Szerződés felmondásával kapcsolatos közzétételi kötelezettség

Kérdés: A szerződés felmondásával kapcsolatos közzétételi kötelezettségre vonatkozik a kérdésem. A Kbt. 43. §-ának (1) bekezdése értelmében az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóság által működtetett nyilvános elektronikus szerződéstárban (a továbbiakban: CoRe) – valamint ha azt a törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály az egyes dokumentumok, adatok tekintetében kötelezővé teszi, az EKR-ben is – közzétenni a 9. § (1) bekezdés h)-i) pontjának, valamint a 12. § (1)–(5) bekezdésének alkalmazásával megkötött szerződéseket, a szerződéskötést, valamint a szerződésmódosításokat, a szerződés módosítását követően haladéktalanul. A Kbt. nem nevesíti, hogy a szerződés felmondását is közzé kell-e tenni, azonban a fenti hivatkozás értelmezhető úgy is, hogy a felmondás is szerződésmódosítás, tekintettel arra, hogy módosítja a meglévő szerződést (megszünteti azt).
Részlet a válaszából: […] ...adatokat: hivatkozást a közbeszerzési eljárást megindító hirdetményre (hirdetmény nélkül induló eljárások esetében felhívásra), a szerződő felek megnevezését, azt, hogy a teljesítés szerződésszerű volt-e, a szerződés teljesítésének az ajánlatkérő által...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 10.

A Kbt.-módosítás hatása folyamatban lévő szerződésekre

Kérdés: Az új jogszabály hatálybalépése hogyan érinti a már folyamatban lévő szerződéseket?
Részlet a válaszából: […] ...ca) hivatkozást a közbeszerzési eljárást megindító hirdetményre (hirdetmény nélkül induló eljárások esetében felhívásra); cb) a szerződő felek megnevezését; cc) azt, hogy a teljesítés szerződésszerű volt-e; cd) a szerződés teljesítésének az ajánlatkérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 13.

Szerződés teljesítésének időpontja a közzétételi kötelezettség kontextusában

Kérdés: A Kbt. 43. § (1) bekezdésének c) pontja szerint az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóság által működtetett nyilvános elektronikus szerződéstárban (a továbbiakban: CoRe) – valamint, ha a törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály azt egyes dokumentumok, adatok tekintetében kötelezővé teszi, az EKR-ben is – közzétenni a szerződés teljesítésére vonatkozó adatokat. A cd) pont esetében építési beruházás során mely időpont az irányadó? A beruházás kivitelező általi készre jelentésének időpontja, a műszaki átadás-átvétel lezárásának időpontja vagy a teljesítésigazolás kiadásának időpontja? A legtöbb esetben ezek az időpontok eltérőek, akár jelentős időbeli eltérés is lehet közöttük. Vagy esetleg más időpont az irányadó? A ce) pont esetében fordított áfás szerződés esetén mely időpont az irányadó? Amikor a kivitelező felé teljesítette a végszámla kifizetését az ajánlatkérő, vagy amikor az áfa összegét megfizette? [A 44/2015. MvM rendelet 16. mellékletének V.2.4) pontjában a nettó ellenszolgáltatást kéri feltüntetni, a CoRe rendszerben azonban a bruttó ellenszolgáltatást kell feltüntetni. Fordított áfa esetében az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontja eltér.]
Részlet a válaszából: […] ...hivatkozást a közbeszerzési eljárást megindító hirdetményre (hirdetmény nélkül induló eljárások esetében felhívásra),– a szerződő felek megnevezését,– azt, hogy a teljesítés szerződésszerű volt-e,– a szerződés teljesítésének az ajánlatkérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 9.

