60 cikk rendezése:
1. cikk / 60 Alvállalkozói bevonás aránya
Kérdés: Amennyiben az ajánlatkérő a szerződésben a beleegyezéséhez kötötte új alvállalkozó bejelentését a szerződés teljesítése során, úgy a bejelentés során figyelemmel kell lennünk arra, hogy bizonyos százalékos arányt ne érjen el az alvállalkozó bevonásának mértéke?
2. cikk / 60 Ármódosítási lehetőségek a közbeszerzési szerződésben
Kérdés: Az ajánlati/részvételi felhívásban a szerződés időtartama összesen 98 hónapot ölel fel. Ezzel szemben az ajánlattevők jogosultak az adott évre vonatkozó minimális építőipari rezsióradíj mértékét megállapító jogszabály hatálybalépésétől kezdődően az egységárgyűjtemény munkadíjtételei egységárát módosítani, legfeljebb a hatályos minimális építőipari rezsióradíj adott tárgyévet megelőző évi, jogszabályban meghatározott értékéhez viszonyított százalékos emelkedésének mértékével. A szerződés további feltételei között található, hogy az ajánlattevők jogosultak az egységárgyűjtemény anyagtételei egységárát módosítani legfeljebb egy alkalommal, a KSH által a tárgyévet megelőző naptári évre vonatkozóan közzétett fogyasztói árindex mértékének alapulvételével. Akorábbi eljárásban kifejezetten nem engedték a 15%-nál magasabb növekedést, a mostani szerződéses feltétel ennél mégis rugalmasabb. Már most tudjuk, hogy ez a szerződéses feltétel alapján biztosan meg fogja haladni a 15%-ot. Jogszerű-e az előírás, elfogadható-e az ajánlattevő számára?
3. cikk / 60 Kivételi kör jogalapja változásának hatása a 2021. február 1-je előtt megkötött szerződésekre
Kérdés: Meg kell-e szüntetnem a Kbt. 12. § (4) bekezdésének módosítását megelőzően kötött szerződéseket?
4. cikk / 60 Adatbázis-vizsgálattal kapcsolatos Kbt.-változások
Kérdés: Jogszabályváltozás eredményeként az adatbázisok vizsgálatát a 69. § (2) bekezdéséből törölte a jogalkotó. Hogyan kell eljárni a továbbiakban? Mi volt a törlés indoka?
5. cikk / 60 Szerződésmódosítás több jogalapon
Kérdés: Mi a követendő megoldás akkor, amikor több jogalapja is lehet a szerződésmódosításnak? Hogyan kell eljárni? Mindenképpen kell választani egyet?
6. cikk / 60 Jogorvoslatra jogosultság
Kérdés: Egy előadáson egy uniós bírósági ítéletre hivatkozva felmerült, hogy nincs lehetősége az ajánlattevőnek megtámadni azt a döntést, melynek az eljárásában nem vett részt. Egyrészt érdekelne, vajon milyen esetről lehetett szó, másrészt, hogy ez Magyarországon milyen megítélés alá esik?
7. cikk / 60 Műszaki tartalom módosíthatósága az ajánlattételi határidő elhalasztásával
Kérdés: Módosíthatja-e az ajánlatkérő a műszaki tartalmat úgy, hogy az ajánlattételi határidőt elhalasztja azzal az érvvel, hogy ezzel szélesíti a versenyt, és így több ajánlattevő tud ajánlatot tenni, vagy mindenképpen újra kell indítania az eljárását?
8. cikk / 60 Hiánypótlási szabályok értelmezése
Kérdés: Amikor az ajánlatkérő olyan hiánypótlást bocsát ki, melyet jogszabály nem tesz lehetővé – mert például olyan elem pótlására szólítja fel az ajánlattevőt, amit az valójában nem hiánypótoltathat –, mire lehet hivatkozni? Hazai jogesetekre? (Az irányelvben alig van szó hiánypótlásról.)
9. cikk / 60 KBA-ra és az EKR-re vonatkozó közzétételi szabályok
Kérdés: Pontosan mit kell közzétenni a KBA-ban és mit az EKR-ben? (A Kbt. 43. §-a alapján egyértelmű a helyzet, de az nem szól az EKR-ről.)
10. cikk / 60 Többszörös megjelenés tilalma a kivitelezés időszakában
Kérdés: A Kbt. 36. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti tilalom csak az ajánlattételi időszakra, illetve az ajánlatra vonatkozik, vagy a kivitelezés időszakára is? Ha az ajánlattevő nem nyer, a kivitelezés időszakában részt vehet a nyertes ajánlattevő alvállalkozójaként a kivitelezésben?