14 cikk rendezése:
1. cikk / 14 Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban
Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
2. cikk / 14 Kizáró ok hatálya alá kerülés szerződés aláírása előtt
Kérdés: Egy nemzeti nyílt közbeszerzési eljárás szabályosan lezajlott, megtörtént az eljárás eredményéről történő összegzés megküldése, szerződéskötésre azonban még nem került sor. A nyertes ajánlattevő, aki az eljárásban nyilatkozott a kizáró okok felől – melyet az ajánlatkérő leellenőrzött és rendben talált –, a szerződés aláírása előtt szóban, telefonon jelezte, hogy időközben a kizáró okok hatálya alá került (rajta is van GVH listáján). Tekintettel arra, hogy az eljárás uniós forrásból finanszírozott, az ajánlatkérőt sürgeti a pályázati határidő, azonban kérdés, hogy az ajánlatkérő a jelen helyzetben aláírhatja-e a nyertes ajánlattevővel a szerződést?
3. cikk / 14 Döntésképtelenség az eljárás eredménye vonatkozásában
Kérdés: Mi történik abban az esetben, ha az ajánlatkérő nem képes dönteni az eljárás eredményéről? Köteles a szerződéskötésről szóló tájékoztatót 120 napon belül feladni?
4. cikk / 14 Fedezethiány jogkövetkezményei
Kérdés: A Kbt. 75. §-ának (4) bekezdéséből következik-e, hogy fedezethiány miatt csak abban az esetben nyilvánítható eredménytelennek az eljárás, ha a fedezetet az ajánlatkérő az ott meghatározottak szerint ismerteti az ajánlattevőkkel?
5. cikk / 14 Ajánlatkérő visszalépési lehetősége az eljárástól az új Kbt. hatálybalépését követően
Kérdés: November 1-je után indítunk közbeszerzési eljárást uniós rezsimben. Ezt követően van-e visszalépési lehetősége az ajánlatkérőnek? Ha vissza kívánjuk vonni a felhívást, hogyan tehetjük meg azt?
6. cikk / 14 Ajánlattal elfogadott szerződéses feltételek módosíthatósága az ajánlatkérő által
Kérdés: Az ajánlatunkban, illetve külön nyilatkozatban a szerződéstervezetet elfogadtuk. Az ajánlatkérő a szerződés aláírását megelőzően jelezte, hogy további, a tervezetben, az eljárásban közölt tartalomban nem szereplő feltételekkel kívánja a szerződést kiegészíteni, és a feltételeket kéri beemelni a végleges szerződésbe. Ezt megteheti? Kötelesek vagyunk ebben az esetben megkötni a kívánt tartalommal a szerződést?
7. cikk / 14 Eljárásfajták a Kbt. módosítását követően
Kérdés: Úgy hallottuk, hogy a Kbt. módosítása eredményeként teljesen más eljárásfajták lesznek, mint korábban. Melyek ezek, illetve mi a változás lényege, és az mikortól érvényes?
8. cikk / 14 Dokumentáció árának visszatérítése ellentétes tájékoztatás esetén
Kérdés: Az ajánlatkérő meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, de nem jelent meg időben a felhívás, ezért e-mailen jelezte, hogy mégis az eredeti határidő él. Nem tudtuk időre befejezni az ajánlat összeállítását, mivel pénteken kaptuk az e-mailt, és a leadási határidő következő hét kedd volt. Visszakövetelhetjük-e a dokumentáció árát?
9. cikk / 14 Szolgáltatásbeszerzés pályázaton nyert összegből, egyszerű eljárás szabályainak alkalmazása
Kérdés: Költségvetési intézmény (mint ajánlatkérő) pályázaton nyert 8 800 000 Ft-ot (azaz nyolcmillió-nyolcszázezer forintot), amelyen szolgáltatást szeretne vásárolni. A közbeszerzési törvényt értelmezve, ez egy egyszerű közbeszerzési eljárással lehetséges, és alkalmazni kell rá a Kbt. 299. § (1) bekezdésének pontjait. Kérdésem az lenne, hogy ebben az esetben mindenképpen kell-e több árajánlatot kérni, vagy sem, valamint a Kbt. 300. §-át csak az ajánlatok benyújtásától számítva vehetem figyelembe?
10. cikk / 14 Beszerzés mennyiségének "hozzávetőleges" meghatározhatósága egyszerű eljárásban
Kérdés: Egyszerű közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő meghatározhatja-e a beszerzés mennyiségét az ajánlattételi felhívásban úgy, hogy a mennyiség mellett feltüntet ą20 százalékos értéket is, mert a piackutatások ellenére sem sikerült a beszerzendő áru pályázatban megajánlott árát felmérnie?