Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...kért vagy kínált – általános forgalmi adó nélkül számított, a 17-20. §-ban foglaltakra tekintettel megállapított – teljes ellenszolgáltatást kell érteni. Opcionális részt tartalmazó ajánlatkérés esetén a teljes ellenszolgáltatásba az opcionális rész...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Ármódosítási lehetőségek a közbeszerzési szerződésben

Kérdés: Az ajánlati/részvételi felhívásban a szerződés időtartama összesen 98 hónapot ölel fel. Ezzel szemben az ajánlattevők jogosultak az adott évre vonatkozó minimális építőipari rezsióradíj mértékét megállapító jogszabály hatálybalépésétől kezdődően az egységárgyűjtemény munkadíjtételei egységárát módosítani, legfeljebb a hatályos minimális építőipari rezsióradíj adott tárgyévet megelőző évi, jogszabályban meghatározott értékéhez viszonyított százalékos emelkedésének mértékével. A szerződés további feltételei között található, hogy az ajánlattevők jogosultak az egységárgyűjtemény anyagtételei egységárát módosítani legfeljebb egy alkalommal, a KSH által a tárgyévet megelőző naptári évre vonatkozóan közzétett fogyasztói árindex mértékének alapulvételével. Akorábbi eljárásban kifejezetten nem engedték a 15%-nál magasabb növekedést, a mostani szerződéses feltétel ennél mégis rugalmasabb. Már most tudjuk, hogy ez a szerződéses feltétel alapján biztosan meg fogja haladni a 15%-ot. Jogszerű-e az előírás, elfogadható-e az ajánlattevő számára?
Részlet a válaszából: […] ...nem éri el az alábbi értékek egyikét sem:–az uniós értékhatárt elérő értékű eredeti szerződés esetén az uniós értékhatárt;–szolgáltatás, árubeszerzés és építési vagy szolgáltatási koncesszió esetén az eredeti szerződés értékének 10%-át,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 13.

Külföldi ajánlattevő kizárása fenntartott eljárásból

Kérdés: Kizárhatom-e a külföldi ajánlattevőt, ha fenntartott eljárásról van szó? Azaz hazai fenntartott eljárásnak tekinthetem-e a nemzeti eljárásrendben történő fenntartást?
Részlet a válaszából: […] ...bekezdése alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban való részvétel jogát fenntarthatja az előző évben, árubeszerzés és szolgáltatás esetén százmillió forint, építési beruházás esetén egymilliárd forint, általános forgalmi adó nélkül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. február 3.

Szerződésmódosítás több jogalapon

Kérdés: Mi a követendő megoldás akkor, amikor több jogalapja is lehet a szerződésmódosításnak? Hogyan kell eljárni? Mindenképpen kell választani egyet?
Részlet a válaszából: […] ...éri el az alábbi értékek egyikét sem:– az uniós értékhatárt elérő értékű eredeti szerződés esetén az uniós értékhatárt;– szolgáltatás, árubeszerzés és építési vagy szolgáltatási koncesszió esetén az eredeti szerződés értékének 10%-át,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. december 11.

Változások az építési beruházások szabályozásában 2017. június 1-jétől

Kérdés: Kifejezetten az építési beruházások vonatkozásában mi változott 2017. június 1-jétől?
Részlet a válaszából: […] ...jelzett időponttól, az alábbiak szerint:Az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. kormányrendelet az alábbiak szerint módosult...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 12.

