75 cikk rendezése:
1. cikk / 75 Üzleti titok tartalma
Kérdés: Iratbetekintésen voltunk, ahol a nyertes ajánlattevő árindokolásába szerettünk volna betekinteni. Az ajánlatkérő semmilyen dokumentumot nem mutatott meg, arra való hivatkozással, hogy a nyertes ajánlattevő üzleti titokká nyilvánította a teljes árindokolást. Az ajánlatkérői kérdésekből tudjuk, hogy a teljesítés tervezett napjait, mérnökóráit, a teljesítésben részt vevő szakemberek számát és szakágát is be kellett mutatni a költségek ismertetése mellett. Véleményük szerint lehet költséggel össze nem függő tartalmat üzleti titokká nyilvánítani?
2. cikk / 75 Keretszerződésben alvállalkozó bevonása
Kérdés: Keretszerződés megkötésére irányuló eljárásban ajánlattevőként veszünk részt. A keretszerződés 4 éves időtartama, valamint a jellege miatt ugyanakkor nem látjuk előre, hogy milyen esetekben és milyen mértékben kell majd alvállalkozót bevonnunk. Az ajánlatkérő azonban a szerződés megkötésekor elvárja az alvállalkozók megnevezését és a teljesítési arány megadását. Hogyan oldható fel ez a helyzet?
3. cikk / 75 Értékelési szempontok együttes alkalmazása
Kérdés: Ajánlatkérőként szeretnénk fénymásoló gépet vásárolni. Arra gondoltunk, hogy a fénymásoló beszerzési árát értékelnénk, és mellette a működtetés költségének nagyságát is megjelölnénk értékelési szempontként, hogy alacsony áron gazdaságosan működő eszközt vehessünk. Lehetséges a költség- és az árértékelési szempontot együttesen alkalmazni?
4. cikk / 75 Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazása
Kérdés: A tavalyi évben közbeszerzési szerződést kötöttünk egy összetett – 3 egységből álló – feldolgozási rendszer 2 egységének beszerzésére. Mindegyik egység önállóan is működőképes, de a leghatékonyabb működést a teljes rendszer biztosítja. Az idén maradt annyi beruházási forrásunk, hogy a 3. csomagolási egységet is meg tudnánk vásárolni, amelynek értéke 68 millió Ft. Lehet-e közvetlenül szerződni a korábbi szerződő partnerrel?
5. cikk / 75 Jóteljesítési biztosíték kikötésének lehetősége alvállalkozónál
Kérdés: A jogszabályoknak megfelelően helyesen járok-e el, ha építési beruházás nemzeti nyílt eljárás nyerteseként jóteljesítési biztosítékot kötök ki az alvállalkozómmal kötött szerződésemben, figyelemmel a 322/2015. Korm. rendelet, illetve a Kbt. szabályaira úgy, hogy az ajánlatkérő nem írta elő a közbeszerzési dokumentumokban a biztosítékot sem a nyertes ajánlattevő felé, sem alvállalkozója felé, és nem tiltotta meg az alvállalkozókkal kötött szerződésben történő alkalmazását sem?
6. cikk / 75 Szerződésszegés – alvállalkozói adatszolgáltatás elmulasztása
Kérdés: Ajánlatkérőként milyen jogi eszközökkel élhetünk, ha az ajánlattevő a Kbt. 138. § (3) bekezdése szerinti, az alvállalkozót megillető ellenszolgáltatásra vonatkozó adatokat nem adja át részünkre?
7. cikk / 75 Aránytalanul alacsony ár nemzeti eljárásrendben
Kérdés: Építési beruházásra vonatkozó nemzeti, nyílt eljáráson indultunk, ahol a második legjobb árat adtuk. Szerintünk a nyertes ajánlattevő ára nagyon alacsony, de az ajánlatkérő nem vizsgálta az árat, és a céget hirdette ki nyertesnek. Tudunk előzetes vitarendezést indítani az ajánlatkérő döntése ellen?
8. cikk / 75 Szerződésteljesítés felfüggesztése
Kérdés: Mit tehet a nyertes ajánlattevő abban az esetben, ha ő maga folyamatosan és hibátlanul teljesíti a közbeszerzés alapján megkötött szerződést, az ajánlatkérő azonban forráshiányra hivatkozva felhagy az ellenszolgáltatásnak a teljesítés szakaszaihoz igazodó kifizetésével, a nyertes ajánlattevőtől viszont közbeszerzési érdekre hivatkozva további teljesítést követel? Felfüggesztheti-e teljesítését az ajánlattevő, avagy a közbeszerzés speciális szabályai miatt ez valóban nem lehetséges?
9. cikk / 75 Ajánlati kötöttség a hiánypótlás függvényében
Kérdés: A hiánypótlás benyújtásával változik-e az ajánlati kötöttségünk időtartama?
10. cikk / 75 Szerződésmódosítás jogszerűsége előzetes nyilatkozattól eltérő előlegigény esetén
Kérdés: Jogszerű-e a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés módosítása arra figyelemmel, hogy a nyertes ajánlattevő részére a szerződés teljesítéséhez anyagot szállító külföldi piaci szereplő – előzetes nyilatkozatától eltérően – előlegre tart igényt, és ezt a nyertes ajánlattevő (teljes egészében) nem képes finanszírozni?