Régi Kbt. szabályainak alkalmazása alvállalkozói kifizetésekre

Kérdés: Alkalmazható-e 2012-ben a régi Kbt. kifizetésre vonatkozó szabálya? Amennyiben nem alkalmazható a 2011-ben hatályban lévő Kbt., abban az esetben a 2012-es Kbt.-ben van-e valamilyen utalás a 10 százalék alatti alvállalkozó kifizetési kötelezettségére? Milyen lehetőségek vannak arra az esetre, ha a fővállalkozó esetlegesen nem adja ki a teljesítési igazolást a munka elvégzését követően?
Részlet a válaszából: […] ...§-ának (3) bekezdésétől eltérően a következő szabályok szerint köteles azellenszolgáltatást teljesíteni:– az ajánlattevőként szerződő felek legkésőbb a teljesítéselismerésének időpontjáig kötelesek nyilatkozatot tenni az ajánlatkérőnek, hogyközülük...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 19.

Adatszolgáltatás titoktartási kötelezettség mellett

Kérdés: A szerződés alapján kötelesek vagyunk titoktartásra. Van-e olyan szervezet, melynek ennek ellenére kötelesek vagyunk adatszolgáltatásra a szerződés vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...a szerződés teljesítésére vonatkozó következő adatokat:hivatkozást a közbeszerzési eljárást megindító hirdetményre, a szerződő felekmegnevezését, azt, hogy a teljesítés szerződésszerű volt-e, a szerződésteljesítésének az ajánlatkérő által...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 19.

Egységes számla kibocsátása az alvállalkozó kifizetését követően

Kérdés: Kifizethetem-e az alvállalkozómat előbb, és így egységesen bocsátom ki a saját számlámat, vagy be kell várnom a kétszámlás megoldást? (Megjegyzem, ez a gyakorlatban alkalmazhatatlan.)
Részlet a válaszából: […] ...egyidejűleg felhívja azalvállalkozókat és szakembereket, hogy állítsák ki ezen számláikat;– az ajánlattevőként szerződő felek mindegyike a teljesítéselismerését követően haladéktalanul azon összegre vonatkozóan jogosult számlátkiállítani...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 19.

Teljesítési nyilatkozattétellel érintett alvállalkozók

Kérdés: Ajánlattevőt valamennyi alvállalkozója vonatkozásában terheli a teljesítési nyilatkozat megtételének kötelezettsége, vagy ez a kötelezettség a bevonás mértékétől függ?
Részlet a válaszából: […] ...egyidejűleg felhívja azalvállalkozókat és szakembereket, hogy állítsák ki ezen számláikat;– az ajánlattevőként szerződő felek mindegyike a teljesítéselismerését követően haladéktalanul azon összegre vonatkozóan jogosult számlátkiállítani...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 27.

Jogvita ajánlattevő és alvállalkozója között

Kérdés: Az ajánlatkérő hogyan kezeli azt az esetet, ha jogvita áll fenn az ajánlattevő és az alvállalkozó között?
Részlet a válaszából: […] ...egyidejűleg felhívja azalvállalkozókat és szakembereket, hogy állítsák ki ezen számláikat;– az ajánlattevőként szerződő felek mindegyike a teljesítéselismerését követően haladéktalanul azon összegre vonatkozóan jogosult számlátkiállítani...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. március 16.

Alvállalkozók teljesítését igazoló okiratok

Kérdés: Ajánlattevőnek azt az okiratot, hogy melyik alvállalkozó mekkora összegre jogosult, a számlával együtt kell benyújtania az ajánlatkérőnek?
Részlet a válaszából: […] ...egyidejűleg felhívja azalvállalkozókat és szakembereket, hogy állítsák ki ezen számláikat;– az ajánlattevőként szerződő felek mindegyike a teljesítéselismerését követően haladéktalanul azon összegre vonatkozóan jogosult számlátkiállítani...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. március 16.

Előlegfizetés kizárásának alapja

Kérdés: Előleget a Kbt. alapján nem lehet fizetni, vagy csak ajánlatkérői gyakorlat, hogy a dokumentációban kizárják az előleg iránti igényt?

1
2