15 cikk rendezése:
1. cikk / 15 Összegzés kiadásának határideje
Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
2. cikk / 15 Döntésképtelenség az eljárás eredménye vonatkozásában
Kérdés: Mi történik abban az esetben, ha az ajánlatkérő nem képes dönteni az eljárás eredményéről? Köteles a szerződéskötésről szóló tájékoztatót 120 napon belül feladni?
3. cikk / 15 2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás
Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
4. cikk / 15 Értelmező rendelkezések változása
Kérdés: Mi az oka annak, hogy az értelmező rendelkezések száma az új törvényben gyakorlatilag a felére csökkent a korábbihoz képest? Nem értjük az ajánlattevő fogalmának drasztikus szűkítését sem.
5. cikk / 15 Egyszerű eljárás
Kérdés: Változtak-e, és ha igen, mennyiben az egyszerű eljárás szabályai?
6. cikk / 15 Egyszerű, háromajánlatos eljárások nyilvánossága
Kérdés: Várható-e, hogy a nemzeti rezsimben lefolytatandó egyszerű, háromajánlatos eljárásoknak a potenciális ajánlattevői kör szélesítése érdekében létrejön egy portál, vagy bármilyen szolgáltatás, ahol csak a beszerzés tárgya, a határidő és ajánlatkérő kapcsolattartója, elérhetősége kerülne feltüntetésre? Így az egyszerűsítésekből adódó gyorsabb eljárás lehetősége mellett a nyilvánosság is értesülhetne a beszerzésekről?
7. cikk / 15 Részvétel dokumentáció beszerzése hiányában
Kérdés: Van olyan eset a gyakorlatban, amikor a részvételnek nem feltétele a dokumentáció megvásárlása?
8. cikk / 15 Szakmailag használhatatlan műszaki leírás a dokumentációban
Kérdés: Ki lehet-e úgy írni egy tendert, hogy annak műszaki leírása a szakma számára teljesen használhatatlan, és minden elemére kérdést kell feltenni?
9. cikk / 15 Dokumentáció átvételi időpontja kétszakaszos eljárásban
Kérdés: Kétszakaszos eljárásban jogszerű-e az az ajánlatkérői eljárás, miszerint az ajánlati dokumentáció legkorábban a részvételi szakasz eredményhirdetését követően vehető át?
10. cikk / 15 Dokumentáció átruházása, publikálása
Kérdés: A kiírásban az szerepel, hogy az ajánlattétel feltételét képező dokumentáció másra nem ruházható át, és az nem is publikálható. Jogszerű-e ez a megkötés, és mi értendő a második tilalom alatt?