Ajánlatkérő önkéntes reparálási lehetősége a Döntőbizottság előtti eljárásban

Kérdés: Reparálhat-e önként az ajánlatkérő a Közbeszerzési Döntőbizottság előtti eljárásban, miután nem adott helyt az előzetes vitarendezési kérelmünknek, és emiatt jogorvoslati eljárás kezdeményezésére kényszerültünk? Mi a teendő ilyen esetben, mire tarthatunk igényt? [Az ajánlatkérő először részletes érdemi ellenkérelmet terjesztett elő, amelyben kérte az ajánlattevő jogorvoslati kérelmének elutasítását. Ezután váratlanul bejelentette, hogy az ajánlattevő ajánlatának érvénytelensége tárgyában meghozott döntését visszavonja az ajánlattevő által indított jogorvoslati eljárásra tekintettel, és egyúttal hiánypótlási felhívást bocsátott ki, mert mind előzetes vitarendezési, mind jogorvoslati kérelmében azt sérelmezte az ajánlattevő, hogy az ajánlatkérő hiánypótlási felhívás kibocsátása helyett az ajánlatot jogellenesen érvénytelenné nyilvánította. A Közbeszerzési Döntőbizottság erre – az eljárás okafogyottá válása miatt – a jogorvoslati eljárást megszüntette, és végzésében úgy rendelkezett, hogy az ajánlattevő részére vissza kell téríteni a lerótt igazgatási szolgáltatási díj teljes összegét.]
Részlet a válaszából: […] A hatályos jogszabályok és az Ákr.-hez fűzött kommentár tükrében a Közbeszerzési Döntőbizottság az Ákr. 47. § (1) bekezdésének c) pontja alapján jogszerűen járt el, hiszen a Kbt. nem tartalmaz az Ákr.-től eltérő speciális rendelkezéseket az adott tényállásra nézve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. július 14.

Hiánypótlás során történt elírás jogkövetkezménye

Kérdés: Van-e jelentősége annak, hogy azért, mert a hiánypótlás során elírom a műszaki paramétereket az ajánlatban foglaltakhoz képest, a többi hiánypótlást sem veszi figyelembe az ajánlatkérő, és úgy írja mindezt az összegzésbe, mintha semmilyen hiánypótlást nem nyújtottam volna be? Lehet-e ennek hamis adatszolgáltatás a következménye?
Részlet a válaszából: […] ...évig, vagy amennyiben a kizárás tekintetében sor került jogorvoslatra, és az ajánlatkérő kizárásról hozott döntését – a hamis adat szolgáltatásának megállapítása mellett – a Közbeszerzési Döntőbizottság véglegessé vált, a Döntőbizottság...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 17.

Erőforrás igénybevételével kapcsolatos bejelentés formája

Kérdés: A dokumentációban szerepel, hogy az ajánlatkérő a Kbt. 55. § (6) bekezdésének alkalmazása során a KDB D.453/17/2012. számú határozatában foglaltak figyelembevételével jár el. Mit tartalmaz ez a döntés?
Részlet a válaszából: […] ...tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, vagy- ha az alkalmassági követelmény korábbi szállítások, szolgáltatások vagy építési beruházások teljesítésére vonatkozik, az ajánlattevő (részvételre jelentkező) nyilatkozik arról,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. július 15.

Kbt. márciusi változásai

Kérdés: Milyen módosítás jelent meg márciusban a közbeszerzési törvényben? Végül volt a parlamenti szakaszban módosítás, vagy nem fogadták el?
Részlet a válaszából: […] ...a következő rendelkezés lép:"A becsült érték kiszámítása során mindazon árubeszerzésekvagy építési beruházások vagy szolgáltatások értékét egybe kell számítani,amelyeka) beszerzésére egy költségvetési évben kerül sor [a 39. §(1)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 26.