajánlattétel pillanatában, viszont abban a felek a szerződés megkötésére vállalnak kötelezettséget?
12. cikk / 19 Szerződésfelmondással kapcsolatos kötelezettségek
Kérdés: Ajánlatkérőként uniós értékhatár feletti, karbantartási szerződést kötöttünk az új Kbt. rendelkezései szerint. A szerződésben meghatározott szolgáltatást a vállalkozónak hibabejelentés alapján, rövid kiszállási idővel kell nyújtania. A vállalkozó egymást követően három hibabejelentést mulasztott el határidőben kijavítani. A szerződésünk úgy rendelkezik, hogy a harmadik eset után figyelmeztetést küldünk, majd az ötödik eset után – ha azok egymást követően történnek – súlyos szerződésszegésre hivatkozással a szerződést azonnali hatállyal felmondjuk. A figyelmeztetést a szerződés szerint írásban megtettük, azt a vállalkozó kézhez vette. Van-e tájékoztatási kötelezettségünk a Közbeszerzési Hatóság felé, ha a szerződést felmondjuk?
13. cikk / 19 Konzorciumi tag felelőssége az új Kbt. alapján
Kérdés: Egy másik ajánlattevővel indultunk egy közbeszerzési eljárásban. A konzorciumi szerződésben vállaltuk az egyetemleges felelősséget az ajánlatkérő felé. Ha a konzorciumi partnerünk hibás teljesítése, illetve szerződésszegése miatt felmondja a szerződést az ajánlatkérő, mennyiben érint ez minket a további közbeszerzési eljárásokban való részvétel szempontjából? A jogviszonyra még a korábbi Kbt. vonatkozik. Az új szabály milyen rendelkezést tartalmaz erre az esetre?
14. cikk / 19 Alkalmassági követelménynek megfelelés a szerződés teljesítésének időszakában
Kérdés: Többéves szerződést kötöttünk a kiíróval. A szerződés teljesítését követő második évben a mérlegünk negatív lett. Van-e ennek kihatása az adott közbeszerzési eljárásra?
15. cikk / 19 Becsült érték 20 százalékánál alacsonyabb árajánlat elfogadása
Kérdés: Az ajánlatkérőnek el kell fogadnia a becsült érték 20 százalékánál alacsonyabb ajánlatot, az ajánlattevő megfelelő indoklása esetén, ha az ajánlati ár nagyobb a fedezetnél?
16. cikk / 19 Közbeszerzési szerződések új szabályai
Kérdés: Úgy tudjuk, hogy a közbeszerzési szerződésekre vonatkozó szabályok jelentősen változtak. E körben tágabb lehetőség van-e a szerződések módosítására? Kérdésünk még, hogy a szerződésekkel kapcsolatos jogviták mely részei tartoznak a Közbeszerzési Hatóság elé?
17. cikk / 19 Új szabályok a közbeszerzési szerződésekre
Kérdés: Az új törvény tartalmaz majd új szabályokat a szerződés megkötése és teljesítése vonatkozásában?
18. cikk / 19 Projekttársaság a teljesítésben
Kérdés: Az ajánlattevő közvetlenül, vagy csak projekttársaságon keresztül teljesíthet? Vannak-e erre vonatkozó szabályok a Kbt.-ben?
19. cikk / 19 Jogorvoslat szerződésszegés esetén
Kérdés: Milyen jogorvoslatot kérhet az ajánlatkérő, ha a nyertes nem a megkötött szerződés szerint teljesít?