Eljárásrend szakember cseréje esetén

Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
Részlet a válaszából: […] ...során ellenőrzi, hogy a teljesítésbe történő bevonás mértéke e bekezdésekben foglaltaknak megfelel;– építési beruházásra vagy szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződés, valamint árubeszerzésre irányuló szerződéssel kapcsolatos beállítási vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 10.

Hiánypótlás ajánlati biztosítékra

Kérdés: Az ajánlatkérő lehetőséget biztosított teljes körű hiánypótlásra, azonban az ajánlati biztosíték esetében úgy rendelkezett, hogy ott hiánypótlásra nincs lehetőség. Azaz ha az ajánlati biztosíték nyújtása nem igazolt, vagy a rendelkezésre bocsátását igazoló dokumentum tartalmilag vagy formailag nem felel meg a kiírásban foglaltaknak, az ajánlat érvénytelen. Nem diszkriminatív ez a kitétel?
Részlet a válaszából: […] ...felel meg az ajánlati felhívásban és adokumentációban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek;– kirívóan alacsony ellenszolgáltatást tartalmaz – Kbt. 86.§-ának (4) bekezdése;– lehetetlen vagy túlzottan magas vagy alacsony mértékű,illetőleg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. október 13.

Részben önálló költségvetési szerv beszerzései

Kérdés: Az ún. részben önálló költségvetési szervnek is a Kbt. szerint kell lebonyolítania beszerzéseit, avagy nem tartozik a közbeszerzési törvény hatálya alá?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlattevőnek a szerződésbenmeghatározott módon és tartalommal való teljesítésétől számított legkésőbbharminc napon belül az ellenszolgáltatást teljesíteni, kivéve, ha törvényeltérően rendelkezik, vagy a felek az ellenszolgáltatás halasztott,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. február 7.

Ajánlatkérők feladatai a közbeszerzési eljárásban

Kérdés: Melyek a Kbt. szerinti főbb – általános – teendők az ajánlatkérői oldalon a közbeszerzési eljárásban az eljárás megindítása és a szerződés megkötése közötti időszakban?
Részlet a válaszából: […] ...felel meg a felhívásban és a dokumentációban, illetve a jogszabályokban meghatározott feltételeknek; az ajánlat kirívóan alacsony ellenszolgáltatást, illetve lehetetlen vagy túlzottan magas vagy alacsony mértékű, illetve kirívóan aránytalan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. július 26.