Ajánlatkérő eljárása versenykorlátozás esetén

Kérdés: Az 1996. évi LVII. törvény (a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról, Tpvt.) 11. §-a rendelkezik a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmáról. Egy többszakaszos közbeszerzési eljárás során, ahol az ajánlatkérő keretszámot határozott meg, nem versenykorlátozó-e az, ha a részvételi szakaszban jelentkezést benyújtó ajánlattevők közül például három cégnek részben azonos a tulajdonosi köre, illetve a céget jegyző személye is? Mennyiben más a helyzet akkor, ha az eljárás időszakos előzetes tájékoztatóval indul – amely nem tartalmaz még információt a keretszámra vonatkozóan –, részvételi szándékát a fent megjelölt kör nyújtja be, és az ajánlatkérő a részvételi felhívásban kívánja korlátozni az ajánlattételi szakaszba jutók körét? Ez esetben lehet-e szó versenykorlátozásról? Amennyiben bármelyik esetben felmerül a verseny korlátozása, mit kell tennie az ajánlatkérőnek?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező alvállalkozójaként nem vehet részt,– más ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező szerződés teljesítésére való alkalmasságát nem igazolhatja [65. § (7) bekezdés].A (2) bekezdés alapján, amennyiben az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. július 13.

Kbt.-változások 2015-ben

Kérdés: Nagyon sok jogszabályváltozást láttunk az év végén. A Kbt.-t milyen módon érintették a módosítások?
Részlet a válaszából: […] ...tartalmára vonatkozóan a szociális feltételek értelmezése bővült. A hatályos rendelkezések tartalma a következő:– az ajánlatkérő a szerződés teljesítéséhez kapcsolódóan sajátos, különösen szociális, illetve környezetvédelmi, minőségbiztosítási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 18.

Dokumentáció kezelésének ellenőrzése "nemzetbiztonsági" tárgyú beszerzéseknél

Kérdés: A 218/2011. kormányrendelet szerinti eljárásban ellenőrizheti-e az ajánlatkérő, hogy a dokumentációt a rendeletben foglaltaknak megfelelően kezelik-e az ajánlattevők?
Részlet a válaszából: […] ...számított 15 napon belül köteles a beszerzéssel kapcsolatos összes iratot az ajánlatkérőnek visszaküldeni. A nyertes ajánlattevő a szerződés teljesítését követő 30 napon belül a beszerzéssel kapcsolatos minősített adatot tartalmazó valamennyi iratot...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 14.

Jogelőd referenciájának elfogadása

Kérdés: A 310/2011. kormányrendelet 15. § (3) bekezdésének a) pontjához készült kommentár szerint a jogelőd referenciájának jogszerű felhasználását az ajánlatkérő ellenőrzi. Hogyan fogadhatja el az ajánlatkérő a jogelőd referenciáit? Gondolom, formaváltás és egyesülés esetén egy az egyben, de szétválás esetén mi a megoldás?
Részlet a válaszából: […] ...szóló 310/2011. kormányrendelet 15. § (3) bekezdésének a) pontja értelmében az ajánlattevőnek és részvételre jelentkezőnek a szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, illetve szakmai alkalmassága szolgáltatás megrendelése esetén – figyelemmel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. augusztus 13.

Erőforrás-szervezet nyilatkozata az ajánlatban

Kérdés: A kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek kell-e nyilatkoznia az ajánlatban, és ha igen, miről? Igazolásokat kell csatolnia? Hogyan igazolható az alkalmasság, ha annak érdekében erőforrás-szervezetet veszünk igénybe?
Részlet a válaszából: […] ...módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt – Kbt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 24.

Erőforrás igénybevételének köre

Kérdés: Ki lép 2012-től az erőforrás-szervezet helyébe? Kell-e, és ha igen, akkor milyen megállapodást csatolni, ha igénybe vesszük a szolgáltatását, illetve mire vehető igénybe az erőforrás?
Részlet a válaszából: […] ...módokkalazonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történőmegfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhezszükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésénekidőtartama alatt.A (6)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 9.

Ajánlattevő és erőforrás-szervezet közötti jogviszony ismertetése

Kérdés: A felhívás lehetőséget ad erőforrás-szervezet igénybevételére. Ezzel kapcsolatban csatolni kell az erőforrás-szervezet kötelezettségvállaló nyilatkozatát, amelynek egyebek mellett tartalmaznia kell az ajánlattevő és az erőforrás-szervezet jogviszonyának leírását. E mit jelent? És: milyen részletességűnek kell lennie a leírásnak?
Részlet a válaszából: […] ...2007. évi 40. (2007. 04. 06.)számában megjelent 1/2006. Közbeszerzések Tanácsa ajánlása az ajánlattevők,illetőleg alvállalkozók szerződés teljesítésére való alkalmasságávalösszefüggésben (módosított ajánlás), mely szerint: "a Kbt. 66. § (2)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 3.

Üzleti titok és közbeszerzések nyilvánossága

Kérdés: Adott egy közbeszerzési eljárás, amelyet építési beruházás kivitelezésére írtak ki. A dokumentáció rendelkezik az üzleti titokként minősített iratokról, azaz ezeket az iratokat külön kell kezelni az ajánlat összefűzése során. Kérdésem a következő: milyen adatokat lehet üzleti titoknak minősíteni, amikor a közbeszerzések nyilvánosak, illetve a nyertes ajánlattevő ajánlatát – elvileg – bárki megtekintheti? Másik kérdésem a dokumentáció elhelyezésével kapcsolatos. Az ajánlatkérő meghatározza külön kiadott kötelező tartalomjegyzékben a dokumentumok sorrendjét. Ha valamely dokumentumot ezek közül üzleti titoknak minősítünk, hogyan lehet ezt külön kezelni (ha más sorrendben csatoljuk be az iratokat, és emiatt az ajánlatunk érvénytelen)?
Részlet a válaszából: […] ...tárgyára kell korlátoznia, a (2) bekezdésszerinti követelményeket pedig – a közbeszerzés becsült értékére is tekintettel- legfeljebb a szerződés teljesítéséhez ténylegesen szükséges feltételekmértékéig lehet előírni. Azaz az előírt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. október 29.

Üzleti titok közlése referenciaként

Kérdés: Ha a referenciával kapcsolatos igényt az ajánlatkérő úgy fogalmazza meg, hogy "az előző év legjelentősebb szállításainak megnevezését kéri a közbeszerzés tárgyára vonatkozóan, és kifejezetten az ellenszolgáltatás összegére kíváncsi", akkor ez a követelése szabályos-e, különös tekintettel arra, ha az ajánlattevő szállításai a közbeszerzés tárgyára vonatkozóan, kivétel nélkül üzleti titoknak minősülnek, mert a szállítási szerződések nem közbeszerzés eredményeképpen köttettek?
Részlet a válaszából: […] A Kbt. előírja, hogy referencia kapcsán mit kérhet azajánlatkérő – például árubeszerzés esetén – az alábbiak szerint.Az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének tíz százalékátmeghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. augusztus 27.