Szerződés felmondásával kapcsolatos közzétételi kötelezettség

Kérdés: A szerződés felmondásával kapcsolatos közzétételi kötelezettségre vonatkozik a kérdésem. A Kbt. 43. §-ának (1) bekezdése értelmében az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóság által működtetett nyilvános elektronikus szerződéstárban (a továbbiakban: CoRe) – valamint ha azt a törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály az egyes dokumentumok, adatok tekintetében kötelezővé teszi, az EKR-ben is – közzétenni a 9. § (1) bekezdés h)-i) pontjának, valamint a 12. § (1)-(5) bekezdésének alkalmazásával megkötött szerződéseket, a szerződéskötést, valamint a szerződésmódosításokat, a szerződés módosítását követően haladéktalanul. A Kbt. nem nevesíti, hogy a szerződés felmondását is közzé kell-e tenni, azonban a fenti hivatkozás értelmezhető úgy is, hogy a felmondás is szerződésmódosítás, tekintettel arra, hogy módosítja a meglévő szerződést (megszünteti azt).
Részlet a válaszából: […] ...valamint az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontját és a kifizetett ellenszolgáltatás értékét a szerződés mindegyik fél – támogatásból megvalósuló közbeszerzés esetén szállítói kifizetés során a kifizetésre köteles szervezet – által...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 10.

A Kbt.-módosítás hatása folyamatban lévő szerződésekre

Kérdés: Az új jogszabály hatálybalépése hogyan érinti a már folyamatban lévő szerződéseket?
Részlet a válaszából: […] ...valamint ce) az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontját és a kifizetett ellenszolgáltatás értékét a szerződés mindegyik fél – támogatásból megvalósuló közbeszerzés esetén szállítói kifizetés során a kifizetésre köteles szervezet – által...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 13.

Tájékoztatás közzététele szerződésteljesítésről

Kérdés: A hatályos jogszabályok szerint a szerződés teljesítéséről szóló tájékoztatást a CoRe szerződés-nyilvántartó rendszerben kellene közzétenni, ez azonban jelenleg technikailag nehezen megoldható. Megfelel ebben a helyzetben, ha az ajánlatkérő továbbra is a KBA-ban teszi közzé a tájékoztatást?
Részlet a válaszából: […] ...d) és f) pontja szerinti adatokat az EKR-ben és a Közbeszerzési Hatóság által az elektronikus eljárási és kommunikációs lehetőségek támogatása keretében működtetett nyilvános elektronikus szerződéstárban köteles közzétenni...;– a Közbeszerzési Hatóság...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 9.

KBA-ra és az EKR-re vonatkozó közzétételi szabályok

Kérdés: Pontosan mit kell közzétenni a KBA-ban és mit az EKR-ben? (A Kbt. 43. §-a alapján egyértelmű a helyzet, de az nem szól az EKR-ről.)
Részlet a válaszából: […] ...továbbá az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontját és a kifizetett ellenszolgáltatás értékét a szerződés mindegyik fél – támogatásból megvalósuló közbeszerzés esetén szállítói kifizetés során a kifizetésre köteles szervezet – által...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. szeptember 12.

Szerződés feltöltésének díja

Kérdés: Kell-e fizetni azért, ha csak a szerződést szeretné az ajánlatkérő a KBA-ba (CoRe) feltölteni?
Részlet a válaszából: […] ...az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontját és a kifizetett ellenszolgáltatás értékét, a szerződés mindegyik fél – támogatásból megvalósuló közbeszerzés esetén szállítói kifizetés során a kifizetésre köteles szervezet – által...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 7.

Nyilatkozat kkv-státuszról

Kérdés: Az ajánlatkérő nyilatkozatot kér tőlünk, hogy kis- és középvállalkozásnak minősülünk-e. A vonatkozó törvény szerint ugyan nem, de anyavállalatunktól függetlenül azok lennénk. Mi a megoldás, mit nyilatkozhatunk?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlatkérő megítélése szerint feltehetőleg teljesíteni tudják.A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. éviXXXIV. törvény 3. §-ának (4) bekezdésében foglalt korlátozó rendelkezés az ilyeneljárásokban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.

Rezsióradíj alkalmazása

Kérdés: Kötelező-e alkalmazni a közbeszerzési pályázatoknál az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság által megállapított rezsióradíjat (minimum nettó 1930 Ft/óra)?
Részlet a válaszából: […] ...teljesítésének helyén hatályos munkavédelmi rendelkezéseknek ésmunkafeltételeknek való megfelelésre, vagy f) az ajánlattevőnek állami támogatások megszerzésére valólehetőségére vonatkozik. – Az ajánlatkérő köteles érvénytelennek nyilvánítani azajánlatot, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 10.

Kkv-k a közbeszerzésben

Kérdés: Változik-e a kkv-kkel kapcsolatos szabályozás?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlatkérő megítélése szerint feltehetőleg teljesíteni tudják.A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. éviXXXIV. törvény 3. §-ának (4) bekezdésében foglalt korlátozó rendelkezés azilyen eljárásokban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 6.

Adatszolgáltatás titoktartási kötelezettség mellett

Kérdés: A szerződés alapján kötelesek vagyunk titoktartásra. Van-e olyan szervezet, melynek ennek ellenére kötelesek vagyunk adatszolgáltatásra a szerződés vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...törvényességi ellenőrzéséértfelelős szerv;– a Magyar Államkincstár;– az országgyűlési biztos;– a közbeszerzéshez támogatást nyújtó, illetve a támogatásfelhasználásában jogszabály alapján közreműködő szervezet;– a központosított...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 19.

Irreálisan alacsony ár megállapítása nem kötelező érvényű határozat ajánlása alapján

Kérdés: Tudomásunk szerint az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság által megállapított irányadó rezsióradíj (jelenleg 1930 Ft/óra) alkalmazása nem kötelező érvényű. Amennyiben cégünknél a Bizottság által kiadott határozat (http://www.epitok.org.hu/files/1/2010-13hatarozatrezsioradijrol.pdf) szerinti bontás összesítő fősora alacsonyabbra jön ki, és esetlegesen azt ajánlatunk mellett részletesen be tudjuk mutatni, alá tudjuk támasztani, irreálisan alacsonynak ítélhető-e az ajánlat?
Részlet a válaszából: […] ...teljesítésének helyén hatályos munkavédelmi rendelkezéseknek ésmunkafeltételeknek való megfelelésre, vagy– az ajánlattevőnek állami támogatások megszerzésére valólehetőségére vonatkozik – Kbt. 86. §-ának (4) bekezdése.Fontos körülmény, hogy az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. május 16.
1
2