33 cikk rendezése:
1. cikk / 33 Előzetes információgyűjtés céljából megkeresett gazdasági szereplő mint ajánlattevő
Kérdés: Lehet-e a közbeszerzési eljárásban ajánlattevő az a piaci szereplő, akit az ajánlatkérő az eljárás előkészítése során előzetes információgyűjtés céljából megkeresett, illetőleg akitől ugyanezen okból tájékoztató jellegű ajánlatot kért?
2. cikk / 33 Közbeszerzési eljárás jogtalan mellőzésének következményei
Kérdés: Ajánlatkérőként közbeszerzés nélkül kötöttünk szolgáltatási szerződést ez év tavaszán. Korábbi szerződő partnerünk jogorvoslati eljárást indított a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. A Döntőbizottság jogerős határozatában azt állapította meg, hogy közbeszerzési eljárás jogtalan mellőzésével kötöttük meg a szerződést, bírságot is kiszabott, és a jogorvoslati határozatban jelezte, hogy pert fog indítani a szerződés semmisségének megállapítása iránt. Mi várható ez ügyben? A bíróság is megbírságolhat bennünket?
3. cikk / 33 Ellentmondás az ajánlati felhívás és a dokumentáció között
Kérdés: Ha az ajánlati felhívás és a dokumentáció között ellentmondás van, akkor az ajánlati felhívásban foglaltak az irányadók? Ha igen, akkor melyik törvényhely támasztja ezt alá?
4. cikk / 33 Ajánlat üzleti titokká nyilvánított részének kezelése
Kérdés: Ajánlatunkban árképzésünk módjának, valamint a részárakat tartalmazó részének üzleti titokká nyilvánítását kértük. Az ajánlatkérő az árat indokolatlanul alacsonynak ítélte meg, ezért indokolást kért. Ezzel egyidejűleg valamennyi ajánlatkérőnek úgy küldte meg ezt a felhívást, hogy azáltal ajánlatunk egésze – üzleti titokká nyilvánított része is – valamennyi ajánlattevő részére megismerhetővé vált, mert ez a rész a felhívásban teljes terjedelemben szerepelt. Ezt megtehette? Mit tehetünk ebben az esetben?
5. cikk / 33 Objektív alapú indokolás értelmezése állami támogatás esetén
Kérdés: Állami támogatást kaptunk a beszerzés tárgyához kapcsolódó szolgáltatás nyújtásához, ezért tudtunk kedvezőbb árakat adni, mint a többi ajánlattevő. Az ajánlatkérő indokolásunkat nem fogadta el, az ajánlatot érvénytelennek nyilvánította. Jogszerű volt az eljárása? Ilyen esetben mi az ajánlatkérő eljárásrendje?
6. cikk / 33 Tárgyalások bírálati szakaszban szabadon kialakított eljárás lefolytatása esetén
Kérdés: A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (Kbt.) Harmadik Rész 121. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti esetben, ha az ajánlatkérő a 123. §-ban meghatározott esetben és módon szabadon kialakított eljárást folytat le, határozhat-e az egyszakaszos eljárás ajánlattételi felhívásában úgy, hogy a bírálati szakaszban az ajánlattevőkkel tárgyalásokat folytat?
7. cikk / 33 Ajánlatkérők saját eljárásrendje
Kérdés: Úgy hallottuk korábban, hogy az ajánlatkérők meghatározhatják az eljárás rendjét. Ez így lesz-e a jövő évtől, és ha igen, milyen keretek között?
8. cikk / 33 Adatszolgáltatás titoktartási kötelezettség mellett
Kérdés: A szerződés alapján kötelesek vagyunk titoktartásra. Van-e olyan szervezet, melynek ennek ellenére kötelesek vagyunk adatszolgáltatásra a szerződés vonatkozásában?
9. cikk / 33 Felhívás "egyéb nyilatkozatok" csatolására
Kérdés: Mi a véleményük arról a közbeszerzési gyakorlatról, mely szerint az ajánlatkérő úgy igyekszik előre kibújni a hirdetmény és a dokumentáció közti esetleges ellentmondásból eredő felelősség alól, hogy a hirdetményben rögzíti azt, hogy "az ajánlathoz az ajánlati dokumentációban meghatározott egyéb nyilatkozatokat is csatolni kell"? Rendszeresen megtörténik, hogy erre hivatkozással olyan nyilatkozatot is bekérnek, mely sem a hirdetményben, de még a dokumentációban sem, hanem csupán a nyilatkozatminták közt szerepel. A nyilatkozatmintában – mely tételesen több területet érint – tehát van egy olyan nyilatkozatelem, melyről való nyilatkozati kötelezettség sem a hirdetményben, sem a dokumentációban nem szerepel. A nyilatkozatmintáról kimondja, hogy annak használata nem kötelező, ugyanakkor kérdésre mégis azt a tájékoztatást kapják az ajánlattevők, mint amit idéztünk. Véleményünk az, hogy a hirdetményben nem lehet általános jellegű (lásd "egyéb" nyilatkozatok) kötelezettséget megállapítani, minden nyilatkozatnak, igazolásnak konkrétnak kell lennie. Jól gondoljuk?
10. cikk / 33 Kbt. márciusi változásai
Kérdés: Milyen módosítás jelent meg márciusban a közbeszerzési törvényben? Végül volt a parlamenti szakaszban módosítás, vagy nem fogadták el?