Új fakultatív kizáró ok a Kbt.-ben

Kérdés: Az új Kbt.-ben szerepel fakultatív kizáró okként, miszerint az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki/amely megszegte a 73. § (4) bekezdésében említett környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeket és ezt három évnél nem régebben meghozott, jogerős bírósági, közigazgatási vagy annak felülvizsgálata esetén bírósági határozat megállapította. A hivatkozott rendelkezés általános fogalmazása alapján nem tudjuk értelmezni, hogy milyen súlyú követelményszegések tartoznak ide. Például ha egy munkavállalónk üzemi balesetet szenvedett, és emiatt megállapították a felelősségünket, az már kizáró oknak minősül? (A hivatkozott melléklet alapján ennél súlyosabb kötelezettségszegést tartunk kizáró oknak.) És ha igen, lehetőségünk van öntisztázásra?
Részlet a válaszából: […] ...Hatóság – a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter által minden évben rendelkezésére bocsátott adatszolgáltatás alapján – tájékoztatást tesz közzé honlapján a Magyarországon egyes ágazatokban alkalmazandó kötelező legkisebb munkabérről.A 73. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 12.

Összeférhetetlenség építési beruházások esetében

Kérdés: A részletszabályok alapján nem tudjuk eldönteni, mennyiben egyszerűbb az építési beruházás esetében az ajánlatkérő dolga az összeférhetetlenség megállapításakor? Összességében változott-e az összeférhetetlenségi szabály értelmezése? Hogyan kell értelmezni a távolmaradási nyilatkozattal kapcsolatos ajánlatkérői kötelezettséget építési és nem építési beruházás esetében?
Részlet a válaszából: […] ...szerint a dokumentáció tartalmazza az ajánlat elkészítésével kapcsolatban az ajánlattevők részére szükséges információkról szóló tájékoztatást, valamint az ajánlat részeként benyújtandó igazolások, nyilatkozatok jegyzékét. A dokumentációban ajánlott igazolás-...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 24.

2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás

Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
Részlet a válaszából: […] ...amelyek a részvételi szakaszban az ajánlattevő alkalmasságának igazolására szolgáltak;– a módosítás változtat a kiegészítő tájékoztatásra vonatkozó szabályokon is. A gyakorlati jogalkalmazásban problémát jelent az, hogy az ajánlatkérő a későn...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 24.

Adatszolgáltatás titoktartási kötelezettség mellett

Kérdés: A szerződés alapján kötelesek vagyunk titoktartásra. Van-e olyan szervezet, melynek ennek ellenére kötelesek vagyunk adatszolgáltatásra a szerződés vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...közérdekű adatoknyilvánosságára és a közérdekből nyilvános adatra vonatkozó, külön törvénybenmeghatározott adatszolgáltatási és tájékoztatási kötelezettség alá esik. Aközbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés engedményezést kizárórendelkezése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 19.

Kbt. márciusi változásai

Kérdés: Milyen módosítás jelent meg márciusban a közbeszerzési törvényben? Végül volt a parlamenti szakaszban módosítás, vagy nem fogadták el?
Részlet a válaszából: […] ...lakóhelyéről), a beszerzés becsült értékéről, valamint atárgyalásos eljárás alkalmazását megalapozó körülményekről szólótájékoztatást."Néhány egyéb pontosítást is tartalmaz a szabály, mint azalábbi kiegészítés:A Kbt. 136. § (4) bekezdés b)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 26.

Rezsióradíj alkalmazása

Kérdés: Szeretnénk megtudni, hogy jelenleg még kötelező-e alkalmazni a közbeszerzési pályázatoknál az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság által megállapított rezsióradíjat (minimum nettó 1930 Ft/óra)?
Részlet a válaszából: […] ...az indokolás és a rendelkezésére álló iratokalapján köteles meggyőződni az ajánlati elemek megalapozottságáról, ennek soránírásban tájékoztatást kérhet az ajánlattevőtől a vitatott ajánlati elemekrevonatkozóan.Az ajánlatkérő figyelembe veheti az olyan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 31.

Egyszerű eljárás

Kérdés: Változtak-e, és ha igen, mennyiben az egyszerű eljárás szabályai?
Részlet a válaszából: […] ...eljárásiszabályokat, amelyeket az egyszerű eljárásban is alkalmazni szükséges.Eltérés e körben például az, hogy kiegészítő tájékoztatástaz ajánlatok bontását megelőző 5. munkanapig kell kérni, arra a választ abontás előtti 3. munkanapig kell megadni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 10.

Közzétételi kötelezettség

Kérdés: A közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződéseket teljes terjedelmükben közzé kell tenni, illetve milyen részletességgel kell ennek a kötelezettségnek eleget tenni? Mi a helyzet akkor, ha az ajánlatkérőnek nincs honlapja?
Részlet a válaszából: […] ...közérdekű adatoknyilvánosságára és a közérdekből nyilvános adatra vonatkozó, külön törvénybenmeghatározott adatszolgáltatási és tájékoztatási kötelezettség alá esik – Kbt.73. § (1)–(2) bekezdések;– az eredményhirdetéskor és azt követően nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 16.

Kbt.-módosítás külön törvényben

Kérdés: Úgy hallottuk, hogy megjelent egy bizonyos törvény az ún. körbetartozásokról, és az több ponton módosította a Kbt.-t. Mely rendelkezések változtak és mikortól?
Részlet a válaszából: […] ...köteles az ajánlati felhívásbanellenszolgáltatása teljesítésének feltételeit megadni, illetőleg a vonatkozójogszabályokra hivatkozni. A tájékoztatásban meg kell adnia azt is, ha azellenszolgáltatás halasztott vagy részletekben történő fizetésében kívánmegállapodni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. szeptember 17.