Eljárásrend szakember cseréje esetén

Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
Részlet a válaszából: […] ...élt. A nyertes ajánlattevő a szerződés megkötésének időpontjában, majd – a később bevont alvállalkozók tekintetében – a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles előzetesen az ajánlatkérőnek valamennyi olyan alvállalkozót bejelenteni, amely...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 10.

Alkalmasság igazolása többségi tulajdonos által

Kérdés: Alkalmasság igazolására igénybe vehetem-e a többségi tulajdonosomat?
Részlet a válaszából: […] ...módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt;–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 15.

Referencia igazolása alvállalkozóval

Kérdés: Referencia igazolható alvállalkozó igénybe­vétele útján?
Részlet a válaszából: […] ...módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.A (6)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. június 18.

Kizárólagos jog alapján működő szolgáltatók

Kérdés: Minősíthetők-e a JPE-k kizárólagos jog alapján tevékenykedő szolgáltatóknak? A hírközlésben általános együttműködési háttér, annak a hatályos Kbt. alvállalkozókra vonatkozó szabályrendszerének való megfeleltetése nem egyedi probléma, így azzal valamennyi, közbeszerzésen indulni kívánó hírközlési szolgáltatóm illetve az ilyen szolgáltató szolgáltatásait igénybe venni kívánó kiíró szembesül. A kérdés megválaszolása és a bizonytalanságok kiszűrése azért is nagy jelentőségű, mert a verseny biztosításának érdekében, ugyanabban a közbeszerzési eljárásban egy gazdasági szereplő nem indulhat ajánlattevőként/részvételre jelentkezőként és más pályázó alvállalkozójaként is, tehát a helyzet téves megítélése súlyos következményekhez, kizáráshoz, illetve az egyes eljárások eredménytelenségéhez vezethet. Mi az álláspontjuk mindezek alapján a kérdésben?
Részlet a válaszából: […] ...nem vehet részt,– más ajánlatot benyújtó ajánlattevő, illetve más részvételi jelentkezést benyújtó részvételre jelentkező szerződés teljesítésére való alkalmasságát nem igazolhatja [55. § (5) bekezdés] – 28. (1) bekezdésének a)-c) pontjai...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. szeptember 19.

Részvétel ajánlattevőként saját referencia hiányában

Kérdés: Egyezik-e a Kbt. alapelveivel, ha egy ajánlattevő minden esetben alvállalkozóval igazol referenciát, saját teljesítése adott közbeszerzési tárgy vonatkozásában nincs? Mit tehet ez ellen az az ajánlattevő, aki jelentős saját teljesítményt tud felmutatni adott közbeszerzési tárgyban, viszont annak következtében, hogy a bírálati szempont a legalacsonyabb ár, folyamatosan veszít a tendereken?
Részlet a válaszából: […] ...módokkal azonos módon köteles igazolni az adottalkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogya szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd aszerződés teljesítésének időtartama alatt. A (6)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.

Külföldi beszállító minősítése a közbeszerzési eljárásban

Kérdés: Külföldi beszállító adja a referenciát (gép-eszköz beszerzés). Ebben az esetben ő közös ajánlattevő, alvállalkozó vagy kapacitást nyújtó szervezet?
Részlet a válaszából: […] ...esetekben támaszkodhat:– ha az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezetáltal rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése soránténylegesen igénybe fogja venni, és ennek módjáról nyilatkozik, ilyennyilatkozatnak tekintendő az is, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 27.

Alvállalkozó és kapacitást nyújtó szervezet elhatárolása

Kérdés: Mi a különbség az alvállalkozó és a kapacitást nyújtó szervezet között? Számít-e az alvállalkozó bevonásának mértéke a döntés meghozatalakor?
Részlet a válaszából: […] ...módokkal azonos módon köteles igazolni az adottalkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogya szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd aszerződés teljesítésének időtartama alatt.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 27.

Gyártó pozíciója a közbeszerzési eljárásban

Kérdés: A régi Kbt. szerint abban az esetben, ha a közbeszerzési pályázatot kizárólagos magyarországi forgalmazó nyújtja be, akkor az ajánlattevő alkalmassága igazolható-e a beszállítónak, mint a termék gyártójának a referenciáival, vagy a referenciák miatt a beszállítót, mint a termék gyártóját alvállalkozónak kell minősíteni? A referenciákat kizárólag a beszállító, vagyis a termék gyártója tudja igazolni. A referencia igazolása miatt a gyártót szükséges közös ajánlattevőnek bevonni ebben az esetben, mivel mint a termék előállítója több mint 25 százalékos résztvevő a szerződés teljesítésében? 2012-től változott ez a szabály?
Részlet a válaszából: […] ...vonatkozó szerződés- teljesítésében, akkor nem lehet alvállalkozónak minősíteni, hanem azajánlatban (részvételi jelentkezésben) és a szerződés teljesítése során közösajánlattevőként (a közbeszerzési eljárás részvételi szakaszában részvételrejelentkezőként)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 9.

Alvállalkozó cseréje 2012-ben

Kérdés: Cserélhetek-e alvállalkozót az új Kbt. alapján?
Részlet a válaszából: […] ...(a közbeszerzési eljárás részvételiszakaszában részvételre jelentkezőként) kell, hogy szerepeljen. Egy gazdaságiszereplőnek a szerződés teljesítésében való részvétele arányát az határozzameg, hogy milyen arányban részesül a beszerzés tárgyának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 21.