Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban

Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
Részlet a válaszából: […] ...nem tartalmazza például az ajánlattételi felhívás módosítását, az ajánlattételi határidő meghatározását, a kiegészítő tájékoztatást stb. sem. A felsorolt cselekményekre tehát biztosan kell alkalmazni, de nem azt jelenti, hogy más szabály alkalmazására...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 8.

Fedezethiány jogkövetkezményei

Kérdés: A Kbt. 75. §-ának (4) bekezdéséből következik-e, hogy fedezethiány miatt csak abban az esetben nyilvánítható eredménytelennek az eljárás, ha a fedezetet az ajánlatkérő az ott meghatározottak szerint ismerteti az ajánlattevőkkel?
Részlet a válaszából: […] ...oka a teljesítéshez eredetileg rendelkezésre álló anyagi fedezet egészében vagy részben történő elvonása, az ajánlatkérő köteles tájékoztatást adni a rendelkezésre állt anyagi fedezet összegéről, valamint arról, hogy az mely szervezet döntésével, mikor és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 11.

Adatszolgáltatás titoktartási kötelezettség mellett

Kérdés: A szerződés alapján kötelesek vagyunk titoktartásra. Van-e olyan szervezet, melynek ennek ellenére kötelesek vagyunk adatszolgáltatásra a szerződés vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...közérdekű adatoknyilvánosságára és a közérdekből nyilvános adatra vonatkozó, külön törvénybenmeghatározott adatszolgáltatási és tájékoztatási kötelezettség alá esik. Aközbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés engedményezést kizárórendelkezése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 19.

Hirdetményekkel kapcsolatos fizetési kötelezettség az új Kbt. hatálybalépése után

Kérdés: Ha az új közbeszerzési törvény hatályba lép, kell fizetnünk még azokért a teljesítésről szóló hirdetményekért, amelyekért most is fizetünk, vagy már egyáltalán nem kell fizetünk semmilyen hirdetményért csak azért, hogy közzétegye a Közbeszerzések Tanácsa?
Részlet a válaszából: […] ...az esetekben, ahol a szerződést nem az újtörvény hatálya alatt kötötték. Az új szabályozás értelmében a teljesítésrőlszóló tájékoztatás a honlapon kell, hogy történjen, külön hirdetmény-közzétételkötelezettsége az ajánlatkérőknek a továbbiakban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 29.

Átláthatósági megállapodás

Kérdés: Mi a lényege az átláthatósági megállapodásnak?
Részlet a válaszából: […] ...a szerződő felek kötelezettségvállalását arra vonatkozóan,hogy az átláthatósági biztos számára valamennyi olyan információt,tájékoztatást, adatot haladéktalanul megadnak vagy rendelkezésére bocsátanak,amely a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. július 19.

E-közbeszerzés lehetősége a jelenlegi szabályok alapján

Kérdés: Most milyen szempontból van lehetőség elektronikus közbeszerzésre? Mert a hirdetmény-ellenőrzések közölték velem, hogy nem folytathatok le elektronikusan közbeszerzést, és én ezzel nem értek egyet.
Részlet a válaszából: […] ...elektronikus árlejtésalkalmazásáról szóló 257/2007. kormányrendelet tartalmazza, mely továbbra ishatályban van, azaz az ezzel ellentétes tájékoztatás nem felel meg avalóságnak.A Kbt. az elektronikus eljárási cselekményekkelkapcsolatosan legrészletesebben a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 6.

Kbt.-változások október 1-jétől

Kérdés: Milyen főbb Kbt.-szabályok változnak 2009. október 1-jétől?
Részlet a válaszából: […] ...adott esetbena bíróság határozatát (határozatait);j) az évesstatisztikai összegzést [16. § (1) bekezdés];k) a (2) bekezdésszerinti tájékoztatást."(3) 2009. október1-jén a Kbt. 99/A. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:"(3) Azajánlatkérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. augusztus 17.

Adatvédelmi szempontok a közbeszerzésben

Kérdés: A Kbt. 81. §-ának (5) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az ajánlatkérő az ajánlatokat kizárólag azok elbírálására használhatja fel. Az adatvédelmi törvényre hivatkozva közérdekű adatként ki kell-e adni külső személynek az ajánlatokat, az elbírálás folyamatában született dokumentumokat (jegyzőkönyvek, bírálati lapok)?
Részlet a válaszából: […] ...a Kbt. 97. § szerint kell eljárni az alábbiakszerint. "Az ajánlatkérő az érvényes ajánlatot tevő ajánlattevőkérésére köteles tájékoztatást adni a nyertes ajánlat jellemzőiről és az általatett ajánlathoz viszonyított előnyeiről a kérés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 2.

Közbeszerzéshez kapcsolódó adójogszabály hatálybalépése

Kérdés: Az adózással kapcsolatban mikor lép hatályba az a rendelkezés, ami az ajánlattevőket kötelezi arra, hogy folyamatosan igazolják, nincs adótartozásuk?
Részlet a válaszából: […] ...Nem keletkezik avállalkozónak visszatartási kötelezettsége és egyetemleges felelőssége, ha afenti, második bekezdés szerinti tájékoztatást nem kapta meg.Ha az állami adóhatóság a közbeszerzéshez kapcsolódókifizetés céljából igényelt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. július 21.

Tájékoztató részteljesítésről egy évnél hosszabb tartamú szerződés esetén

Kérdés: A Kbt. 307. §-ának (1) bekezdése szerint az egy évnél hosszabb vagy határozatlan időre kötött szerződés esetében a szerződés megkötésétől számítva évenként kell a szerződés részteljesítéséről tájékoztatót készíteni. Ez alatt naptári évet kell e érteni, illetve összesítve kell e elkészíteni a tájékoztatót?
Részlet a válaszából: […] ...Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén azajánlattételi felhívás megküldésének, illetőleg a Közbeszerzési Döntőbizottságtájékoztatásának napja:e) Hivatkozás az eljárás eredményéről szóló tájékoztatóttartalmazó hirdetményre és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. október 24.