Szerződésmódosítás az új Kbt. szerint

Kérdés: A Kbt. 141. §-ának (2), (4), (6) bekezdései határozzák meg, hogy a szerződés mikor módosítható újabb eljárás lefolytatása nélkül. A bekezdések és/vagy kapcsolata nem világos. Jól értelmezzük-e, hogy ha a módosítás megfelel a (2) bekezdésnek, akkor a (4) és (6) bekezdést nem kell vizsgálni? Ez azért lenne furcsa, mert akkor 10 százalékon, illetve 15 százalékon belül bármikor módosítható a szerződés, még a gazdasági egyensúlyt sem kell vizsgálni. Vagy a határidő is bármikor, bármennyivel módosítható? A (4) bekezdést a (2) "mellett" mikor kell vizsgálni, hiszen a törvény azt írja, hogy a (2) bekezdés vizsgálata mellett a (4) és (6) bekezdést nem kell vizsgálni? A (6) bekezdésnek megfelelő nem lényeges módosítás esetén kell-e vizsgálni a (2) és (4) bekezdést? Egy határidő-módosítás (nem volt elbírálási szempont, nem jelentős, tehát nem áll fenn, hogy más ajánlattevők is részt vettek volna) minek minősül?
Részlet a válaszából: […] ...éri el az alábbi értékek egyikét sem:– az uniós értékhatárt elérő értékű eredeti szerződés esetén az uniós értékhatárt;– szolgáltatás és árubeszerzés esetén az eredeti szerződés értékének 10 százalékát, építési beruházás, építési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 13.

Szerződésmódosítási kötelezettség és dokumentálása

Kérdés: Keretszerződést kötöttünk az ajánlattevővel. A szerződésben a beszerzés tárgyát képező termékek vonatkozásában tételesen meghatároztuk, hogy melyik termékből mennyit rendelünk majd a szerződéses időszak alatt. Ha a szerződéses összeg, valamint a szerződés szerinti termékkör nem változik, azonban a megrendelendő termékek mennyiségi megosztásán változtatni kívánunk, akkor kell-e emiatt szerződést módosítani? Illetve ha módosítunk, hogyan és milyen módon kell dokumentálni?
Részlet a válaszából: […] ...éri el az alábbi értékek egyikét sem:– az uniós értékhatárt elérő értékű eredeti szerződés esetén az uniós értékhatárt;– szolgáltatás és árubeszerzés esetén az eredeti szerződés értékének 10 százalékát, építési beruházás, építési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. december 1.

Értékhatárt meghaladó ajánlat a Kbt. 122/A. §-a szerint lefolytatott eljárásban

Kérdés: Az ajánlatkérő piackutatási jelleggel három ajánlatot kért be a közbeszerzés megindítása előtt. Mindegyik ajánlat 25 millió forint alatt volt. Erre tekintettel a Kbt. 122/A. §-a szerinti eljárást folytatta le, három kkv-tól kért be ajánlatot. Az egyik ajánlattevő 26 millió forint értékű ajánlatot tett. Lehet-e ezt az ajánlatot érvényteleníteni a magas ár miatt? Vagy eleve elő kellett volna írni, hogy ha valamelyik ajánlat ajánlati ára meghaladja a 25 millió forintot, akkor az érvénytelen?
Részlet a válaszából: […] ...eljárásrendre vonatkozó szabályai az alábbiakat tartalmazzák a 122/A. § alkalmazhatósága tekintetében.Ha az árubeszerzés vagy szolgáltatás becsült értéke nem éri el a huszonötmillió forintot, vagy az építési beruházás becsült értéke nem éri el...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. augusztus 19.

Kizárólagos "kkv-részvétel" közösségi rezsimben

Kérdés: Uniós értékhatárnál kikötheti-e az ajánlatkérő, hogy a beszerzésen csak kkv indulhat?
Részlet a válaszából: […] ...kis- vagy középvállalkozást meghívni.A Kbt. hatályos 122/A. §-ának (1) bekezdése ugyanis akként szól, hogy ha az árubeszerzés vagy szolgáltatás becsült értéke nem éri el a huszonötmillió forintot, vagy az építési beruházás becsült értéke nem éri el...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 24.

2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás

Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
Részlet a válaszából: […] ...(közösségi vagy nem közösségi) utalt, ezért volt szükség javításra;– a módosítás átvezette a Kbt.-n a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény hatálybalépésével összefüggésben szükséges kiigazításokat, és összhangba hozza...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 24.
1
2
3