Fővállalkozói kifizetés alvállalkozóval szembeni jogvita esetén

Kérdés: Egy közbeszerzési beruházáshoz kapcsolódóan a fővállalkozó és az alvállalkozó között vita keletkezett. Az alvállalkozóval szemben a fővállalkozó több jogcímen is követelést érvényesített, ezért az 50%-os teljesítéshez kapcsolódó alvállalkozói teljesítésigazolás 33 millió forint összegű lett – az alvállalkozó 74 millió forintos tényleges teljesítése helyett. A fővállalkozó felmondta az alvállalkozó szerződését, már új alvállalkozók dolgoznak a területen. A megrendelő kiadta a teljesítésigazolást a fővállalkozónak az 50%-os teljesítésre, azonban a fővállalkozói díjat nem akarja megfizetni, mivel számára kétséges, hogy az alvállalkozót nem illeti meg a díj. Van arra vonatkozóan valamiféle gyakorlat, hogy a megrendelő mi alapján minősítheti a fővállalkozó nyilatkozatát, és mit köteles elfogadni "hitelt érdemlő iratnak"? A fővállalkozó jogosult a nemfizetésre tekintettel felmondani a fővállalkozói szerződését, esetleg felfüggeszteni a munkavégzést? Ha van szakvélemény vagy egyéb dokumentum arról, hogy az alvállalkozónak nem jár pénz, akkor feloldható a megrendelői blokkolás? A következő fővállalkozói teljesítéseket – amelyeket már új alvállalkozók végeztek el – tudja-e blokkolni a korábbi alvállalkozó?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlatkérő fizethet.Jellemzően az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. kormányrendelet alábbi szabálya alapján nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 9.

Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás indítása rendkívüli sürgősséggel szerződés megszüntetése esetén

Kérdés: Ha a Kbt. alapján megszüntethetem a szerződést, mert a nyertes ajánlattevő kizáró ok hatálya alá került, az elegendő indok-e hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás indítására rendkívüli sürgősséggel?
Részlet a válaszából: […] ...volna tarthatók, akár ha a rendes, akár ha a rendkívüli szerződésfelmondás útján szünteti meg a határozatlan idejű közétkeztetési szolgáltatási szerződését az ajánlatkérő, nem szorult volna a kivételes esetben alkalmazható hirdetmény nélküli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 5.

Alvállalkozói számla kifizetésének rendje építési beruházás esetén

Kérdés: Építési beruházás esetén, amennyiben a nyertes ajánlattevő alvállalkozót von be a teljesítésbe, a 322/2015. kormányrendelet 32/A. § (1) bekezdése szerinti eljárásrend alapján történik az ellenérték kifizetése. Abban az esetben, ha a kivitelező az alvállalkozók teljesítését már a saját számlájának kiállítását megelőzően kiegyenlítette, akkor is a kétkörös fizetést kell alkalmazni [tekintettel arra, hogy az (1) bekezdés a "köteles" szót használja], vagy ha a számlájának kiállításával egyidejűleg igazolja az alvállalkozói rész kifizetését, akkor a kivitelező számlájának teljes összege egyben kifizethető?
Részlet a válaszából: […] ...a d), mind a g) pont szerint teljesíteni.Az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. kormányrendelet 32/A. §-ának (1) bekezdése alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 17.

Alvállalkozó kifizetése peres eljárás mellett

Kérdés: A 322/2015. kormányrendelet szerinti számlaellenőrzés során vita van a teljesítő fél és az alvállalkozó között, a per jelenleg is tart, ellenben az ajánlatkérő és az ajánlattevő között nincs vita. Hogyan tud az ajánlatkérő mielőbb fizetni? (Az uniós forrás elszámolása miatt le kellene zárnia az ügyletet.)
Részlet a válaszából: […] ...építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. kormányrendelet 32/A. §-a részletesen szabályozza az ellenszolgáltatás teljesítésének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 8.

