Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésben is hivatkozott 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet a 2021-2027. programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről tartalmaz részletes szabályokat. A Korm. rendelet 48. pontja kifejezetten az uniós...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Független akkreditált közbeszerzési tanácsadói szolgáltatás központosított közbeszerzési körbe vonása

Kérdés: A központosított közbeszerzésről szóló új szabály szerint központosítják a független közbeszerzési tanácsadói szolgáltatást. Ez pontosan kire vonatkozik és főleg milyen tevékenységre? Például ajánlattevőt támogathatok tovább? Szakvéleményt írhatok egy közbeszerzési kötelezettség kapcsán? Vagy gyakorlatilag minden szerződésem megszűnik, amit az ajánlatkérőkkel kötöttem FAKSZ-ként?
Részlet a válaszából: […] ...értelmében járulékos közbeszerzési szolgáltatásnak minősülnek az alábbiak:Közbeszerzési eljárás lefolytatásához nyújtott támogatási tevékenység, így különösen–a közbeszerzési eljárások lefolytatását, illetve keretmegállapodások megkötését...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 10.

Eljárásfajták mikro- és kisvállalkozásoknak

Kérdés: Az új Kbt.-ben van-e olyan eljárásfajta, amely a mikro- és kisvállalkozások számára kedvezőbb, mint a korábbi jogszabály szerinti eljárások?
Részlet a válaszából: […] ...szerint a mikro-, kis- vagy középvállalkozások részvételét biztosítva kell eljárni. A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény 3. § (4) bekezdésében foglalt korlátozó rendelkezés ennek megítélésekor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. december 1.

Kbt.-változások 2015-ben

Kérdés: Nagyon sok jogszabályváltozást láttunk az év végén. A Kbt.-t milyen módon érintették a módosítások?
Részlet a válaszából: […] ...álláskeresők, valamint munkanélküliek vagy fogvatartottak foglalkoztatása; gyermekgondozási segélyben, valamint gyermeknevelési támogatásban részesülő személynek az ellátás folyósítása alatt, illetve az ellátás megszűnését követően,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 18.

Ajánlatkérőnek minősülő szervezet mint ajánlattevő

Kérdés: Ajánlatkérőnek minősülő szervezet ajánlattevőként indul egy közbeszerzési eljárásban. A jogszabályi előírások alapján köteles-e ebben az esetben a nyertesség esetén igénybe venni kívánt (értékhatár feletti) alvállalkozókat maga is közbeszerzési eljárással kiválasztani? Gyakorlati lehetőség erre (például időbeli korlátok miatt) nyilván nincs, de szabályos-e ebben az esetben, ha az alvállalkozóval közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül köt szerződést? Azaz "kiváltja"-e az eredeti közbeszerzési eljárás az ajánlattevőként fellépő ajánlatkérőnek minősülő szervezet saját eljárását?
Részlet a válaszából: […] ...a közbeszerzési törvény hatálya alól. Az ún. feltételes eljárást ugyanakkor nem alkalmazhatja, hiszen nem pályázat során elnyert támogatásról, hanem közbeszerzési ajánlattételről van szó.A törvény 40. §-ának (3) bekezdése szerint, ha az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. december 10.

Hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás jogalapjának vizsgálata

Kérdés: Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazva megköthető-e a szerződés a nyertes ajánlattevővel, ha a nyertes ár 150 M Ft felett van?
Részlet a válaszából: […] ...a mikro-, kis- vagy középvállalkozások részvételét biztosítva kell eljárni. A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény 3. § (4) bekezdésében foglalt korlátozó rendelkezés ennek megítélésekor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. február 12.

2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás

Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
Részlet a válaszából: […] ...felgyorsítása érdekében – amennyiben az adott beszerzési tárgy ezt lehetővé teszi – támogatói döntés (pályázati felhívás, támogatási szerződés) vagy a támogatások felhasználására vonatkozó jogszabályi előírás alapján a központosított...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 24.

Változások a Kbt.-ben

Kérdés: Mi módosul a közbeszerzési törvényben 2013-ban?
Részlet a válaszából: […] ...részelőirányzataik terhére megvalósítandó beszerzéseik vonatkozásában.A támogatott beszerzésekre vonatkozó rendelkezések kapcsán a támogatásokra vonatkozóan olyan lehetőség került a jogszabályba, amely rugalmasabb eljárásindítást és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 20.

Egyéni vállalkozás meghívhatósága hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásba

Kérdés: Az ajánlatkérő a Kbt. 122. §-a (7) bekezdésének a) pontja szerinti eljárást folytat le. Lehet-e meghívott ajánlattevő ebben az eljárásban egyéni vállalkozás?
Részlet a válaszából: […] ...feltételeit az ajánlatkérő megítélése szerint feltehetőlegteljesíteni tudják. A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásárólszóló 2004. évi XXXIV. törvény 3. § (4) bekezdésében foglalt korlátozórendelkezés az ilyen eljárásokban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 13.

Új szabályok a közbeszerzési szerződésekre

Kérdés: Az új törvény tartalmaz majd új szabályokat a szerződés megkötése és teljesítése vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...történik, a felek 25 napnál hosszabb átadás-átvételi időtartambanis megállapodhatnak;– az ajánlatkérőként szerződő fél, vagy – támogatásból megvalósulóközbeszerzés esetén szállítói kifizetés során – a kifizetésre köteles szervezeta jelenleg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 2.
1
2