Eljárásrend szakember cseréje esetén

Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
Részlet a válaszából: […] ...során ellenőrzi, hogy a teljesítésbe történő bevonás mértéke e bekezdésekben foglaltaknak megfelel;– építési beruházásra vagy szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződés, valamint árubeszerzésre irányuló szerződéssel kapcsolatos beállítási vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 10.

Megállapodás szakértő közreműködéséről

Kérdés: Megállapodhat-e (ún. előszerződéses okiratban) az ajánlattevő és a vele az ajánlat benyújtásának időpontjában munkaviszonyban még nem lévő, a 321/2015. kormányrendelet 21. § (3) bekezdésének b) pontja szerinti, alkalmasságot igazoló szakértő egybehangzóan úgy, hogy az ajánlattevő nyertessége esetén egymással munkaszerződést fognak kötni? Ilyen okirat birtokában mentesül-e a szakértő az erőforrást biztosító szervezetre vonatkozó előírások (leginkább a saját EEKD-dokumentum benyújtása) teljesítése alól?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlattevőnek és a részvételre jelentkezőnek a szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, illetve szakmai alkalmassága szolgáltatás megrendelése esetén – figyelemmel annak jellegére, mennyiségére, rendeltetésére, továbbá arra, hogy az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 8.

10 százalék alatti alvállalkozó megjelölése

Kérdés: A teljesítéshez alvállalkozót kívánunk igénybe venni, de a közreműködés mértéke 10 százalék alatti lesz. Meg kell neveznünk ezt az alvállalkozót? A kiírásban ezt kérte az ajánlatkérő.
Részlet a válaszából: […] ...tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, vagy– ha az alkalmassági követelmény korábbi szállítások, szolgáltatások vagy építési beruházások teljesítésére vonatkozik, az ajánlattevő (részvételre jelentkező) nyilatkozik arról,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 12.

Mérleg "kiváltása" pénzügyi alkalmasság igazolásakor

Kérdés: Pénzügyi alkalmasság igazolására miért csak a mérleget kérik az ajánlatkérők? Ha ezt írja elő az ajánlatkérő, és nekem negatív a mérlegem, akkor azt mivel válthatom ki? Van lehetőségem az árbevétellel kiváltani, ami egy lehetséges opció a frissen létrejött cégek esetében?
Részlet a válaszából: […] ...jelentkezőnek a szerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyi és gazdasági alkalmassága árubeszerzés, építési beruházás, valamint szolgáltatás megrendelése esetén igazolható– saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának – vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 24.

Megfelelés más szervezet kapacitására támaszkodva

Kérdés: Amennyiben az ajánlatkérő a felhívásban az érvényes ajánlattétel feltételeként előírja, hogy az ajánlattevő rendelkezzen MSZ 28001:2008 (OHSAS 18001) munkahelyi egészségvédelem és biztonság, vagy azzal egyenértékű, bármely nemzeti rendszerben munkahelyi egészségvédelem és biztonság irányítási rendszer meglétét igazoló tanúsítvánnyal – ezen alkalmassági feltétel esetében is alkalmazható a Kbt. 55. §-ának (5) bekezdése, azaz más szervezet kapacitásaira támaszkodva is megfelelhet az ajánlattevő ennek a feltételnek?
Részlet a válaszából: […] ...tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésrekerült, vagy – ha az alkalmassági követelmény korábbi szállítások,szolgáltatások vagy építési beruházások teljesítésére vonatkozik, azajánlattevő (részvételre jelentkező) nyilatkozik arról,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 13.

Alvállalkozó és kapacitást nyújtó szervezet elhatárolása

Kérdés: Mi a különbség az alvállalkozó és a kapacitást nyújtó szervezet között? Számít-e az alvállalkozó bevonásának mértéke a döntés meghozatalakor?
Részlet a válaszából: […] ...tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésrekerült, vagyb) ha az alkalmassági követelmény korábbi szállítások,szolgáltatások vagy építési beruházások teljesítésére vonatkozik, az ajánlattevő(részvételre jelentkező) nyilatkozik arról,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 27.

Gyártó pozíciója a közbeszerzési eljárásban

Kérdés: A régi Kbt. szerint abban az esetben, ha a közbeszerzési pályázatot kizárólagos magyarországi forgalmazó nyújtja be, akkor az ajánlattevő alkalmassága igazolható-e a beszállítónak, mint a termék gyártójának a referenciáival, vagy a referenciák miatt a beszállítót, mint a termék gyártóját alvállalkozónak kell minősíteni? A referenciákat kizárólag a beszállító, vagyis a termék gyártója tudja igazolni. A referencia igazolása miatt a gyártót szükséges közös ajánlattevőnek bevonni ebben az esetben, mivel mint a termék előállítója több mint 25 százalékos résztvevő a szerződés teljesítésében? 2012-től változott ez a szabály?
Részlet a válaszából: […] ...az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, vagy– ha az alkalmassági követelmény korábbi szállítások,szolgáltatások vagy építési beruházások teljesítésére vonatkozik, azajánlattevő (részvételre jelentkező) nyilatkozik arról,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 9.