31 cikk rendezése:
1. cikk / 31 Jogszabályok változása DBR hatálya alatt
Kérdés: Jól gondoljuk-e, hogy a DBR felállítására irányuló eljárást megindító hirdetmény feladáskor hatályos Kbt. – ill. valamennyi vonatkozó jogszabály – az irányadó a rendszer felállítását követően annak működése alatt indított egyes közbeszerzések tekintetében? Kérjük szíves állásfoglalásukat, hogy a DBR-ben történő egyes közbeszerzések során a jogfolytonosság hogyan biztosítható a szerződés teljesítésére vonatkozó más egyéb jogszabályok kapcsán?
2. cikk / 31 Alvállalkozói bevonás aránya
Kérdés: Amennyiben az ajánlatkérő a szerződésben a beleegyezéséhez kötötte új alvállalkozó bejelentését a szerződés teljesítése során, úgy a bejelentés során figyelemmel kell lennünk arra, hogy bizonyos százalékos arányt ne érjen el az alvállalkozó bevonásának mértéke?
3. cikk / 31 Alvállalkozók bevonása
Kérdés: Ajánlattevőként szeretnénk ajánlatot benyújtani egy önkormányzati tenderen. Az ajánlatkérő előírta, hogy jelöljük meg a szerződés teljesítésében közreműködő, tervezett alvállalkozóinkat a Kbt. 66. § (6) bekezdése alapján. Tárgyalunk a potenciális alvállalkozókkal, de még nem tudjuk megadni név szerint, kiket is vonunk be, mert ez a tárgyalásaink eredményétől függ. Elegendő lehet az érvényes ajánlattételhez, ha csak a 10% feletti alvállalkozóinkat jelöljük meg?
4. cikk / 31 Feltételes közbeszerzés – felfüggesztett hatálybalépés
Kérdés: Önök szerint, ha feltételes közbeszerzést folytatunk le, akkor minden esetben elő kell írni a szerződésben a felfüggesztett hatálybalépést?
5. cikk / 31 Alvállalkozók bejelentésére vonatkozó szabályozás módosításának hatálya
Kérdés: A Kbt. alvállalkozók bejelentésére vonatkozó új szabályai szerint különböző időpontokban lényegesen több adatot kell megadni az ajánlatkérő részére a korábbiakhoz képest. Ezt a módosított szabályozást a folyamatban lévő szerződésekre is alkalmazni kell?
6. cikk / 31 Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról
Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
7. cikk / 31 Hamis adatszolgáltatással kapcsolatos jelentési kötelezettség alkalmasság nem megfelelő igazolása miatt
Kérdés: Amennyiben egy ajánlattevő nem igazolja megfelelően az alkalmasságát, az ajánlatkérőnek kötelessége lejelentenie hamis adatszolgáltatás miatt?
8. cikk / 31 Ajánlattevő kizárása alvállalkozója kizáró ok hatálya alá kerülése miatt
Kérdés: Ki kell-e zárnom az ajánlattevőt, ha az alvállalkozója – nem pedig a kapacitást biztosítója – kizáró ok hatálya alá kerül?
9. cikk / 31 Szubalvállalkozó bejelentése
Kérdés: Szubalvállalkozó bevonása esetén van-e az ajánlattevőnek bejelentési és nyilatkozattételi kötelezettsége az ajánlatkérő felé?
10. cikk / 31 Alvállalkozás keretmegállapodásnál
Kérdés: Ha indulunk egy keretmegállapodásos eljárásban, de nem jutunk be a zárt körbe, a verseny újranyitásával indított ajánlatok nyertesénél lehetünk alvállalkozók? Mi a helyzet akkor, ha bejutunk a zárt körbe, és az újranyitásnál szeretnének minket alvállalkozóként bevonni?