Védett műhely minőség-ellenőrzése

Kérdés: Az új Kbt. alapján indítandó közbeszerzésünket védett műhelyek számára kívánjuk fenntartani. Korábbi, hasonló eljárásaink során az eljárásban a régi Kbt. által hivatkozott "jogszabályban meghatározottak" szerint, azaz a 302/2006. kormányrendelet szerint folytattuk le, figyelembe véve a Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatóját (KÉ. 2014. évi 109. szám) is. A védett műhely "státusz" igazolására a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal igazolását kértük a kormányrendelet 5. §-a (4) bekezdésének megfelelően. Kérdésünk, hogy véleményük szerint továbbra is alkalmazható-e a 302/2006. kormányrendelet annak ellenére, hogy a felhatalmazó rendelkezés – többszörösen – hatályon kívül került, és az új Kbt.-ben már hivatkozás sincs a "külön jogszabályra"? (Az új Kbt. csak a védett műhely fogalmát határozza meg, de az nem egyértelmű, hogy ajánlatkérő a védettműhely-minősítést az eljárás során miként ellenőrizhetné.)
Részlet a válaszából: […] ...amelynek keretében legalább 30%-ban megváltozott munkaképességű, fogyatékos vagy hátrányos helyzetű személyek kerülnek alkalmazásra a szerződés teljesítése során (védett munkahely-teremtési program). Erre a tényre az eljárást megindító felhívásban az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 11.

Adatszolgáltatás titoktartási kötelezettség mellett

Kérdés: A szerződés alapján kötelesek vagyunk titoktartásra. Van-e olyan szervezet, melynek ennek ellenére kötelesek vagyunk adatszolgáltatásra a szerződés vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...számított öt évig folyamatosanelérhetőnek kell lennie.Ha a kérdést kiterjesztjük, és a teljesítési szakaszravonatkoztatjuk, akkor a szerződés teljesítéséről szóló tájékoztatásikötelezettség és az erről történő hirdetmény közzététele, melyet a Kbt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 19.

Hirdetményekkel kapcsolatos fizetési kötelezettség az új Kbt. hatálybalépése után

Kérdés: Ha az új közbeszerzési törvény hatályba lép, kell fizetnünk még azokért a teljesítésről szóló hirdetményekért, amelyekért most is fizetünk, vagy már egyáltalán nem kell fizetünk semmilyen hirdetményért csak azért, hogy közzétegye a Közbeszerzések Tanácsa?
Részlet a válaszából: […] ...kérelmezett,kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra és előzetesvitarendezési eljárásokra kell alkalmazni. A szerződés teljesítéséről azonszerződések esetében sem kell hirdetményben tájékoztatót feladni, amelyeket2012. január...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 29.

Eljárás az eredményhirdetésről szóló tájékoztatás KÉ-ből kimaradása esetén

Kérdés: Mi a teendő abban az esetben, ha egy lezárult eljárásunk tekintetében a "Tájékoztató az eredményhirdetésről" nem található a Közbeszerzési Értesítőben, viszont a "Tájékoztató a szerződés teljesítéséről" című hirdetményben meg kell jelölni az eredményhirdetést tartalmazó hirdetményt és közzétételének napját? (Bizonyítani tudjuk, hogy a lebonyolító 2009. 02. 06-án feladta a hirdetményt.)
Részlet a válaszából: […] Amennyiben bármilyen hirdetmény nem jelenik meg, egészenaddig, amíg ez egyértelműen nem a KT hirdetményfeladó rendszerének hibája, azajánlatkérő a felelős. Javasoljuk, hogy a hirdetményfeladással kapcsolatbankezdeményezzenek egyeztetést, mert így valóban nem fogják tudni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 26.

Szerződésteljesítés védettmunkahely-teremtési program keretében

Kérdés: Mit jelent az, hogy a szerződés teljesítése védettmunkahely-teremtési program keretében történik?
Részlet a válaszából: […] A Kbt., illetve a védett foglalkoztatók részére fenntartottközbeszerzések részletes szabályairól szóló 302/2006. kormányrendelet szerintvédett műhelynek minősül az Európai Unió tagállamában vagy a Kbt. 1. § (4)bekezdése alapján nemzeti elbánásban részesülő államban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. november 30.

Érvénytelen ajánlat mint irat

Kérdés: Mit jelent az a kiírásban, hogy amennyiben az ajánlat érvénytelen, az mégis "irat"-nak minősül?
Részlet a válaszából: […] ...szerint lelhető fel:– az ajánlatkérő minden egyes közbeszerzési eljárását -annak előkészítésétől az eljárás alapján kötött szerződés teljesítéséigterjedően – írásban köteles dokumentálni;– a közbeszerzési eljárás előkészítésével...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. november 9.

Tanácsi útmutatók

Kérdés: Az új törvény szerint már csak útmutatót adhat ki a Tanács. Mi lesz a régi anyagokkal, melyeknek nem útmutató a nevük?
Részlet a válaszából: […] ...10. §-ában foglalt összeférhetetlenség esetén;– 1/2006. számú módosított ajánlás az ajánlattevők,illetőleg alvállalkozók szerződés teljesítésére való alkalmasságávalösszefüggésben;– 3/2006. számú ajánlás a kis- és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. július 27.

Szerződéses kötelezettség súlyos megszegése

Kérdés: Hogyan értelmezhető a Kbt. 62. § (1) bekezdésének a) pontjában az a kitétel, hogy "...szerződéses kötelezettségét súlyosan megszegte, amelyet az ajánlatkérő bizonyítani tud." Mikor és milyen formában kell az ajánlatkérőnek szankcionálni a súlyos szerződésszegést, illetve milyen feltételek fennállása esetén zárhatja ki az ajánlatkérő egy adott eljárásból az ajánlattevőt a fenti indokkal?
Részlet a válaszából: […] Gondoljunk például arra az esetre, amikor az adottajánlattevőről a Közbeszerzési Értesítőben a szerződések teljesítéséről szólótájékoztatóban az ajánlatkérő azt olvassa, hogy az adott ajánlattevőszerződéses kötelezettségét súlyosan megszegte, nem teljesített. Ez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 6.

Szerződés időtartamának feltételhez kötése

Kérdés: A szerződés időtartamának meghatározása lehetséges-e olyan formában, hogy azt valamely körülmény bekövetkeztéhez köti az ajánlatkérő – például keretösszeg kimerülése?
Részlet a válaszából: […] ...valamelyikfél lényeges jogos érdekét sérti – 303. §;– az ajánlatkérő köteles a szerződés módosításáról, valaminta szerződés teljesítéséről külön jogszabályban meghatározott minta szerinttájékoztatót készíteni, és hirdetmény útján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 12.

Hosszú távra kötött szerződés indoka

Kérdés: Mivel indokolható a gyakorlatban, ha a közbeszerzési eljárás eredményeként kötött megállapodás időtartama a négy évet meghaladja? Egyáltalán lehetséges ilyen hosszú időtartamra a szerződéskötés?
Részlet a válaszából: […] Igen, a határozatlan időtartamra vonatkozó szerződésmegkötését is lehetővé teszi szabályozásunk. A félreértést a becsült értékmeghatározására vonatkozó szabály jelentheti, de ennek ellenére a szerződésbenmeghatározott hatály – akár három, akár nyolc évre, akár...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 24.
1
2
3
4