Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról

Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
Részlet a válaszából: […] ...a kizárás miatt jogorvoslatra nem került sor, az ajánlatkérő megítélése szerint a kizárás alapjául szolgáló cselekmény miatt a szerződés teljesítése vonatkozásában a megbízhatósága alapos okkal megkérdőjelezhető, az érintett közbeszerzési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 16.

Közbeszerzési terv közzététele

Kérdés: Az éves összesített közbeszerzési terv közzétételével kapcsolatban az alábbiak szerint kérek felvilágosítást:
A Kbt. 43. §-a szerint az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóság által Közbeszerzési Adatbázisban – amennyiben a Közbeszerzési Adatbázisban való közzététel nem lehetséges, a saját vagy a fenntartója honlapján – közzétenni a közbeszerzési tervet. Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. kormányrendelet 7. §-ának (4) bekezdése szerint az ajánlatkérő a közbeszerzési tervet köteles az EKR-ben közzétenni. Ugyanakkor az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 37. §-ának (1) bekezdése alapján az 1. melléklet III. Gazdálkodási adatok 8. pontja szerint a közbeszerzési tervet közzé kell tenni az ajánlatkérő honlapján.
Fenti jogszabályi hivatkozások alapján a Közbeszerzési Adatbázisban, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben és az ajánlatkérő honlapján is közzé kell tenni a közbeszerzési tervet?
Részlet a válaszából: […] ...irányadó eljárási rendet,– a tervezett eljárás fajtáját,– az eljárás megindításának tervezett időpontját, és– a szerződés teljesítésének várható időpontját – a)-f) pontok.A kérdésben jelzett, az információs önrendelkezési jogról és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 9.

Ajánlatkérő visszalépési lehetősége az eljárástól az új Kbt. hatálybalépését követően

Kérdés: November 1-je után indítunk közbeszerzési eljárást uniós rezsimben. Ezt követően van-e visszalépési lehetősége az ajánlatkérőnek? Ha vissza kívánjuk vonni a felhívást, hogyan tehetjük meg azt?
Részlet a válaszából: […] ...követően beállott, ellenőrzési körén kívül eső és általa előre nem látható körülmény miatt teheti meg, melynek következtében a szerződés teljesítésére nem lenne képes, vagy emiatt elállásnak, felmondásnak lenne helye.Az egyéb eseteket, mint például az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. december 1.

Adatszolgáltatás titoktartási kötelezettség mellett

Kérdés: A szerződés alapján kötelesek vagyunk titoktartásra. Van-e olyan szervezet, melynek ennek ellenére kötelesek vagyunk adatszolgáltatásra a szerződés vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...számított öt évig folyamatosanelérhetőnek kell lennie.Ha a kérdést kiterjesztjük, és a teljesítési szakaszravonatkoztatjuk, akkor a szerződés teljesítéséről szóló tájékoztatásikötelezettség és az erről történő hirdetmény közzététele, melyet a Kbt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 19.

Hirdetményekkel kapcsolatos fizetési kötelezettség az új Kbt. hatálybalépése után

Kérdés: Ha az új közbeszerzési törvény hatályba lép, kell fizetnünk még azokért a teljesítésről szóló hirdetményekért, amelyekért most is fizetünk, vagy már egyáltalán nem kell fizetünk semmilyen hirdetményért csak azért, hogy közzétegye a Közbeszerzések Tanácsa?
Részlet a válaszából: […] ...kérelmezett,kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra és előzetesvitarendezési eljárásokra kell alkalmazni. A szerződés teljesítéséről azonszerződések esetében sem kell hirdetményben tájékoztatót feladni, amelyeket2012. január...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 29.

Szerződéskötés jogorvoslati eljárás mellett

Kérdés: Közbeszerzési eljárás során eredményhirdetést követően az ajánlatkérő annak ellenére szerződést köt az általa megjelölt nyertes ajánlattevővel, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz az egyik ajánlattevő hivatalosan jogorvoslati kérelmet nyújt be. Ebben az esetben milyen következmények terhelik az ajánlatkérőt, és a szerződés minden esetben érvényteleníthető-e? A továbbiakban érvényes maradhat-e a megkötött szerződés annak ellenére, hogy a Kbt.-t megsértette, vagy csak bírságot fizettetnek az ajánlatkérővel?
Részlet a válaszából: […] A Kbt. 99. §-ának (4) bekezdése szerint, amennyibenjogorvoslati eljárás indul, az ajánlatkérő nem kötheti meg a szerződést az ügyérdemében hozott vagy a közbeszerzési ügy befejezését eredményező határozatmeghozataláig, kivéve ha a Közbeszerzési Döntőbizottság a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. május 16.

Kbt. márciusi változásai

Kérdés: Milyen módosítás jelent meg márciusban a közbeszerzési törvényben? Végül volt a parlamenti szakaszban módosítás, vagy nem fogadták el?
Részlet a válaszából: […] Az energetikai tárgyú törvénymódosítások között a Kbt.-térintő több szabály is megjelent, melyet az Országgyűlés már elfogadott, és aMagyar Közlöny 2011. március 25-i számában kihirdetésre került. Az alábbiakbanösszefoglaljuk a legfontosabb változásokat, melyek a 2011....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 26.

Rezsióradíj alkalmazása

Kérdés: Szeretnénk megtudni, hogy jelenleg még kötelező-e alkalmazni a közbeszerzési pályázatoknál az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság által megállapított rezsióradíjat (minimum nettó 1930 Ft/óra)?
Részlet a válaszából: […] ...az indokolást.A gazdasági ésszerűséggel össze nem egyeztethetőnek minősülaz indokolás különösen akkor, ha az ajánlati ár – a szerződés teljesítéséhezszükséges élőmunka-ráfordítás mértékére tekintettel – nem nyújt fedezetet akülön jogszabályban,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 31.

E-közbeszerzés lehetősége a jelenlegi szabályok alapján

Kérdés: Most milyen szempontból van lehetőség elektronikus közbeszerzésre? Mert a hirdetmény-ellenőrzések közölték velem, hogy nem folytathatok le elektronikusan közbeszerzést, és én ezzel nem értek egyet.
Részlet a válaszából: […] ...mellőzésével történő beszerzésesetében a szerződés megkötésének időpontjától, illetőleg ha ez nem állapíthatómeg, akkor a szerződés teljesítésének bármelyik fél által történő megkezdésétőlszámított tizenöt napon belül nyújtható be – Kbt. 323....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 6.

Kirívóan alacsony vagy magas ellenszolgáltatásra vonatkozó szabályok a gyakorlatban

Kérdés: A kirívóan alacsonynak vagy magasnak ítélt ellenszolgáltatásra vonatkozó új szabályok a gyakorlatban hogyan működnek? Folytat-e le bizonyítást az ajánlatkérő az ajánlattevő indokai vonatkozásában? Van-e jogorvoslati lehetőség, ha az ajánlatkérő elfogadja a nyilvánvalóan alaptalan indokolást?
Részlet a válaszából: […] ...alapján kalkulálhatóbérköltség nem éri el az adott ágazatban általában szokásos béreket, vagyazokat kirívóan meghaladja, illetve ha a szerződés teljesítése kapcsánfelmerülő eszköz- és anyagköltségek (beszerzési értékek) nem érik el azágazatban általában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. november 9.
1
2