GVH-bejelentési kötelezettség

Kérdés: Az elmúlt időszakban a Közbeszerzési Döntőbizottság számos határozatot hozott közérdekű bejelentés nyomán lefolytatott vizsgálat eredményeként, amelyekben elmarasztalta az ajánlatkérőt többek között hatósági bejelentésének elmulasztása miatt. A döntések szerint a közbeszerzési eljárás során az ajánlatkérő nem biztosította a verseny tisztaságát, megsértve ezzel a Kbt. 2. § (1) bekezdésében foglalt közbeszerzési alapelvet, valamint nem tett eleget a Kbt. 36. § (2) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének a Gazdasági Versenyhivatal felé. (D.101/15/2024., D.102/15/2024., D.108/16/2024., D.113/16/2024.) Mi lett volna az ajánlatkérő részéről a megfelelő eljárás? Milyen eljárási cselekményeket kellett volna alkalmaznia az ajánlatkérőnek az eljárása során? Ha a becsült érték és a legkedvezőbb ajánlati ár hasonlóságának észlelését követően felvilágosításkérés kerül kiküldésre az ajánlattevő felé, a kapott válasz alapján az ajánlatkérő dönthet-e úgy, hogy nem szükséges a Kbt. 36. § (2) bekezdése szerint a bejelentés megtétele? Amennyiben az ajánlatkérő az esetleges indokolást elfogadja, úgy az általa meghozott döntéssel nem vonja el a GVH hatáskörét? Ha a benyújtott ajánlatok ajánlati árai között nem jelentős a különbség, vagy valamennyi ajánlat ajánlati ára megközelítőleg egyezik, akkor a Kbt. 36. § (2) bekezdésének alkalmazása indokolatlan? Amennyiben az ajánlatkérő mégis értesíti a GVH-t a Kbt. 36. § (2) bekezdésének megfelelően, akkor a kifogásolt ajánlat minek minősül, érvénytelennek kell tekinteni, vagy az eljárás eredménytelen? Milyen jogkövetkezményeket von maga után az, ha érvénytelennek kell esetleg tekinteni az ajánlatot, vagy az eljárás eredménytelen, és utólag a GVH mégsem állapít meg jogsértést?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti kötelezettség a közbeszerzési eljárás folyamán terhelte az ajánlatkérőt, így az eljárás lezárulásáig, azaz az eredménytájékoztató hirdetmény közzétételéig lett volna lehetősége az intézkedéseket megtenni, mellyel a jogorvoslati fórum is egyetértett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. június 12.

Részteljesítési határidő módosítása

Kérdés: Amennyiben a szerződésben a részteljesítési határidőket nem, csak a végső teljesítési határidőt kötbérezzük, de szeretnénk a köztes határidőket módosítani, közzé kell tenni tájékoztató hirdetményt a szerződésmódosításról, vagy nem szükséges, mert egyébként nincs kötbérkövetkezménye a köztes határidőknek?
Részlet a válaszából: […] ...jelenti.A Kbt. 37. § (1) bekezdés j) pontja és a Kbt. 141. § (7) bekezdése alapján a szerződés módosításáról kötelező tájékoztatót közzétenni a szerződés módosításától számított öt munkanapon belül. A szerződés módosítására...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. február 7.

A Kbt.-módosítás hatása folyamatban lévő szerződésekre

Kérdés: Az új jogszabály hatálybalépése hogyan érinti a már folyamatban lévő szerződéseket?
Részlet a válaszából: […] ...kiépítését követően egyszerűbb lesz az adatfelvitel az ajánlatkérők számára. További változás, hogy az eredményről szóló tájékoztatót követően kell biztosítani a szerződés feltöltését is.A Kbt. 43. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 13.

Szerződés automatikus változásának dokumentálása

Kérdés: A felek korábbi rendelkezésének megfelelő automatikus változás történik a szerződésben. Hogyan kell ezt dokumentálni, ha ez már eleve a szerződés része volt? Szükséges-e formális szerződésmódosítást készíteni?
Részlet a válaszából: […] ...módosulásról szól, azaz nem feltételezi, hogy minden esetben aktív módon kell módosítani a szerződést annak módosításáról szóló tájékoztató közzétételével. Mivel a felek előre megegyeztek a változásban, a szerződés tartalma nem változik, emiatt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 17.

Kötelező elektronikus közbeszerzés

Kérdés: Valóban kötelező lesz-e az elektronikus közbeszerzés bevezetése? Ha igen, akkor pontosan mikortól, mely ajánlatkérők számára, milyen értékhatártól, milyen eljárási cselekményekre, és ki fogja szolgáltatni azt?
Részlet a válaszából: […] ...közötti kommunikációra vonatkozik az eljárás minden szakaszában az eljárást megindító hirdetménytől az eredményről szóló tájékoztató közzétételéig az alábbiak szerint:"(52) Az elektronikus tájékoztatási és kommunikációs eszközök...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 8.

Támogatott projektek beszerzései nemzeti rezsimben

Kérdés: Lehetséges-e, hogy 100 százalékban támogatásból finanszírozott projekt beszerzéseit ún. nemzeti rezsimben kell lebonyolítani? Az EUTAF kifogásolhatja-e a későbbiekben, ha a nemzeti rezsim szabályai szerint ún. összefoglaló tájékoztatót tettünk közzé, és így versenyeztettünk?
Részlet a válaszából: […] ...verseny keretében valósítja meg a közbeszerzést, ami uniós forrás költése esetében okozhat problémát. Amennyiben összefoglaló tájékoztatót tesz az ajánlatkérő közzé, úgy biztosítja a nyilvánosságot és a versenyt, hiszen lehetővé teszi bárki jelentkezését...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 7.