ESPD minősített ajánlattevő általi kitöltése

Kérdés: Minősített ajánlattevő eltekinthet az ESPD kitöltésétől? Vagy vannak számára is kötelező részek?
Részlet a válaszából: […] ...§ (1) bekezdésének b), h), i), j) és o) pontjai maradtak ki. E pontok vegyesen vonatkoznak az adott közbeszerzési eljárásra, hamis adatszolgáltatásra és kartelltevékenységre. A részletek megtekinthetők a www.kozbeszerzes.hu honlapon.A Rendelet 28. §-ának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 9.

Kizáró okok és alkalmassági követelmények előírása-igazolása nemzeti eljárásrendben

Kérdés: Kérem tájékoztatásukat arra vonatkozóan, hogy az új Kbt. szabályai szerint nemzeti eljárásrendben, a gyakorlatban hogyan történhet a kizáró okok, valamint az alkalmassági követelmények ajánlatkérő általi előírása és az ajánlattevők általi igazolása az eljárás egyes szakaszaiban.
Részlet a válaszából: […] ...kötelező előírnia. Ebből következően az ajánlatkérőnek legalább ezekre hivatkoznia kell, azaz az eltiltott – g) pont –, a hamis adatszolgáltatás vagy hamis nyilatkozattétel miatt korábbi vagy érintett eljárásból kizárt – h) és i) pontok –, valamint az ún....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 13.

Erőforrás igénybevételével kapcsolatos bejelentés formája

Kérdés: A dokumentációban szerepel, hogy az ajánlatkérő a Kbt. 55. § (6) bekezdésének alkalmazása során a KDB D.453/17/2012. számú határozatában foglaltak figyelembevételével jár el. Mit tartalmaz ez a döntés?
Részlet a válaszából: […] ...tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, vagy– ha az alkalmassági követelmény korábbi szállítások, szolgáltatások vagy építési beruházások teljesítésére vonatkozik, az ajánlattevő (részvételre jelentkező) nyilatkozik arról,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. július 15.

Számlázás építési beruházásoknál konzorciumi részvétel esetén

Kérdés: A Kbt. és az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló kormányrendelet 14. §-a szerint, ha építési beruházás esetén egy eljárást közös ajánlattevők nyernek, akkor a számlát (részszámlákat) külön-külön kötelesek minden esetben kiállítani?
Részlet a válaszából: […] ...alvállalkozót vesz igénybe, a Kbt. 130. §-ának (3) bekezdésétől eltérően a következő szabályok szerint köteles az ellenszolgáltatást teljesíteni:– az ajánlattevőként szerződő felek legkésőbb a teljesítés elismerésének időpontjáig...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 17.

Régi Kbt. szabályainak alkalmazása alvállalkozói kifizetésekre

Kérdés: Alkalmazható-e 2012-ben a régi Kbt. kifizetésre vonatkozó szabálya? Amennyiben nem alkalmazható a 2011-ben hatályban lévő Kbt., abban az esetben a 2012-es Kbt.-ben van-e valamilyen utalás a 10 százalék alatti alvállalkozó kifizetési kötelezettségére? Milyen lehetőségek vannak arra az esetre, ha a fővállalkozó esetlegesen nem adja ki a teljesítési igazolást a munka elvégzését követően?
Részlet a válaszából: […] ...megérkeznie, amit az ajánlattevőtovábbít az alvállalkozóknak, majd igazolja mindezt, és akkor kapja meg a sajátszámlájára jutó ellenszolgáltatást. Ezért érdekes, hogy alvállalkozókéntrendben bejelenti-e alvállalkozóját az ajánlattevő a számlázás során. Mivelerre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 19.

Számlaellenőrzésre vonatkozó új szabályok

Kérdés: Mi értelme van a számlaellenőrzés fenntartásának? Ez csak az építésnél lesz így, vagy a kapcsolódó szolgáltatásokra is vonatkozik (például karbantartás)?
Részlet a válaszából: […] ...beruházásokvonatkozásában marad fenn, e tevékenységek jegyzékét a Kbt. 1. számú mellékletetartalmazza. A karbantartási és javítási szolgáltatás 3. melléklet szerinti szolgáltatásnakminősül, nem építési beruházásnak, ezért erre a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 6.
1
2
3