Szerződésmódosítás az új Kbt. szerint

Kérdés: A Kbt. 141. §-ának (2), (4), (6) bekezdései határozzák meg, hogy a szerződés mikor módosítható újabb eljárás lefolytatása nélkül. A bekezdések és/vagy kapcsolata nem világos. Jól értelmezzük-e, hogy ha a módosítás megfelel a (2) bekezdésnek, akkor a (4) és (6) bekezdést nem kell vizsgálni? Ez azért lenne furcsa, mert akkor 10 százalékon, illetve 15 százalékon belül bármikor módosítható a szerződés, még a gazdasági egyensúlyt sem kell vizsgálni. Vagy a határidő is bármikor, bármennyivel módosítható? A (4) bekezdést a (2) "mellett" mikor kell vizsgálni, hiszen a törvény azt írja, hogy a (2) bekezdés vizsgálata mellett a (4) és (6) bekezdést nem kell vizsgálni? A (6) bekezdésnek megfelelő nem lényeges módosítás esetén kell-e vizsgálni a (2) és (4) bekezdést? Egy határidő-módosítás (nem volt elbírálási szempont, nem jelentős, tehát nem áll fenn, hogy más ajánlattevők is részt vettek volna) minek minősül?
Részlet a válaszából: […] ...10-15 százalékos korláttal. Alkalmazása nem automatikus, hiszen az értéknövekedés indokát is szükséges megadni a módosításról szóló tájékoztatóban.A (3) bekezdés azonban nem arra utal, hogy a szerződés hatálya és értéke is együttesen kiegészíthető, hanem csak arra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 13.

Jogsértés tájékoztatás függvényében

Kérdés: Az NFÜ az alábbi tájékoztatást adta számunkra, mellyel nem tudunk mit kezdeni, mivel beszerzési tárgyunk olyan bonyolultságú, hogy fel sem merül nyílt eljárás lebonyolítása, mindenféleképpen tárgyalásos eljárást célszerű indítanunk. Ezek szerint ezzel törvényt sértünk? "2. A közbeszerzési eljárások esetében kiemelt elvárás, hogy a projektgazdák alapesetben a közbeszerzés nyílt eljárásos formáját alkalmazzák. Bár a hazai közbeszerzési törvény szerint megfelelő feltételek esetén tárgyalásos eljárás is alkalmazható, a közelmúltban lefolytatott európai uniós ellenőrzések tapasztalata az, hogy a tárgyalásos eljárással élő kedvezményezettek ellenőrzésének időigénye és a kilátásba helyezett szabálytalansági eljárások száma jelentősen nő. A tárgyalásos eljárás tehát kiemelkedő kockázatot jelent mind a kedvezményezett, mind a tagország számára. A nyílt eljárással lefolytatott közbeszerzések időigénye nem hosszabb a tárgyalásos eljárásnál, ugyanakkor előnye a széles körű verseny, átláthatóság, az esélyegyenlőség elvének fokozott érvényesítése. Mindezek alapján a kedvezményezettek számára ezúton szeretném megfogalmazni azt az elvárást, hogy általános gyakorlatként nyílt eljárást alkalmazzanak. Tájékoztatom Önöket arról, hogy a fentiek okán jogszabály-módosítást is kezdeményeztem, annak érdekében, hogy tekintettel a visszafizetési kockázatra, mindazon kedvezményezettek, akik a közbeszerzési törvényben meghatározott tárgyalásos eljárást kívánnak lefolytatni, 100 százalékos biztosítékot legyenek kötelesek nyújtani, amelytől csak külön engedély birtokában lehet eltérni."
Részlet a válaszából: […] Az NFÜ tájékoztatása csupán figyelemfelhívó erejű, a Kbt.hatályos szabályozása ennek ellenére irányadó. A jogszabály módosításánakkezdeményezésére utalás sem jelenti a támogatott szervezetek jogsértését,legfeljebb informatív jellegű. A tájékoztatás azonban egy igen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 23.

Kbt.-módosítás külön törvényben

Kérdés: Úgy hallottuk, hogy megjelent egy bizonyos törvény az ún. körbetartozásokról, és az több ponton módosította a Kbt.-t. Mely rendelkezések változtak és mikortól?
Részlet a válaszából: […] ...köteles a szerződés módosításáról, valaminta szerződés teljesítéséről külön jogszabályban meghatározott minta szerinttájékoztatót készíteni, és hirdetmény útján a Közbeszerzési Értesítőbenközzétenni. A hirdetményt legkésőbb a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. szeptember 17.

Keretmegállapodás különböző ajánlattevőkkel

Kérdés: Központosított közbeszerzési eljárás lefolytatására jogosult költségvetési szerv keretmegállapodásos eljárást hirdet meg egy kiemelt (állami normatívával rendelkező) termék tekintetében. A kiíró az eljárást egymástól független részekre bontja, s az eljárás jellegéből adódóan előzetesen meghatározza, hogy az eljárás első részét követően egy, illetve több ajánlattevővel kíván-e keretmegállapodást kötni. Jogszerűen jár-e el az ajánlatkérő, ha az egyes részek nagy hányadában több, míg néhány rész tekintetében csupán egy ajánlattevővel kíván majd keretmegállapodást kötni?
Részlet a válaszából: […] ...eredményéről, illetve eredménytelenségéről, azilyen módon megkötött szerződések teljesítéséről, illetve módosításáról szólótájékoztatót tartalmazó hirdetményt az Európai Unió Hivatalos KiadványaiHivatala, illetve a Közbeszerzések Tanácsa útján minden...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. április 2.
1
2